Az utóbbi négy mérkőzését behúzta a csapat, olykor érdekes, néhol izzasztó körülmények között. Azonban, hozzá kell tennem, jelen esetben, hogy ma milyen áron fogunk nyerni, talán annyira nem is érdekel. Ugyanis, ma annyira létfontosságú a győzelem, hogy az valami elmondhatatlan. Ez csak egy dolog, pont a Chelsea az ellenfelünk, ki 19 ponttal virgonckodik a 3. helyen. Amennyiben ma győzünk, tőlük is csupán 3 pont választhat el minket. Ami, valljuk be, egyáltalán nem behozhatatlan előny, és ez már a Kékek számára is kényelmetlenebb lehetne, mint jelen állás szerint. Eközben pedig lehet, hogy teljesen feleslegesen számolgatok, mert úgy kitömnek minket ahogy a karácsonyi pulykát szokás... egy jó hír azért még akad...Didier Drogba bizony ma a lelátón fog csücsülni, ami lehet, nem akkora érvágás, de látva az utóbbi évek statisztikáit, jobb, ha kilóméterekre elkerüli az Arsenal meccseket...

 

Sérültek: Jó hírek szállingóznak mostanság ki, visszatért Squillaci és Vermaelen is, ráadásul Diaby-t is csak egy hajszál választja el a játéktól. Ha minden igaz, Rosicky is játékra alkalmas, és ami a legjobb, Robin van Persie-nek kutya baja. Ha ez nem elég a mai győzelemhez, akkor semmi.

----------------------------------------------

Robin Van Persie...lassacskán elég ezt a nevet kiejteni egy mérkőzés után, tudjuk mi történt. Oltári mesterhármassal vette ki részét a nem kis győzelemből, mellette Santos és Walcott is betalált. Meg kell hagyni, azok sem voltak holmi csúnya találatok...Sőt, a tudat, hogy még vezettek is, kétszer, még inkább megédesíti a győzelmet. Viszont, van egy súlyos tény, miszerint az Arsenal még mindig nincs a megfelelő pozícióban, sok-sok győzelem kell ahhoz, hogy megvalósulhasson a kívánt cél. Mint látjuk, Van Persie-n nem múlik, ha a védelmet nézzük, akadnak hézagok, lehet, hogy több, mint amit felül tudunk múlni meccsenként. A következő állomás a BL-ben vár reánk, ahol maga a Marseille áll elénk, az Emirates gyepén.

 

Hivatalos kezdő:

Szczesny, Djourou, Koscielny, Mertesacker, Santos, Song, Ramsey, Arteta, Walcott, Gervinho, Van Persie (C)

 

Pad:

 Jenkinson ,Vermaelen, Park, Arshavin, Rosicky, Frimpong, Fabianski

 

Kérünk mindenkit a kultúrált eszmecserére!

 

Mindenkinek jó szurkolást kívánunk!

 

A mérkőzés után ne felejtsetek el szavazni a mérkőzés emberére!

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (801)

12 éve
TitiHenry226: sztemisjó a csapat!!Wenger ha vásárolni fog vkit akk azt a támadószekcióba!!Sztem egy csatár érkezése nem elképzelhetetlen főleg úgy hogy Chamakh hogy játszik!!
12 éve
Törölt felhasználó
szerintem egyenlőre fölösleges új érkezőkről találgatni, hisz jelenleg úgy néz ki, hogy a csapat eléggé egyben van, igaz a hátsó alakzatot még mindig könnyű megbontani, de a középpálya és a támadó szekció ezt mostanában kijavítja.

meg Wenger amugy sem az a nagy télen vásárlós tipus, majd ha ő úgy gondolja szükség van játékosra, akkor megveszi. meg ha azt nézzük, hogy 5 új játékos érkezett igazán, és ők is talán késve, ahhoz képest, szerintem nagyon is jól áll a csapat, egységileg is, és financiálisan is. Wenger csak azért is be bizonyítja, hogy aprópénzből is lehet várat építeni :D
12 éve
Törölt felhasználó
lacacesc! Nagyon kétlem, hogy AVB valaha is tiszteletlenül nyilatkozott volna az ellenfél csapatáról. Lebecsülni meg végképp nem szokta egyik csapatot sem, főleg nem nyíltan. Azért érdekelne, hogy mégis hol olvastad ezt a hírt.
12 éve
ma újra szóba hoztak minket Jovetic-el , meg elméletileg Abel Hernándezért is érdeklődünk!!Még Jan Vertonghen-ről is beszélnek, de sztem ő tuti kacsa!!
12 éve
lacacesc: csicska....elszállt az agya!!keretileg lehet jobbak de ez semmit sem jelent....

Szólj hozzá