Theo Walcott egyelőre szárnyal az idei szezonban. Az angol szélső a Norwich elleni mérkőzéssel bezárólag összesen 17-szer léphetett pályára, amely meccseken négy gólt szerzett és nyolc gólpasszt adott az Arsenal talpraállása során.

Érdekesség, hogy Walcott mind a nyolc asszisztját Robin van Persie váltotta gólra, így nem csoda, ha az angol szélső kijelentette: imád a holland csatárral együtt dolgozni.

"Egyszerűen nagyon szeretek vele együtt játszani a pályán. Az elmúlt években sajnos hol én, hol ő volt sérült, emiatt nem tudtunk kellőképpen összeszokni, ellenben az idei szezonban. Úgy gondolom, hogy az elmúlt meccsek alatt már mutogattuk annak a jelét, hogy jól össze tudunk játszani. Tudjuk, hogy hol kell keresnünk a másikat a pályán, ami megkönnyíti a munkánkat. Robin amúgy is egy fantasztikus játékos és egy remek vezéregyéniség is." - mondta Walcott.

"De nem csak mi, hanem a csapat is egyre jobban kezd összeállni. A második gólunkat például az döntötte el, ahogyan helyezkedtünk a labda nélkül is. Sok mindenki jó formában van a csapatban, és természetesen sokat számít, hogy sikerül nyerünk is."

Az Arsenal is egyre jobb formában van, Arséne Wenger legénysége az elmúlt öt bajnoki fordulót 100%-osan vette. Walcott szerint pedig az olyan meccsek megnyerése, mint amilyen a Norwich elleni volt, kötelezőek, ha az ágyúsok továbbra is kapaszkodni akarnak a tabellán.

"Mindenfajta tiszteletlenség nélkül mondom, de egyszerűen muszáj megnyernünk az olyan meccseket, mint amilyen a Norwich elleni volt, ha fentebb akarunk lépni a táblázaton. Őszintén szólva, nem érdemeltük meg, hogy hátrányba kerüljünk, de jól kihasználták a védelemi megingásunkat. Nagyon fontos volt,hogy még a félidő előtt egyenlítsünk, hogy utána a saját stílusunkban játszhassunk tovább." - értékelt Walcott.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (16)

12 éve
Törölt felhasználó
FanofArsenal! Mindenképpen (:
12 éve
Törölt felhasználó
fecc04. Fasza nagyon ,nem hiába mondják hogy a Turiba megéri betérni :D
12 éve
Törölt felhasználó
Off: Ma egy debreceni turkálóban (Háda) találtam egy eredeti, 2008/10-es teljesen újszerű, hazai Arsenal mezt, mindössze 1200 Ft-ért. Mondanom sem kell, örültem, mint majom a farkának:D A legjobb az egészben, hogy néhány nap múlva érkezik az 2011/12-es mezem.
12 éve
Törölt felhasználó
Szegény Eboué!
12 éve
Törölt felhasználó
Mi történt Eboueval?Mit csináltak a Besiktas szurkolók?

Na a csirkéket is nekünk kell megkopasztani :D :D (sajnos )

Szólj hozzá