Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy foghíjas lesz az Arsenal kerete a hétvégén a Premier Liga második fordulójára, amely azért jelenthet külön fejfájást Arséne Wengernek, mert a Liverpool ellen kell majd bizonyítania  az együttesének.

Ennek az egyik jele lehet, hogy minden valószínűség szerint az a Carl Jenkinson fogja elfoglalni a védelem bal szélét, akit egy millió angol font ellenében igazolt le Wenger a harmadosztálybeli Charlton Athetlictől.

A szezon még alig kezdődött el, de az Arsenalnak máris jelentős emberállománya sérült le, a héten mindkét bevethető bal hátvédet elveszítette Wenger, előbb Armand Traoré sérült le egy Manchester United elleni tartalékmeccsen, majd Kieran Gibbst kellett lecserélni az Udinese elleni BL-rájátszás első fordulójában. Tetézvén a bajt, a Gibbs helyére beálló Johan Djourou is mindössze 10 percet bírt.

Az Arsenal meccs utáni közleménye szerint mindkét lesérült védőnek a térdínjével akadtak problémák, s bár úgy néz ki, hogy csak rövid távra dőltek ki, a Liverpool elleni bajnokit nagy valószínűséggel ki fogják hagyni.

Jack Wilshere bokasérülése pedig úgy néz ki, egyáltalán nem gyógyul olyan gyorsan, mint azt ahogy Wenger remélte. Az angol középpályást még a július végi Emirates Kupa második meccsén, a New Yrok Red Bulls ellen kellett lecserélni, ám Wilshere még a keddi mérkőzésre is mankóval jelent meg.

A Mirror úgy tudja, hogy Wilshere éppenhogy fitt lehet a Manchester United elleni, jövő heti rangadóra a bajnokságban, de az Udinese ellen visszavágót minden bizonnyal ki kényszerül majd hagyni.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (8)

13 éve
Törölt felhasználó
Középhátvéd jöhet, de csakis Squillaci helyére. Hosszútávon baromság lenne Vermaelent kint hagyni a szélen.
Balhátvéd meg van a spanyolon kívül is, aki jó lenne, csak más kérdés, hogy Wenger nem akar róluk tudomást venni.
13 éve
Törölt felhasználó
Kéne igazolni bal bekk posztra, ugyanis az nekünk nem jó hogyha Verminator kihúzódik a bal szélre, ezt észrevehettétek az Udinese elleni meccsen is, másrészt egy tapasztalatlan Jenkinson nem fogja megváltani a világot, és arra is figyelni kell hogy ne fussanak vagy legyen lehetőségük beadni a csatároknak Jenkinson mellet ugyanis utóbbi időkben sokkal többször történt meg ez a dolog Clichy oldalán mintsnem Sagna oldalán! Esetleg vennénk egy KH-t pl: Samba vagy Cahill ők alkotnák a párost Koscielnyvel és Vermaelen kihúzódna a bal szélre! Mást nem tudok mert már José Enriquét elhappolták előlünk :D
13 éve
Törölt felhasználó
Tribbiani!
:D:D:D:D:D:D
13 éve
Törölt felhasználó
hát elég erős most a pool.... leírták őket de beerősödtek és szerintem még vásárolni fognak.... kemény meccs lesz... ha az Udinese ellen csak harmat gyenge játék ment akkor a pool ellen már nem is fog menni???
13 éve
Törölt felhasználó
Az lesz a nagy büdös szerencsénk, hogy Vermaelen lesz a baloldali hátvéd szerepében így ki fogja húzni a szarból Jenkinsont! Ahhoz meg úgy kell robotolnia a belgának mint a fene... pedig csak 7 millióba került volna Enrique... !

Szólj hozzá