Az Arsenal idei menetelése a Ligakupában folytatódott, méghozzá a Bolton ellen, a sorozat negyedik fordulójában.

A cél mindkét csapatnak a továbbjutás volt, annak ellenére, hogy a csapatok a legfőbb hadi színtéren, a bajnokságban fontos hetek előtt állnak. A Bolton jelenleg ugyanis kiesőhelyen tanyázik a Premier Ligában, míg az Arsenal a hétvégén a Chelsea ellen játszik majd rangadót a Stamford Bridge-n.

Bár Owen Coyle szinte ugyanazt a csapatát küldte pályára az Emiratesben, mint néhány hete a két klub bajnokságbeli összecsapásakor, Arséne Wenger úgy döntött, hogy számos játékosát pihentetni fogja a mai meccsen, illetve esélyt kaphattak azok az emberek is, akik a közelmúltban inkább csak a perifériára szorultak.

Az Arsenal kezdőcsapata így az alábbiak szerint alakult: Lukasz Fabianski a kapuban, Nico Yennaris bemutatkozhatott a felnőtt keretben, Sebastien Squillaci, Thomas Vermaelen is visszatérhetett a súlyos sérülése után, Ignasi Miquel, Francis Coquelin, Emmanuel Frimpong, Yossi Benayoun, Alex Oxlade-Chamberlain, Andrey Arshavin és Park Chu-Young.

A padon pedig Vito Mannone, Jerame Meade, Sanchez Watt, Ryo Miyaichi, Oguzhan Ozyakup, Daniel Boateng és Chuks Aneke foglaltak helyet.

A meccs az Arsenal menete szerint alakult, a hazaiak sorra dolgozták ki a helyzeteiket, ám Bogdán Ádám kapuson nem sikerült kifogni. A magyar hálóőr remekül védte Park távoli löketeit, de Alex Oxlade-Chamberlain is közel járt a gólhoz, az angol egy átmeneléssel próbálkozott meg - sikertelenül.

Az Arsenal az első félidő közepe felé egy picit megpihent, s nem egyszer kellett Lukasz Fabianskinak megcsillogtatnia tudását, főleg Kaukuta löketeinél. Az ágyúsoknál hiányzott a folyékony játék, s Park is sűrűn tartózkodott lesen.

A vezető gólt azonban úgy tűnt, hogy az Arsenal szerzi meg, ám mind Yossi Benayoun, mind Thomas Vermaelen lábaiban is megragadt a találat, s emiatt gólnélküli döntetlennel mehettek el a csapatok a félidőre.

A sok kihagyott helyzet később megbosszulta magát, ugyanis a várakozásokkal ellentétben a Bolton vette be először az Arsenal kapuját. Emmanuel Frimpong elvesztett labdájával az egykori arsenalos, Fabrice Muamba lódult meg, aki nem hibázott és a 47. percben vezetéshez juttatta Owen Coyle együttesét.

A középkezdés után az Arsenal máris egy fokozattal fentebb kapcsolt, de Park ismét lesen tartózkodott Arshavin kiugratásakor. Szerencsére azonban időben jöttek a gólok a hazai részről is: Arshavin, aki ideigazolása óta először játszhatott irányítóként középen, egy egyéni megmozdulást követően egyenlített, majd ő adta három perccel később a fordítógólt érő gólpasszt Parknak, aki már-már Henry-t idézve rúgta be a labdát Bodgán kapujában.

Az Arsenal ezt követően alig erőltette a támadásokat, inkább csak próbálta eldugni a labdát az ellenfél előtt, ami néhol megbosszulta magát, s csak Fabianski védésein, s csak a balszerencsén múlott, hogy nem egyenlítettek ki a hátrlalévő húsz percben.

Üröm az örömben, hogy a frissen visszatérő Thomas Vermaelen három perccel a lefújás előtt kért cserét vádlifájdalmakra hivatkozva, így kérdésessé vált, hogy ott lehet-e a szombati meccsen a Chelsea ellen.

Az Arsenal a 2-1-es győzelmével így biztosította a helyét a Ligakupa 2011/12-es kiírásának negyeddöntőjében, sorozatban a kilencedik idényben. A mai továbbjutók: a Manchester United (az Aldershot ellenében), a Crystal Palace (Southampton) és a Cardiff (Burnley). A következő fordulóra való sorsolást most szombaton rendezik.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (504)

12 éve
Törölt felhasználó
Cesc! Honnan tudnám letölteni ? A közeljövőben meg akarom nézni, csak most nem, mert ma totálisan lefáradtam.
12 éve
Törölt felhasználó
Szívesen annak, aki megnézte még késő este! :) Én már nem tudtam, inkább lefeküdtem de a gólösszefoglalót megnéztem, valamint majd az egész meccset meg akarom tekinteni.
12 éve
Törölt felhasználó
Ja, és remélem, hogy ma az Everton kiszopatja a Chelsea-t (Goodison Park), mint tavaly az FA-kupából, a Stamford Bridgen. A hétvégi rangadó megfelelő morálja érdekében egy kettős vereség előzményként (QPR, Everton) számunkra tökéletes lenne (:
12 éve
Törölt felhasználó
Úgy gondolom, hogy itt az ideje Parkkal számolni a bajnoki meccseken is. Sokkal jobb érzéke van a góllövéshez, mint Chamakh-nak, tegnap is látszott, hogy ő érzésből támad, és rögtön kapura tör, valamint volt két távoli lövése is, mindkettő kaput talált. A gólja no comment, gyönyörűen becsavarta. Tehát egy dinamikus, gólérzékeny csatárról van szó, akitől még sok gólt láthatunk - feltéve, ha megkapja a bizalmat. A Chelsea ellen mindenképpen őt látnám szívesen a padon.
12 éve
Törölt felhasználó
Vermaelen twitter: "Btw, i had a small cramp at the end. Nothing serious. Just went out as a precaution." -Semmi komoly, csak egy kis görcs volt a lábamban, elővigyázatosságból jöttem le!

Szólj hozzá