Az Arsenal az elmúlt pár napban alaposan kitett magáért. A sokak által leírt csapatnak három alkalma is volt arra, hogy otthon, hazai környezetben álljon talpra, méghozzá három különböző sorozat során: a bajnokságban, a Bajnokok Ligájában és a Ligakupában.

Arséne Wenger csapata valamennyi meccsét hozta, 8 lőtt, és mindössze két kapott góllal. Az ágyúsok azonban továbbra sincsenek könnyű helyzetben, hiszen a bajnokságban jelenleg csak a szerény 13. helyet foglalják el, ráadásul vasárnap jön az év első észak-londoni rangadója, a Tottenham ellen, ráadásul idegenben.

A bemelegítés meg volt, a csapatnál pedig már a vasárnapi mérkőzés van a napirendi ponton. Aaron Ramsey, az Arsenal fiatal reménysége szerint nem feltéltenül az esélytelenek nyugalmával állnak majd a kezdőrúgáshoz a piros-fehérek.

"Az elmúlt pár meccsen valóban jobban kijött nekünk a lépés, amire remélhetőleg tudunk majd építeni, s amelyből lehet majd előnyünk a vasárnapi meccsre. A Tottenham lesz az ellenfelünk, és bízunk abban, hogy náluk is eredményesek tudunk majd lenni." - mondta Ramsey.

"Nem vagyok biztos abban, hogy fair bennünket esélytelennek kezelni, nagyszerű tudás van a mostani csapatunkban is. Természetesen náluk is van egy-két új játékos, de magabiztosak vagyunk, hogy a saját játékstílusunkban játszva elcsíphetünk egy jó eredményt a White Hart Lane-n." - tette hozzá a wales-i.

Alex Song, az Arsenal védekező középpályása pedig egy ismert arcra, Emmanuel Adebayorra hívta fel a figyelmet. A togói játékos 2009-ben hagyta el az ágyúsokat a Manchester City kedvéért, s rögtön az első közös meccsen betalált, ráadásul az azt követő gólörömével hevesen inzultálta az Arsenal rajongóit.

Adebayor azóta megjárta a Real Madridot is, s miután a Manchester Citynél már nem tartottak rá igényt, a Tottenhamhez szerződött egy év kölcsön erejéig.

"Jól tudjuk, hogy Adebayor az ilyen nagy meccseken általában meg szokta magát mutatni, hogy él és virul. Személy szerint nagyon örülök, hogy rendeződött a dolga a Manchester Cityvel, s hogy a Tottenhamnél esélyt kapott. Ade a pályán kívül a barátom, de a pályán minden más - megpróbáljuk majd megnyerni a meccset." - mondta Song Adebayorról, aki Robin van Persie-hez hasonlóan ugyancsak három gólt szerzett már az idei idényben.

A vasárnapi mérkőzés magyar idő szerint délután öt órától kezdődik.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (11)

12 éve
Singasong! Üdv a klubban! :) Jöhettél volna hamarabb is, de sebaj :) Légy aktív! :) Meccs nézés várható
12 éve
Törölt felhasználó
Sziasztok már két éve a ti oldalatokat nézem minden meccs közben, után előtt. Végre nem voltam annyira lusta és csináltam egy accountot. Nagyon jó az oldal és a társaság remélem hamar beilleszkedem majd. Tavaly láttam hogy voltak közös meccs nézések szervezve, ha esetleg idén is lenne én szívesen utánanéznék lefoglalnám ha nem fér bele az időtökbe
12 éve
Törölt felhasználó
idegenben annyira nem vagyunk jók,de bizom abban hogy legalább 1 góllal nyerünk.
12 éve
Törölt felhasználó
jó kis mérkőzés lesz ez is!!Amit jó lenne megnyerni ,de ez egy három esélyes mérkőzés lesz.Sérültekről van valakinek információja! Ki lesz bevethető és ki nem?
12 éve
Az x se lenne rossz eredmény.

Szólj hozzá