Hírek /

Arsenal 0-2 Liverpool

A komoly hiányok fogalmat nem igen kell kifejteni, ennek ellenére, kicsit megboncolom a témát. Konkrétan sérült a fél keret, többen elmentek és még ki tudja hányan fognak elmenni.Lassan annyian hiányoznak hogy azért imádkozom, hogy Bendtner maradjon, mert konkrétan ha Van Persie lesérül, ez a Chamakh soha nem fogja pótolni megfelelően...lehet Bendtner sem, de több az esély rá, hogy elvágyódásában jobban teljesít, mint a marokkói. A balhátvéd posztra jelenleg két emberünk van, Gibbs és Traore személyében, és speciális helyzetbe kerültünk, miszerint mindkettő sérült , és hatalmas valószínűséggel a friss hús, Jenkinson kerülhet ki a bal oldalra, és elnézve az Udinese ellen mérkőzést, van okunk félni. Bőven van. Ez még haggyán, de kihullott Djourou is, ami nem lenne probléma, csak ah tegyük fel, véletlen megbotlik valamelyik belső védünk, Squillaci avagy Miquel állhat be helyettük...és egy Liverpool mérkőzésen könnyen keresztet vethetünk az eseményekre. Bár, az is lehet, hogy Wenger valami zseniálissal rukkol elő, és mindenki megállja a helyét a gáton, sőt, ha még véletlenül nyernénk is, az kicsit feljebb húzhatja a morált a játokosok körében, de ami jelenleg kicsit fontosabbnak tűnhet, a szurkolók között is, mert mifelénk nem től rózsás a helyzet. És egyébként a középpályáról még nem is igen beszéltem, a Song-Rosicky-Gervinho-Wilshere négyes ma a lelátóról figyeli az eseményeket. 

A mentő öv ma kérdés, mi lehet, a védelemben Vermaelen jelenleg a vezető, és ő teszu is a dolgát, ahogy illik. A középpálya jelenleg a Frimpong-Ramsey-??? hármasból áll, de ha Nasrit előhúzza Wenger, azzal talán nagyot lendíthet a játékon...hacsak a francia tud alkalmazkodni a középpályához. Elől a Van Persie, Arshavin és Walcott trió jónak tűnik, de Walcott nemrég húzott le 90 percet a sérülése után, és lehet nem kapjuk meg a kívánt eredményt. Helyette Ryo Miyaichi kaphat szerepet...

 

Azt hallottam, még nem kezdték meg a horrorfilm forgatását az Emiratesben, de ma hivatalosan is kiderült, hogy elkezdték, sőt, fel is vették a filmet...magyarán ótvarul kikaptunk 0-2-re... A csapat legjobbja Vermaelen, de egyedül nem lehet tartani egy TELJES védelmet 90 percen át...Koscielny sérült, Frimpong csatlakozott Gervinho-hoz és Songhoz, az ég tudja a meccs végén mi történt Jenkinsonnal...jövő hét végén utazás az Old Trafford-ra, és speciel annyit tudunk előre, hogy bizony ott szívás lesz...Vásárolni kell, Wenger úr...

 

Hivatalos kezdő:

Szczesny, Sagna, Koscielny, Vermaelen, Jenkinson, Frimpong, Ramsey, Nasri, Arshavin, Walcott, Van Persie

Pad:

Fabianski, Oxlade-Chamberlain, Ryo, Miquel, Chamakh, Lansbury, Bendtner

Kérünk mindenkit a kultúrált eszmecserére!

 

Mindenkinek jó szurkolást kívánunk!

 

 A mérkőzés után ne felejtsetek el szavazni a mérkőzés emberére!

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (778)

8 éve
Törölt felhasználó
Nincs jogom megmondani,milyen szavakat használj,de ez a nigga megszólítás kicsit bicska nyitogató.No nem azért mert rasszista lennék,ugyancsak a kedvenc zenéim afro eredetűek.
Csak tudod itt békesség honol és szeretet mindenki az Arsenal ért jön.
Kicsit több tiszteletet!
Amúgy írtál igaz dolgokat,amiket én leismerek.
Ha 20 csapat van a pl ben és az arsenal a 4.5. helyet foglalja el,az még nem a közép mezőny,lehet szeretnéd ,de nem fogunk lecsúszni közép mezőnybe!
Az élmezőnybe leszünk még jó darabig,max nem az első 3 helyen.
Ez van el kell fogadni,az megint más dolog,hogy lehetne másképp,mert minden lehetőség adott lenne,hogy erős csapatunk legyen,Wenger egy gyenge csapattal akar sikereket elérni.Ezt be kell látni.
Egyszer a balszerencsés időszaknak is vége,2000 es évek környékén,meg mi uraltuk a PL-t!
Szóval nincs Veled bajom,mert én is egy szimpla fórumozó vagyok,csak ha ezt élvezed,hogy itt hergelsz minket,gondolkodj el rajta Neked hogy esne fordított esetben!

Világbéke,összefogás,szeretet és bizalom és ágyú dörrenés!

Srácok úgy tűnik a Nasri üzlet elakadt!
8 éve
Törölt felhasználó
Jah és Nigga...
A szóhasználatomért bocsi, nem mindig tudok parasztosan írni h megértsd te is^^

HALA MADRID!^^
8 éve
Törölt felhasználó
Nigga...
Hiába köteketsz, attól a csapatod elindult a lejtőn...
ne engem támadj nem tehetek róla hogy az Arsenal lecsúszik a középmezőnybe ^^

HALA MADRID! ^^
8 éve
Törölt felhasználó
"remélem Wengert hamarosan egy bőrönd társaságában látom sétálni kifelé az Emirates-ből, megalázva, és megdobálva, amiért egy hagyta, hogy egy bajnokcsapatból a nagycsapatok boxzsáka legyen."
Amúgy én lennék a legboldogabb,ha Wenger is felemlne meg már felemelt volna nem egy bajnoki címet az elmúlt években,de nem így történt,és lehet rá mondani,hogy nagyon jól látja el a dolgát,igen jó edző,jó pedagógus,nagy legenda,de rosszul igazol.
A nagy csapatok boxzsák-os kifejezés pedig nagyon találó,kicsit dühből írt hozzászólás ,amiből idéztem,de valljuk be tartalmazza az igazságot is!
Az igazság most a legfájóbb dolog minden arsenal drukker számára!
Évek óta nincsen rendben valami az emirates táján!
Talán jobb lett volna ha a Highburry ben maradunk,talán minden másképp lenne!
8 éve
Törölt felhasználó
Stevie : Ugye ezt nem gondoltad komolyan..... Wenger úgy is rendbe hozza ezt a dolgot... 8 emberünk hiányzott mit vártál ettől meccstől persze ha Frimpongot nem állítják ki akkor talán x vagy nyerünk de veszteni semmiféle képen nem vesztetünk volna ... GO GUNNERS

Szólj hozzá

Legfrissebb Hírek