Arséne Wenger a nyári első friss interjújában újfent kijelentette, hogy keményen fog harcolni azért, hogy mind Cesc Fabregas, mind Samir Nasri maradjon az Arsenalnál.

Az elmúlt hetekben, lassan hónapokban, a szokásos őrült átigazolási szezonban már slágertémává vált, hogy két kulcsjátékos is távozhat az Arsenaltól, méghozzá a kapitány Cesc Fabregas, és a tavalyi szezonban bombaformában játszó Samir Nasri személyeikben.

Fabregasnak lényegében a Barcelona a legkomolyabb kérője, ám mivel a katalán csapat nem hajlandó kifizetni az Arsenal által kért 40 millió angol fontos összeget, az esetleges átigazolás ténye így tovább húzódhat.

Samir Nasri esete már kicsit komplikáltabb, ugyanis a francia 2008-ban kötött szerződése jövőre jár le, így ha az Arsenal pénzt akar látni a középpályásból, akkor ezen a nyáron el kell őt adnia. Bár hivatalos ajánlatot egyetlen csapat sem tett még Nasriért, angol lapok azt suggalják, hogy a két manchesteri klub és a Chelsea mellett Olaszországból is érdeklődtek a 24 éves francia iránt.

"A helyzet ugyanaz ezzel a témával kapcsolatban: meg akarjuk tartani Cesc-t és olyan keményen fogok ezért küzdeni, amennyire csak tudok. A Nasri-szituáció teljesen ugyanaz."

A London Evening Standard információ szerint az Arsenal a napokban új szerződésajánlatot adhat át Nasrinak, amelynek értelmében a francia 110 ezer fontos fizetést kapna, s Fabregas távozásával ő válna a klub legjobban kereső játékosává.

A tárgyalások minden bizonnyal a napokban tovább folytatódnak, így jó hír lehet az, hogy Nasri is utazik Ázsiába. Fabregasszal sajnos Wenger csak megerősíteni tudta a tegnapi értesüléseket, mely szerint a spanyol játékosnak izomsérülése van, emiatt nem tart a csapattal.

"A lehető legerősebb csapatot fogjuk vinni. Fabregas nem jön velünk, mert még mindig van egy apró izomsérülése, ugyanakkor ő is folytatja a munkálatokat, méghozzá Londonban."

Az Arsenal szombat délutánra ígérte az utazó keret kihirdetését, a csapat vasárnap utazik el Malajziába.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (14)

13 éve
Törölt felhasználó
podolski? úristen ő az arsenalba? vicc. pont a kölnbe való, többet nem ér.
13 éve
Törölt felhasználó
Szerintem az utazó keret már egy viszonylagos támpont lehet a jövőre nézve. Ha lesz olyan ifi, aki ott lesz, akkor ő már szinte biztos, hogy a nagy csapat része lesz. Ez a kiruccanás elsősorban nem a felkészülésről szól, sokkal inkább a népszerűsítésről, ebből kiindulva nem hiszem, hogy olyan jtékossal jelennénk meg, aki nem lesz látható jövőre a csapatban.
13 éve
Törölt felhasználó
13 éve
Törölt felhasználó
3. A német ennél jóval többet megér és nagyon hülyék lesznek ha ennyiért engedik el!
13 éve
Törölt felhasználó
1. Ha a Footylatest lehozta, akkor biztos sok valóságalapja lehet a cikknek... %-P
2. Nagy húzás lenne!? Hát szerintem nagyon nem :grrr:

Szólj hozzá