Arséne Wenger, ha mást nem is, a három pontot elégedetten könyvelhette el az Arsenal számára, miután a londoni alakulat Aaron Ramsey kései találatával egy pokolian nehéz meccsen diadalmaskodott az Olympique Marseille birodalmában, a Velodrome stadionban.

Ezzel a győzelemmel pedig az Arsenal hét ponttal átvette a vezetést a Bajnokok Ligája F-csoportjában, egy egységgel megelőzvén a szerdai ellenfelüket, míg a csoport harmadik helyén egyelőre az Oylmpiakosz áll három egységgel.

Wenger így boldogan konstatálhatta, hogy az Arsenal pole pozícióból várhatja a hátralévő három mérkőzést.

"Későre hagytuk a gólt, de borzasztóan megszenvedtünk a kezdés után. Rengeteg labdát adtunk el, ráadásul a Marseille nagyon jól letámadott bennünket már a saját térfelünkön." - mondta Wenger.

"A későbbiek folyamán azonban ők nem találták meg a folyékony játékstílusukat, így sikerült átvennünk a meccs irányítását, s úgy vélem, hogy a második félidőben már egyáltalán nem voltak veszélyesek. Az utolsó 15 percben mi már sorra dolgoztuk ki a helyzeteinket, s végül volt is eredménye ezeknek. Nagyon fontos győzelmet arattunk."

"Egyelőre nem szabad még arról beszélnünk, hogy megnyerjük a csoportot, de ez egy újabb lépés volt e cél felé. Továbbra is szerénynek kell maradnunk, és fejlődnünk kell. A Marseille elleni visszavágónk, immáron az Emiratesben, újfent nagyon fontos lesz."

"Türelmesnek és intelligensnek kellett maradnunk ahhoz, hogy átvegyük az irányítást a második félidőre. Ez - többek között  - a középpályánk tapasztaltságának is volt köszönhető, mert nem követtünk el ostoba hibákat, s a fordulást követően már nem volt egyetlen labdavesztésünk sem."

"Remélhetőleg ez a győzelem hasznára válik majd az önbizalmunknak is, mert az elmúlt öt-hat meccseinkből mindössze csak egyet veszítettünk el. Lassacskán valóban össze fog érni a csapat, s ebben a szerdai meccs segíteni fog."

A francia menedzser nem felejetette el dícsérni a gólszerzőt, Aaron Ramsey-t sem.

"Nagyszerű bejefezés volt, de ha az ember tudja, hogy Ramsey ott van az ilyen helyzetekben, akkor azt is tudja, hogy jó esélye van a csapatnak a gólszerzésre. Remek befejezőről van szó, de egyszerűen nem akarom túljátszatni. Nem szabad elfelejtetnünk, hogy csak nemrégiben tért vissza a súlyos sérüléséből, ráadásul Wilshere példája is mutatja, hogy milyen ára van annak, ha valaki túl sokat játszik. Amennyire csak lehet, elővigyázatos akarok vele lenni."

Wengert természetesen arról is faggatták az újságírók, hogy nem érzi-e szerencsésnek a kései találatot.

"Dortmundban az utolsó percekben hagytunk két pontot. A 2006-os Bajnokok Ligája döntőt a meccs utolsó részében veszítettük el tíz emberrel. Ilyen helyzetekben nem mindig voltunk szerencsések, de most úgy vélem, rászolgáltunk erre a kései gólra a helyzeteink révén."

Az Arsenal a hétvégén a Stoke City-vel fog játszani vasárnap, immáron a bajnokságban, amely meccsen elképzelhető, hogy nem lesz majd bevethető az a Carl Jenkinson, aki Sagna sérülése miatt az első számú jobb hátvédé lépett elő.

"Carlnak térdproblémája van, egy picit megrántotta a térdét, amit majd csak a hét későbbi részében fogunk majd tüzetesebben megvizsgálni." - mondta Wenger.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (2)

12 éve
Törölt felhasználó
Megérdemeltük a győzelmet, sokat küzdöttünk és sokkal több helyzetünk volt. Innentől csak a győzelem. Go Gunners
12 éve
Törölt felhasználó
Persze, hogy rászolgáltunk! Sok munkával szereztük meg, még ha ez a munka nem is a látványra ment. Ez az utolsó perces győzelem egy jól bevitt mentális dózis lehet a csapat számára! Nem akarok előre inni a medve bőrére, de ha a Stoke ellen nyerünk hazai pályán, valamint a Bolton ellen is sikerül továbbjutni (szintén hazai környezetben) a CC-ban, akkor azt hiszem megfelelő állapotban mehet a csapat a Stamford Bridge!

Szólj hozzá