Mint ahogyan már a Mágnestábla rovatunkban a közelmúltban megírtuk, mi magunk sem vártuk egy hamar, hogy Arséne Wenger ilyen hamar ejtse a 4-3-3-as, illetve a 4-1-2-3-as formációkat azt követően, hogy Cesc Fabregas és Samir Nasri távozásait követően - valamint Jack Wilshere sérülése miatt - felhagyott a 4-2-3-1-es hadrenddel.
Az Arsenal akadozó középpályája - és formája - azonban rákényszerítette Wengert arra, hogy visszatérjen az alapokhoz, vagyis ahhoz a szisztémához, amelyben a csapat gyakorlatilag a tavalyi szezonban is játszott, a már fent említett 4-2-3-1-es formációhoz.
Az Arsenal eddigi problémáit többek között az belső középpályán okozott kisebb-kaliberű elemek is okozhatták. Ennek értelmében Wenger csak az egyik középső középpályásnak (vagy Artetának, vagy Ramseynek, de sohasem mindkettejüknek egyszerre) adott valamiféle szabadságot, hogy a támadásokban is részt vegyenek, ám ez a taktika sohasem volt annyira szabad, mint az elmúlt években.
A védekező középpályásoknak ráadásul duplaannyi feladat hárult, miután Wenger új játékszemléletének értelmében Songnak vagy Frimpongnak mindkét előtte álló társát fedeznie kellett, ezáltal ők maguk is hamarabb fáradtak el a játék végére. (Ugye emlékszünk, mit mondott Wenger a Blackburn elleni meccs után? Hogy valamiért az Arsenal nem képes 90 percig ugyanolyan hatékonysággal védekezni.)
A Bolton elleni meccsre azonban Wenger tartogatott némi taktikai újdonsággal, miután nemcsak hogy visszatért a 4-2-3-1-hez, hanem teljes taktikai szabadságot adott mindkét középső középpályásának is. Ennek értelmében visszaállt a rotáció a csapat lelkében, így Songnak is voltak társai a védekezésben attól függően, hogy az Arteta-Ramsey duóból ki volt a soros támadóbb mentalitású játékos.
A mérkőzés folyamán kiemelhetjük végre a wales-i válogatott kapitányát, aki az elmúlt időszakban nagyon heves kritikát kapott a szurkolóktól, ám azt mindig hozzá kellett tenni, hogy eleddig nem kapta meg ugyanazt a taktikai szabadságot, mint ami eldőjének, Fabregasnak kijárt.
Ramsey azonban bizonyította, hogy rászolgált a taktikai szabadságra, hiszen amellett, hogy két gólpasszt is kiosztott a meccsen (két további kulcspassza is volt, amelyből gól lehetett volna - ne feledjük, hogy közvetve a Bolton piros lapját is ő idézte elő), sikeresen visszaért a védekező középpályára is.
Kétségtelen tény, hogy az Arsenal játékának van még hová javulni, de semmiképpen sem néz már ki olyan reménytelennek a helyzet, mint ahogyan bő egy hónapja még annak tűnt. Remélhetőleg pedig Wenger ezen az elgondoláson már nem fog tovább változtatni, mert jól látszik, hogy ez a hadrend több mint életképes.
Az arsenalreport.com nyomán.
Hozzászólások (12)
Mégis RVP középcsatárként a legeredményesebb 2011-ben, és ha ezután sem középcsatár akkor mi? :D
Szólj hozzá