Wenger bevallotta, hogy az Arsenal már évek óta függ Van Persie-től. A kapitány most élvezi a helyzetét, hiszen ő a csapat elsőszámú csatárja és olyan játékosokat szorít a padra mint Maraouane Chamakh és Ju Young Park. Az elmúlt nyolc mérkőzésen tizenkét alkalommal vette ki a részét a gólszerzésből.

 

Van Persie hatalma jelentős fegyver lett az Arsenalnak, de Wenger tudja, hogy a holland szárnyalása nem fog örökre tartani, a sérülésekre való hajlama miatt. Ha a holland megsérül, megnyílik az út, hogy más játékosok töltsék be az űrt.

 

Robinra vagyunk utalva, egyrészt mert sok gólt lő. Ez az amit szeretnél egy csatártól.

 

Tudjuk pótolni Robint, mert itt van Chamakh és Park, akik azt hiszem, jó minőségű játékosok, de ebben a pillanatban nem kapják meg a lehetőséget, mert Robin fantasztikus formában van.

 

Feladata lesz megmutatni nekik, hogy ha szükséges tudják majd hozni a gólokat. A szezon hosszú és minden sorozatban versenyben vagyunk, Mindenki meg fogja kapni a lehetőséget és remélem minden sorozatban sokáig versenyben leszünk.


-mondta Wenger aki ezután hangsúlyozta, hogy a többi játékosa is képes gólokat szerezni.

 

Úgy gondolom, hogy olyan játékosok is mint, Gervinho, Walcott, Arshavin és Ramsey gólokat tudnak szerezni. De ők jelen pillanatban a gólpasszokat adják. Bízom benne, hogy a közeljövőben mások is gólokat szereznek.

- zárta nyilatkozatát a mester.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (3)

12 éve
Törölt felhasználó
naaa, mennyi cikk .) dejó
12 éve
Törölt felhasználó
kösz ericsson a sok hírt! ;-P ;-P
12 éve
Törölt felhasználó
Panem et circenses! Falatozzatok azt hiszem megérdemlek egy kis pihenést. :D

Szólj hozzá