Az idei évben is meglehetősen nagy nyomás van az Arsenal csapatán, hogy nem pusztán a trófeákat illetően induljon meg valami áttörés, de egyfajta biztosítékként maradjon legalább a Bajnokok Ligájában való elindulás is.

Az ágyúsok ebben a szezonban sorozatban a 14. alkalommal vághatnak neki a BL-küzdelmeinek, s miközben egyfelől a rajongók trófeákat várnak a nyáron jelentős véráttömlesztésen átesett klubtól, másfelől minden eddiginél nehezebb lesz bebiztosítani a BL-indulást érő helyet a bajnokságban.

Mikel Arteta, a csapat egyik új érkezője szerint azonban ez a nyomás akár még jót is jelenthet az Arsenalnak.

"Egy olyan klubnál, mint az Arsenal, egyszerűen nyomás alatt kell lennie az embernek, meg kell vele birkóznia, s a lehető legjobban kell teljesítenie. Számomra ebben nincs semmi új, a nyomással, a különféle terhekkel minden klubnál találkoztam, ahol volt szerencsém játszani." - árulta el Arteta.

"Nyomás alatt játszani viszont abból a szempontból jó, hogy az emberek igenis várnak valamit tőled. Az Arsenal olyan szempontból jelent kihívást az Everton után, hogy ott nem volt meg az esélyem sem, hogy nyerhetek valamit. Remélhetőleg most azonban meglesz."

"Nagyon kevesen múlik az, hogy egy csapat mikor nyer trófeát, és mikor marad le róla. Az azonban nagyon fontos, hogy jussunk el addig a pontig, ahol karnyújtásnyira lesz a trófea. Muszáj egységesnek lennünk, s azt gondolom, ez menni fog, mert a csapatszellem nagyon jó, a menedzserünk nagyon pozitív, és mindannyian tudjuk, hogy minden klappolni fog."

"Az új igazolások közül sokan az átigazolási szezon utolsó napjaiban érkeztek, szóval a csapategység nem az egyik percről a másikra fog kialakulni, de türelmesnek kell lennünk, itt az Arsenalnál mindenkiben megvan a kellő tudás, hogy ennél a csapatnál játszhasson."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (9)

13 éve
Törölt felhasználó
arsenalklm08: ;)

Nekem is tetszik ez a film! Én még az m1-en láttam anno
13 éve
Törölt felhasználó
FanofArsenal ! : Alap film , meg is van dvd-n!
13 éve
Törölt felhasználó
13 éve
Törölt felhasználó
basszus egyszerre lesz a Millwall-Westham és a Rovers-Arsenal meccs! :D Nem baj az Arsenalt a teletexből a bunyót élőben nézem :D
13 éve
Törölt felhasználó
Igen Ericsson . Túl vagy a 5 milliós kérdésen és még meg van mindhárom segítséged ( 50:50, Telefon ,közönség) :D

Szólj hozzá