Robin van Persie, az Arsenal jelenleg bombaformában lévő klasszisa szerint a gólpasszok is legalább olyan fontosak, mint maguk a találatok.

Van Persie a 2011-es naptári évben sziporkázik, 45 meccs alatt 42 gól fűződik a nevéhez, ettől függetlenül a holland csatár szerint a gólpasszt adó játékosok is legalább olyan fontos szerepet töltenek be, mint ő a befejezésekor.

"Theo például több gólpasszt adott nekem, mint bárki más. Természetesen számon tartom, hogy kik készítenek le nekem ilyen remek labdákat, már csak ezért is vagyok kiváltképpen boldog, hogy pont Theo adta a gólpasszt a 100. arsenalos találatomkor." - mondta van Persie.

"Remélhetőleg viszonozni tudom neki ezt a szivességet, mert csatárként néha nem csak arról szól a dolog, hogy gólt kell rúgnom, hanem hogy assisztokat is adjak a többieknek."

"Ráadásul Theo gólpasszai nem szerencsések, hanem egy az egyben az ő technikai zsenialitását mutatják: jól helyezkedik, jól cselez, remek megmozdulásai vannak, valamint hogy kihasználja a sebességi fölényét. Számomra ezek például többet jelentenek egy gólnál."

"Az én teljesítményem a többiekétől is függ. A Chelsea ellen rúgott első gólom például 95%-ban Gervinho érdeme volt. A Norwich szerzett első gólom pedig 90%-ban Theo-é, az ő remek labdakezelése, sebessége, beívelése nélkül aligha tudtam volna gólt szerezni. Nekem csak annyi volt a feladatom, hogy belepöccintsek a labdába."

"Lehet, hogy az én nevem kerül be a jegyzőkönyvekbe, mint gólszerző, de ez már csak hab a tortán. Természetesen nagyon örülök ennek a ténynek, és őszintén remélem, hogy én is tudom valamivel viszonozni nekik, ezeket a remek teljesítményeket a pályán."

A holland játékos végezetül Aaron Ramsey-t is kiemelte.

"Ne feledkezzünk meg Aaronról sem. A Norwich ellen picit balszerencsés volt, néhányszor neki kellett volna passzolnunk, amikor jobban helyezkedett, mint az a személy, akinek végül a passz ment. Ugyanakkor az kétségtelen tény, hogy ha továbbra is így szerepel, jönni fognak a gólok a számára is." - tette hozzá van Persie.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (30)

12 éve
Törölt felhasználó
Megmondom nektek, hogy ha a 3 angol csoportmásodik lesz, amire megvan az esély, akkor összekerülhetnének a két spanyollal :D
12 éve
Törölt felhasználó
Kikapott a Chelsea! :D Így ők is 3. a csoportban... :D :D Az utsó meccs meg egy Valencia. Mit kapnátok ha kiesne a 3 angol ?
12 éve
Törölt felhasználó
VERMINATOR!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A mai meccs után :D
12 éve
Törölt felhasználó
Ő mit csinált Gervinho???
12 éve
Törölt felhasználó
lacacesc koszonom neked is... :D :D :D hat ziden mar meglephetnek mert erzem h meg lex !!

Szólj hozzá