Arsene Wenger feltárta a legfrissebb információkat a sérültekkel kapcsolatban az Arsenal szombati West Bromwich elleni mérkőzése előtt.

Az új sérülésekkel kapcsolatban a következőt nyilatkozta:

Alapjában véve nincsenek. Nincs új sérültünk kedd estéről, ami nagyon kedvező. A hosszú távú sérülteken kívül csak Chamakh és Gibbs sérült jelenleg. Novemberben járva ez nem is olyan rossz.
Sokszor jól kezdtük az idényt, aztán pedig kicsit vesztettünk a lendületből novemberben. Ez idén nem volt valami jó a kezdésünk,remélhetőleg azonban lépésről-lépésre tudunk majd haladni, ahogyan azt most tesszük.

Wenger kitért Maroune Chamakh és Kieran Gibbs sérüléseire is.

Chamakh-nak egy kis gyulladás van a térdében. Egy kis folyadékgyülem található ott és ezáltal nem lesz bevethető szombaton. Úgy gondolom úgyszintén kihagyja a válogatott mérkőzéseket is. Remélhetőleg készen áll majd a válogatott szünetet követően.
Gibbs szintén nem bevethető szombaton. Jól halad, egy kicsit lassabban mint vártuk, de van rá esély, hogy visszatér a válogatott szünet után.

Végül pedig elárulta, hogy milyen hatással volt a kedd esti mérkőzés a sérüléséből nem rég visszatért Thomas Vermaelen-re. 

Egy kis merevséget eltekintve, nem volt semmi probléma.



Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (5)

12 éve
Törölt felhasználó
Hát igen, itt tartunk örülni kell minden egyes meccs és edzés után, hogy ne legyen új sérült :-S
12 éve
Törölt felhasználó
Mostanában a csapatnak is megy, a sérültek terén is viszonylag jól áll a csapat, a WBA ellen szintén nagyon oda kell figyelni, főleg a tavalyi két meccs miatt
12 éve
Törölt felhasználó
Francesc! Wilshere később fog visszatérni, mint Sagna, ő is hosszútávú sérült, emlékezz, megműtötték a bokáját...
12 éve
Törölt felhasználó
De Wilshere-ről miért nem ejt 1 szót sem ?
Gibbs , Chamakh moind "hanyagolható" a kezdőben. Wilshere érdekelne már!
Sagna-ról érthető, hogy nem beszél, mert még 2-3hónap lehet hátra.
12 éve
Törölt felhasználó
Jó hir bővül a pad(Y) Jó volna ha már a kezdő 11 bövülne:) Mondjuk Wilshere-el :) :D

Szólj hozzá