Alex Oxlade-Chamberlain a napokban az angol U21-es válogatottban bizonyíthatott egy korosztályos EB-selejtezőn, illetve egy barátságos meccsen egyaránt, ahol remek benyomást tett az Arsenal szurkolóira, akik kevésbé ismerik őt.

A 18 éves középpályás a nyáron érkezett a harmadosztályú Southamptontól, Wenger pedig ráadásul nem is keveset - 7 millió angol fontot - fizetett ki érte azonnal, amely összeg a jövőben akár 15 millióra is emelkedhet.

Bár az Arsenalban eleddig csak egyszer játszhatott - csereként állt be a Manchester United elleni mérkőzésre, s ráadásul nem is a saját posztján játszott -, az angol U21-es válogatottban letette a névjegyét Oxlade-Chamberlain: valamennyi angol gól előtti támadásban részt vett, a legutóbbi, Izrael elleni barátságos meccsen pedig a padról beállva három gólpasszot adott, s kiharcolt egy büntetőt is.

Stuart Pearce, az angol U21-es válogatott szövetségi kapitánya nem is győzte dicsérni az új üdvöskéjüket:

"Azt gondolom, hogy hatalmasat dobott a csapaton, amint beállt. Már az edzéseken is nagyszerűen tűnt, két csoportba bontva egymás ellen játszattuk őket, s már akkor eldöntöttük a stábbal, hogy ennek a srácnak játszania kell a meccsen is." - mondta Pearce.

"Mindössze 10 perc elég volt ahhoz, hogy rájöjjünk, milyen kiemelkedő teljesítménye van. Hihetetlen fényes karrier állhat előtte, de erről mindenkinek muszáj gondoskodnia."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (12)

13 éve
Itt szerintem a Chamberlain leigazolásának 'nem annyira örvendők'-et is meg lehet érteni. Végülis egy csomó tapasztaltabb játékosról mondtunk le a Nasri/Fabregas ügyek gyűrűibe, és "csak" ilyen Chamberlain-emberekkel foglalkoztunk. Így, hogy láttam játszani, jóhogy megéri a pénzét.
13 éve
Törölt felhasználó
batti, fecc örülök neki! :)
13 éve
Törölt felhasználó
ericsson! Mondok egy embert: én :)
13 éve
Törölt felhasználó
ericsson! Azért tényleg voltak kivételek. Nem mindenki állt be a fanyalgók sorába.
Már jóval az igazolás létrejötte előtt is leírtam, hogy én mindenképp AOC érkezése mellett álltam. Szimplán azért, mert már akkor is úgy vélekedtem, hogy egyszerűen még ezen a nyáron érdemesebb akár 15 milliót fizetni érte, mintsem egy-két szezon múlva amiatt búslakodni, hogy még egy óriási potenciállal rendelkező játékosról maradtunk le. AOC minden pályán töltött perccel egyre drágább lett volna. Ha még egy szezont vártunk volna a leigazolásával, akkor minden valószínűség szerint a jelenlegi ár duplájáért sem tudtuk volna elhozni.
13 éve
Törölt felhasználó
Mondj már egy olyan embert aki abban a "katasztrofális" helyzetben, (nem mint ha most nem az lenne ) 100% ig támogatta ezt az igazolást. Ezt a 15!! milliós igazolást. Voltak itt is emberek akik mondták, hogy jó lesz jó lesz, de ők is csak azért mondták, hogy ne legyen mindenki ennyire ellenséges az "öreggel". Hosszútávon kiváló igazolás, de ebben a helyzetben senki sem várta volna ezt, de ránkcáfolt a mester.

Szólj hozzá