Laurent Koscielny, az Arsenal francia védője egy bokasérülés miatt két hétig nem léphetett pályára, ám a problémák immáron a múlté, s a csapat 6-osa a Sunderland ellen már újfent a pályán is segítheti a többieket.

Koscielny azonban heteken belül új szerepben is bizonyíthat, Bacary Sagna sérülése miatt akár őt is kipróbálhatja Arséne Wenger a jobb szélső védő poszton. Ez a pozíció nem teljesen ismeretlen a 26 éves játékos számára, hiszen az akadémiai szinten korábban már játszhatott ott.

"A karrierem kezdetén még jobb szélső védő voltam, ennek talán már hét éve is van. Ha úgy hozza a sors, hogy ismét ott kell játszanom, akkor boldogan elvállalom, s lehetősége szerint a legjobb teljesítményemet hoznám a csapatnak." - mondta Koscielny az Arsenal hivatalos oldalának.

"Nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, hogy elveszítettük Sagnát, főleg úgy, hogy hónapokra dőlt ki, ráadásul ő az egyik legjobb játékosunk. Mögötte Carl van a rangsorban, így véleményem szerint egy darabig ő fog játszani, s tudom róla, hogy ő is mindent meg fog tenni a csapatért." - mondta Koscielny.

A francia minden bizonnyal két hét múlva kaphatja meg a nagy lehetőséget jobb hátvédként, nem másol, hogy mint a Stamford Bridge-n, a Chelsea ellen - ekkor ugyanis a középső védők tekintetében is rendeződhetne a helyzet Thomas Vermaelen visszatérésével.

Koscielny így vall a belgáról és az újdonsült társáról, Per Mertesackerről.

"Különböző kvalitiásaik vannak. Per magasabb és a szabadrúgásoknál jól jön. Thomasnak hozzám hasonló képességei vannak: ő egy picit gyorsabb és jól olvassa a játékot. Nagyszerű, hogy két ilyen különböző személyiséggel és minőséggel dolgozhatok együtt. Négy középső védőnk van, mind különböző értékekkel, ami nagyszerű a csapatnak." - tette hozzá.

Koscielny visszatérése egyfajta megnyugvást hozhat a csapatnak a nehéz szezonkezdet után, mert a francia bevethetőségével Alex Song is visszakerülhet az eredeti helyére: a középpályára.

"Úgy gondolom, hogy a nehézségek ellenére is megvan a képességünk és a kellő minőségünk a jó helyekért való küzdelmekhez. Jó játékosaink vannak, egyszerűen csak idő kell, hogy megtaláljuk a harmóniát, hogy összhangban támadjunk és védekezzünk. Az apró részletekben rejlenek a különbségek."

"A szezonra nézve nincsenek extra elképzeléseink. Csak nyerni akarunk, a saját stílsunkban játszani, mert ha ezt tesszük, akkor biztosan el fogunk tudni majd mozdulni a tabella felső részébe. Jelenleg még nem gondolkodunk nagyobb dolgokban, meccsől meccsre kell haladnunk."

"Itt van például először a Sunderland elleni meccs. Jó formában várjuk a vasárnapi meccset, amit természetesen meg akarunk nyerni. Nagyon fontos lenne a klubnak is és a szurkolóknak is a három pont megszerzése."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (22)

13 éve
Törölt felhasználó
Jó játékos Neymar, bár annyira nem kedvelem és szerintem horribilis az összeg amiért ki lehet vásárolni lehet fiatal és nagyon tehetséges ahogy ezt láthattuk tőle, de akkor se ér ennyit először nézzük meg mit alkotna pl a Permier Ligában.
13 éve
Törölt felhasználó
szerintem Neymar ügyes gyerek, csak egy nagyon fontos dolgo hiányzik belőle, még pedig az alázat, és anélkül hiába ügyes. Nála még Ricardinho is jobb : http://www.youtube.com/watch?v=9akf2gNNxq0 és Falcao: http://www.youtube.com/watch?v=FjQz5In70SY

remélem a mai meccsen megmutathatják a srácok, hogy igenis ott a helyük az első 4-ben még ha ez most nagyon messzinel és távolinak tűnik is. szerintem egy JEnkinson-MErte-Koscielny-Santos sor jó lehet hátul. de úgy is Wenger dönt!! :D
13 éve
Törölt felhasználó
Hát nem tudom mi lesz ma, remélem jó napot fogunk ki és győzünk!GO GUNNERS!
13 éve
Törölt felhasználó
Nagyon várom már a meccset, igaz nem vagyunk valami jó formában de végre nézhetem az Arsenalt a válogatott hetek után ;) Jót tenne most egy győzelem mindenkinek
13 éve
Törölt felhasználó
Arsenal4 "Szczesny aki már a csapatkapitányságról beszél" Ő ezt már tisztázta twitterén, hogy ő csak arra gondolt, hogy majd egyszer szívesen elfogadná CSK szalagot, ami azt jelenti, hogy szerencsére sokáig nálunk marad.
"8-at kap a mu-tól" Azon a meccsen nem az ő hibájából kaptunk 8-at, egyszerűen minden összejött az MU-nak, nekünk meg szinte semmi.

Szólj hozzá