Az Arsenal a csapatkapitány, Robin van Persie nélkül vágott neki a Stoke City elleni bajnokinak, de a helyzet és a pillanatnyi eredmény úgy hozta, hogy Arséne Wenger kénytelen volt a padról aktiválni a holland gólvágót, aki most is hozta a kötelzőt, s két góljával sikerült hozni a három pontot a nehéz meccsről.

A mérkőzést követően Arséne Wenger elmondta, hogy nem sérülés miatt, hanem elővigyázatosságból hagyta ki a hollandot a kezdőből, s helyette így kezdhetett Marouane Chamakh.

"A tegnap edzést még Robin nélkül teljesítettük, mert egy picit izomláza volt, s eredetileg úgy volt, hogy még a padra sem ül majd le. A délelőtt azonban volt még egy vizsgálatunk, s ott dőlt el, hogy a cserék közé beférhet. Természetsen a meccs előtt még 15-ször átgondoltam, hogy érdemes-e őt kihagyni a kezdőből, de végül így döntöttem ahogy, mert heti szinten van két meccsünk, s a múltból okulva egy picit elővigyázatosnak kell lennem." - mondta Wenger.

"De szó sincs semmiféle sérülésről, csak izomláza volt, a Chelsea ellen vissza fog kerülni a kezdőbe." - utalt Wenger a soron következő bajnokira, a Stamford Bridge-n.

Az Arsenalnak azonban most pont van Persie miatt kell elszenvednie egy kisebb kritikát, a szakértők most azon az állásponton vannak, hogy az ágyúsok egyszemélyes hadsereggé váltak, s a meccsek csak egy ember, van Persie teljesítményén nyugszanak.

"Nekem egyáltalán nincsenek olyan érzéseim, hogy egyfős csapattá váltunk. Egy minőségi csapatnak mindig van egy húzóembere, akitől kisebb-nagyobb mértékben függ az egész teljesítmény. Korábban Thierry Henry volt nálunk ilyen karizmatikus egyéniség, de Robinnak is kivételes képességei vannak."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (7)

12 éve
Törölt felhasználó
ericsson!

"Ha ilyen tendenciában lövi a gólokat és nem sérül le akkor az aranycipó övé lehet!" - Az aranycipóért nem a pékek versenyeznek? :D

"Éveken át mennyit mondtuk mi, hogy csak egy szezonig legyen egészséges Robin... mi lenne akkor. Hát most megtudtuk!" - Még nem tudtuk meg. Sajnos az előző szezonnak is csak a felét játszotta végig, az idei szezon pedig még csak most kezdődött el, de az biztos, hogy Van Persie-ben még ennél is sokkal több gól van, reménykedjünk benne, hogy nem lesz komolyabb sérülése. Ha visszaemlékszek, hogy tavaly előtt sokan már a csapaton kívül látták volna Van Persie-t, mondván, hogy "mindig sérült, mit érünk vele"... (: Ő egy világklasszis csatár.
12 éve
Az aranycipőben sajnos ott vannak a LA Ligások is.
12 éve
Törölt felhasználó
ericsson még a tegnapi 2-t nem rakták hozzá :) RvP-nek tehát 7 gólja van a PL-be tehát már csak 2-vel van lemaradva ;)
12 éve
Törölt felhasználó
pozzie! A Permier League hivatalos góllövőlistája a következő!

Rooney vezet 9 góllal és Robin az 5. helyen van 5 rúgott góllal! Ha ilyen tendenciában lövi a gólokat és nem sérül le akkor az aranycipó övé lehet!

( Éveken át mennyit mondtuk mi, hogy csak egy szezonig legyen egészséges Robin... mi lenne akkor. Hát most megtudtuk! Szárnyalunk!! )
12 éve
Törölt felhasználó
Az igaz, hogy nagyon jó formában van és én ennek nagyon örülök, de néha berakhatná már Parkot is a csapatba, hogy megnézzük bégre mit tud.
Off: Valahol az oldalon van bajnoki góllövőlista? Lehet csak én nem találok, de érdekelne.

Szólj hozzá