Megvan a továbbjutás a BL-ben!
Az Arsenal nyerte a BL F-csoportját

- Dátum: Nov 23. 23:16
- Forrás: -
- Hozzászólások: 26
Az Arsenal nyerte a BL F-csoportját

Az Arsenal 2-1-es győzelmével a Dortmund ellen, valamint az eddigi csoportmásodik Marseille meglepetés-vereségével eldőlt, hogy a Bajnokok Ligája idei F-csoportját Arséne Wenger csapata nyerte meg. Ezzel az Arsenal sorozatban a 12. alkalommal jut be a legrangosabb európai kupasorozat egyenes kieséses szakaszába, amely formát egyedül a Real Madrid együttese tud felülmúlni.
A különféle szabályok és kiemelések révén így az is eldőlt, hogy az Arsenal csak csoportmásodikat kaphat ellenfeléül a legjobb 16 között, s az sem kerülhet ki a saját, jelenlegi kvartettjükből. A jelenlegi, azaz az ötödik forduló utáni állás szerint az Arsenal az alábbi együtteseket kaphatná: Nápoly, Trabzonspor, Ajax, Zenit, Milan (az olaszok már biztos csoportmásodikak). Természetesen, ezen csapatok névsora még változhat, a záróforduló időpontja: december 6-7.
Más szempontból is fontos, hogy az Arsenal már egy fordulóval korábban bebiztosította a továbbjutásukat, ráadásul tették azt az első helyen.
Sajtóértesülések szerint az Arsenal, a szokásostól eltérően plusz egy nap szállást is lefoglalt a játékosoknak az utolsó, görögországi fordulóra. Általában a csapat közvetlenül a mérkőzés után repülőre száll, és visszatér Londonba, azonban a jelenleg nehéz gazdasági helyzetben lévő országban dúló heves sztrájkok azt eredményezhetik, hogy az Arsenal csak később tud visszatérni a szigetországra. Ez pedig értelemszerűen kihathat a csapat felkészülésére az azt követő, Everton elleni bajnoki mérkőzésre.
A dolog annyiban oldódhat meg, ha Wenger a jelenlegi Ligakupa-csapatnak adna lehetőséget az Olympiakosz ellen, így pályára léphetne többek között Alex Oxlade-Chamberlain és Ryo Miyaichi is.
Az angol játékos igyekezni fog megfelelni az elvárásoknak
borosbeni
A city ha nyer akkor sem biztos hogy tovább megy !!Nov 24. 15:10
Athlon
Nekem így is jó úgy is jó. HA továbbmennek, legalább nem tudnának minden erejükkel a PL-re összpontosítaniNov 24. 15:00
ericsson
Megmondom a frankót. Menjen tovább mind a 3 angol. Miért ? A szívem azt mondja, hogy essenek ki, de az eszem a következőt. Ha tovább megy a 3 angol, akkor azt már csak csoport2. ként teheti meg ( illetve reálisan). Mi a nyolcaddöntőben nem kaphatjuk meg őket, mert saját nemzet, de a BarcaMadrid igen. Amíg a négy nagy egymással elszórakozik mi csendben lopózunk előre.Nagyon érdekes lenne egy City-Real meccs. Pénz vs. Pénz. És a már-már szokássá vált MU-Barca meccs, de egy MU-Real és egy City-Barca meccs se lenne csúnya! Mindenesetre érdekesek lennének és ők így elszórakoznának egymással.
Nov 24. 14:58
Wilshere19
Az is előfordulhat, hogy csak az Arsenal jut tovább az angol csapatok közül.A City a Bayern-el játszik ha nem nyernek kiestek.
A Chelsea a Valenciával játszik, nekik se elég az X.
A MU Basel-be megy a győztes tovább megy, a vesztes kiesik. (Első meccs az Old Trafford-on 3-3 lett.) Ha X lesz akkor a Mu megy tovább
Nov 24. 14:29
ericsson
Robin immáron a 112. gólját lőtte a csapat színeiben, így feljött az örök ranglista 13. helyére Jack Lambertet megelőzvén. Dennis beéréséhez még 8 gól szükséges. A dobogó 3. fokán álló Cliff Bastin beéréséhez még 66, a 2. Wrighthoz 73 gól és Thierry papától viszont kétszer ennyi gól + 2 választja el.Nov 24. 14:18
AaAaA
--- -------------Fabianski----------------------Coquelin----- Squillaci----Djourou------Yennaris
----------Henderson---------Frimpong-------
Chamberlain------Diaby------------Park
------------Chamakh-------------------
A padon pedig: Mannone, Arshavin, Miquel, Rosicky, Benayoun, Ozyakup, Miyaichi
Nov 24. 14:06
Romeo
Eddig 14 lehetséges csapat van még akiket kaphatunk az utolsó forduló előtt. Még csak egyetlen biztos van az AC Milan. Azon kívül lehet még a Napoli, Trabzonspor, Lille, CSKA Moscow, Benfica, Basel, Ajax, Lyon, Valencia, Leverkusen, APOEL Nicosia, Porto, Zenit. Itt fell vannak sorolva azok a csapatok akiknek matematikai esélyük van másodikként végezni, persze ki vannak hagyva az angol csapatok. Én leginkább az AC Milan, Valencia, Napoli triótól tartanék.Nov 24. 12:32
Romeo
Én középutat választanék. Pár embernek még kell a tapasztalat, és a padot is elővenném. Az én felállásom a következő lenne.----------------------Fabianski----------------------
Djourou----- Mertesacker----Miquel------Santos
--------------Diaby------------Rosicky--------------
Chamberlain--------Arshavin-----------Benayoun
-----------------------Park--------------------------
A padon pedig: Mannone, Squillaci, Yennaris, Coquelin, Frimpong, Ozyakup, Chamakh
Nov 24. 12:11
poizze
Azt, hogy mi fair és mi nem azt inkább hagyjuk.. Ha 5. forduló után eldőlt, hogy első helyen megyünk tovább, akkor alanyi jogunk, hogy olyan csapattal álljunk fel amilyennel csak akarunk. Ha a tartalékokat hozza fel Wenger akkor sem lenne semmilyen beleszólása senkinek.. Nem most kell majd sírni a Marseillenek, hanem meg kellett volna verni az Olympiakost és nem lenne miről beszélni... Én biztos, hogy szinte az összes állandó kezdőt otthon hagynám, kinek hiányzik egy esetéeges sérülés?Nov 24. 11:14
FanofArsenal
Most nézem ,hogy 9 meccse nem kaptunk ki , az elmúlt 13 meccsünkből 11 -et behúztunk ,egy vereség és egy döntetlen mellett.Nem semmi ,nem akarok idén kikapni többet ( főleg a bajnokságban )Nov 24. 10:20