Habár egy héttel ezelőtt 1-0-ra legyőztük az olasz negyedik helyezettet, ám most idegenben is bizonyítanunk kell, hiszen az odavágón is nagyon veszélyesen játszott a friuli gárda. Semmi sem dőlt még el tehát, mind az Arsenal, mind pedig az Udinese is továbbjuthat.

Változás az előző mérkőzéshez képest, hogy a csapatba visszatérhet a holland gólzsák Robin van Persie, valamint leülhet a kispadra Arséne Wenger (mindketten eltiltás). Viszont Samir Nasri már nem lesz ott, hiszen a mai napon a gárda megegyezett a Manchester Cityvel, így Adebayor, Touré, Vieira, és Clichy után ő is Manchester kékebbik felében folytatja pályafutását.

A hétvégi Liverpool elleni vereséget követően Wenger megígérte, hogy igazolni fog, azonban jelenleg semmilyen aktivitást nem mutatott a 'Professzor'. Terjednek olyan pletykák miszerint érkezhet Eden Hazard, Yann M'Vila vagy akár Karim Benzema is de konkrét ajánlatról még nem érkezett hír.

A sérültekről ejtenék még pár szót. Jack Wilshere további két-három hétre kidőlt, valamint a hétvégén megsérült Laurent Koscielny is kihagyja a mérkőzést. Bár Tomas Rosicky ott van a keretben, ám játéka továbbra is kétséges. A másik oldalon is vannak sérültek, Antonio Floro Flores az első mérkőzés után visszavágót is kihagyja, valamint Mauríció Domizzi sem állhat Francesco Guidolin rendelkezésére, továbbá Dusan Basta sem biztos hogy pályára léphet.

A mérkőzés 20.45-től kezdődik a Stadio Friuliban, a mérkőzést Olegário Benquerenca vezeti segítői pedig Bertino Miranda, Joao Santos, Rui Manuel Gomes Costa, Artur Soares valamint Carlos Xistra lesznek.

Várható kezdőcsapat: Szczesny - Sagna, Vermaelen, Djourou, Traoré - Song, Ramsey - Gervinho, Arshavin, Walcott - van Persie

Pad: Fabianski, Rosicky, Jenkinson, Miquel, Chamakh, Frimpong, Chamberlain

Jó szórakozást, és Hajrá Ágyúsok!

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (44)

13 éve
Törölt felhasználó
Egyik fogadóiroda kínálata:
Udinese - Arsenal H 2.20 | D 3.10 | V 2.70
Nevetséges hogy az udinei csapatot tartják esélyesebbnek.. Szerintem ma jól fog menni a csapatnak és több góllal nyerünk :)
13 éve
Törölt felhasználó
Tisztázzuk le, hogy Wenger a világ egyik legjobb edzője, én biztos vagyok benne, hogy tudja,mit csinál! Bízzunk benne Ágyúsok!
Ne veszekedés és civakodás legyen itt se!Most kell összefogni és még jobban szurkolni a csapatnak!Aki igazi Gunners, az nem szidja az edzőt vagy a csapatot!
Koncentráljunk a ma estére, kerüljünk be a BL-be aztán a holnap majd meglátjuk mit hoz!
GO GUNNERS!!!!!!
13 éve
Törölt felhasználó
Miért mit vártatok, hogy majd 1 hét alatt, 3-4 játékos, érkezik, wenger, most m'villáért hajt mint állat, és aztán még LEHET jön hazard azt csá, de én már csak m'villának is örülnék.
:coolhmm:
13 éve
Törölt felhasználó
Ja és már csak 1 vagy 2 játékos fog érkezni.Nem 1x fog égni a pofánk idén úgy hiszem.
13 éve
Törölt felhasználó
Na es itt van :shut: Wenger megint veszjoslo jeleket kuld mindenfele... http://www.arsenal.com/news/news-archive/wenger-seeks-internal-and-external-solutions .. azt mondja majd megoldju ka jatekosok tavozasat csapaton belul, eselyt kell adni a fiataloknak es meg hozza teszi hogy 1 vagy 2 jatekost meg hoz a csapathoz. Ezenfelul azt is megemliti, hogy a ma esti meccs nem fogja befolyasolni a piacon valo kutakodasat ezen jatekosok irant.

Szólj hozzá