Arséne Wenger rengeteg újítást, technikai vívmányt, a részletekre való odafigyelést hozta magával, amikor 1996-ban kinevezték az Arsenal menedzsereként. A francia rögvest megnyerte az első bajnoki címét a csapattal az 1997/98-as idényben, az ágyúsoknak azonban komoly megbélyegzéssel kellett szembenézniük, ami még az előző edző, George Graham regnálása alatt ragadt rajtuk. A Boring, boring Arsenal, valamint a folyamatos 1-0-ás győzelmeket csak hosszú és fáradságos munkával tudta elfelejttetni Wenger és csapata nemcsak az Arsenal, de a többi klub szurkolóival is.

Mire Wenger alakulata a 2001/02-as szezonban megnyerte a bajnokságot, már mindent a totális futball jegyében zajlott. A gyors labdajáratás, a rövidpasszos játék, no meg a gólok tömkelege kísérte az Arsenal meccseit, így nem is véletlen, ha több szakember is jobbnak tartotta az ágyúsokat, mint az 1998/99-es szezonban triplázó Manchester Unitedet, vagy mint az első galaktikus-érát megélő Real Madridot. A kérdés csupán az volt, hogy mivel lehetett volna felülmúlni a 2001/02-es idényt, amikor az Arsenal mérlege zseniális volt: 38 lejátszott meccs alatt 26 győzelem, 9 döntetlen, mindössze 3 vereség – 73 rúgott gól, +43-as gólkülönbség, és a legfontosabb: 87 pont. Ezzel a teljesítménnyel a bajnoki trófea is elhódítása került.

A lehetőség adta magát: úgy kellene megvédeni a bajnoki címet a soron következő, 2002/03-as idényben, hogy az Arsenal nem kap ki. Wengert érthető módon sűrűn faggatták akkoriban erről a témáról az újságírók.

Nem lenne egyszerű, de képesek lennénk rá. A Milannak egyszer sikerült, mi is meg tudnánk csinálni a következő szezonban. Tudom, hogy más csapatok is ezt akarják, de félnek elismerni ezt nyilvánosan, nehogy kinézzék őket. Mi azonban megcsinálhatjuk.

A szezont jól kezdte a csapat, ám a jó rajtot követően fordult a kocka, s már a kilencedik fordulóban kikaptak az ágyúsok - az Everton ellen meccsen. Ezt követően mintha a bajnoki címvédők nem bírták volna a nyomást – s végül az összesítésben is vereséget szenvedtek a nagy rivális Manchester Unitedtől. 2003 májusában nemhogy a veretlen szezon, de még a címvédés sem jött össze Wenger csapatának.

A francia így emlékszik vissza az esetre:

Ha ez ember kikap, mindig felteszi magának a kérdést, hogy mit rontott el. Ha nem veszít, akkor nem áll fenn ilyen helyzet. A 2002/03-as idényben úgy buktuk el a bajnoki címet, hogy egy szezonnal korábban dupláztunk. Érthető módon ki akartam értékelni a vereség okait, így megkérdeztem a játékosaimat, hogy mit gondolnak, mi volt a gond. Ők erre csak azt felelték, hogy >>én<<. Először nem értettem őket, majd később megmagyarázták: szerintük az volt a gond, hogy túl sok nyomást helyeztem rájuk azzal, hogy azt mondtam az újságíróknak, hogy veretlenek tudnak maradni egy szezon folyamán.

Én erre csak annyit mondtam válaszul nekik: >>jól van, de nem változtatom meg a véleményemet. Hiszek bennetek, tudom, hogy képesek lennétek egy szezont vereség nélkül teljesíteni.<< Benne van, hogy a bajnoki cím megnyerése követően azonnal veszt a csapat, ez minden évben megtörténhet. De aztán 2004-ben megint megnyertük a bajnokságot, méghozzá veretlenül. Úgy játszottunk, hogy teljesen biztosak voltunk abban, hogy nem fogunk kikapni. A beszélgetésünkkor egyszerűen elhintettem egy kósza gondolatot bennük, hogy képesek megcsinálni mindezt. Beletartott egy kis ideig, mire eljutott ez a tudatukig, de aztán olyan formában játszottak, amire ők maguk sem tudták, hogy képesek.

Patrick Vieira, az Arsenal akkori kapitánya így tartja:

Abban az időszakban úgy mentünk ki a pályákra, hogy tudtuk, hogy mi fogunk nyerni. Arséne pedig mindig a legjobb pillanatot ragadta meg, hogy hitet adjon nekünk, így hiába voltunk 1-0-ás, vagy 2-0-ás hátrányban, a meccs végére szinte mindig fordítottuk, vagy pontot mentettünk. Akkoriban tényleg elhittük magunkról, hogy mi vagyunk a legjobbak. Az, ahogy egymásért játszottunk, az, hogy milyen stílusban tettük mindezt – egyszerűen hihetetlen volt!

Alex Fynn és Kevin Whitcher: Arsénal - The Making of a Modern Superclub könyve alapján.