Arsene Wenger szerint, a csapat középpályása, Abou Diaby, további 3 hét pihenőre kényszerül, habár eredetileg november elejére várták visszatérését.

A 25 éves Diaby, május óta nem lépett pályára az Ágyúsok színeiben, makacs bokasérülése okán, amely miatt a nyár folyamán egy műtéten is átesett. A francia válogatott játékos sajnos visszaesést mutat a felépülés terén és Arsene Wenger aggódik, hogy a középpályás nem lesz képes 100%-osan felépülni.

 

Egy darabig még nem fogják látni. Az elkövetkező három hétben semmiképp. A válogatottban sem fog játszani. Aggódom, de még jobban aggódtam három hónappal ezelőtt. A bokája nincs jó állapotban, de a nyári műtét jól sikerült.
Az egyensúlya sajnos felborult, így fejlesztenie kell az izmait. Két izmával is problémák vannak, ám ha a következő 2-3 hétben sikerül ezektől megszabadulnia, készen fog állni. A felépülését tekintve éppen kapóra jön a szombati játéknapot követ két hetes szünet.

 

Diaby a múltban is sok sérülést szenvedett és nem sikerült megvetnie a lábát a kezdő tizenegyben. Sokan kérdezhetik, hogy mégis mit keres még az Emirates-ben, ám amikor pályán van, mindig megcsillant valamit a képességeiből...majd újra lesérül.

Sokan szeretnék végre teljes valójában megcsodálni tudását és látni azt, hogy ő lehet az 'új Vieira' , ahogy azt sokan jósolták. De talán már túl késő...

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (5)

12 éve
Törölt felhasználó
Már várom hogy felépüljön:)
12 éve
Törölt felhasználó
WookiE annyi mentsége legyen, hogy MU szurkoló. Én még Fergussont Ferdinanddal is összekeverném :D
12 éve
Törölt felhasználó
ehez a cikkhez annyit irnek,h Robin is most csillog,nala se vvolt tul keso a sok serules utan
12 éve
Törölt felhasználó
Nehéz hát :D Tegnap Hajdú Bé azt mondta, Vermaelent tavaly vettük, Walcottot keverte Ramseyvel, Songot meg Gervinhoval, meg még volt egy pár hülyesége.
12 éve
Törölt felhasználó
Egyes magyar oldalak szerint vanPersie a hétvégén 12 perc alatt lőtt mesterhármast... Ennyire nehéz kattintani kettőt és tényleg hiteles információt közölni ?

Szólj hozzá