Nordtveit nem zárja ki a visszatérést
Tartja a kapcsolatot egykori munkaadójával a norvég játékos

- Dátum: Jun 06. 20:33
- Forrás: http://www.vg.no/sport/fotball/ligaer/tyskland/artikkel.php?artid=10086872
- Hozzászólások: 5
Tartja a kapcsolatot egykori munkaadójával a norvég játékos

Nem egészen négy éve ilyenkor Arséne Wenger és csapata ádáz küzdelmek árán tudta csak megverni a Manchester United gárdáját egy rendkívül ígéretes norvég tehetség, Havard Nordtveit igazolása terén.
A fiatal védő akkor az Arsenalt választotta, ám a sors úgy hozta, hogy nem termett babér a közös munkának. Nordtveit, mindazon túl, hogy már az első évében kapitány volt a tartalékcsapatban, kölcsönbe került a spanyol Salamanca együtteséhez, ahol nem tartottak rá igényt a felnőtt csapatnál, eztán pedig a Lilleström, illetve a Nürnberg csapatoknál pallérozódott.
A kölcsönszezonok elteltével azonban Wenger nem volt olyan helyzetben, hogy sorozatosan lehetőségekhez jutassa Nordtveitot az első számú csapatot illetően, így a franciának nem volt más választása, el kellett adnia a norvégot, akire a Mönchengladbach tartott igényt. A német csapat színben azonban villogott a 21 éves védő, s általában védekező középpályásként aktívan segítette a német együttest, hogy bennmaradjanak a Bundesligában.
Nordtveit jelenleg a norvég felnőtt csapattal edz, hiszen a keddi napon esedékes, Litvánia elleni barátságos mérkőzésen akár ő is ott lehet a pályán. Ezen alakalomból nyilatkozott most egy norvég lapnak.
Megtanultam a leckét, ami nem volt egyszerű, sőt, éppen ellenkezőleg, nagyon nehéz és megterhelő volt. A sors úgy hozta, hogy Németországba kössek ki, ami nincs ellenemre, hiszen a Bundesliga nagyon jó alapokkal szolgál a fejlődésemhez.- mondta Nordtveit.
Majd meglátjuk, mit tudok innen tenni, hogy visszakerülhessek Angliába. Nem tettem le az álmomról, továbbra is a Premier Ligában akarok játszani, de azt is meg kell vallani, hogy nem sok 19-20 éves védő viszi sikerre arrafelé.
A távozásom kapcsán egyébként Wenger nem tudta eldönteni, hogy jó döntést hoz-e, amikor elenged. Azt tudom, hogy mint játékost, nagyon kedvelt engem, s ajánlottak is hosszabbítást. Nekem meg volt a választásom, s inkább úgy döntöttem, hogy jobb, ha 45-50 ezer ember előtt játszok, mintsem az ottani tartalékcsapatban, megspékelve néhány edzéssel a felnőtt csapatban.
Ennek ellenére továbbra is tartom a kapcsolatot az Arsenal egyik megfigyelőjével, Steve Rowleyval, aki Wenger jobb keze, mindketten nagyon boldogok voltak, hogy sikerült bennmaradnunk a Bundesligában.
Az angol játékos igyekezni fog megfelelni az elvárásoknak
ericsson
Jó de nézd már meg, hogy Piqué egy MU-ba ment el! Nem egy hozzá képest senki csapatba! Nagy különbség! A MU-ban ott volt Ferdinand, Vidic, Giggs, VDS és tudták őt tanítani, mert a világ legjobb játékosaik között voltak/vannak!Jun 07. 09:24
ricsóó
sajnos elment pedig azt hittem hosszútávon jó lesz nálunk..Jun 07. 09:13
.:Tibi:.
Pique sem kapta meg a lehetőséget hisz 4 évig koptatta Manchesterbe a padot majd visszatért a barcába. Lehet ha nem igazol el akkor nem lett volna a barcába semmi mint Fabregas.Jun 06. 21:44
Fabregas0490
Ha mgkapta volna a lehetőséget már rég azon a szintem lenne mint Pique a Barcában ( ő megkapta a lehetőséget és élt is vele ) persze van még sok ilyen játékos ( bocs a Barcáért utálom őket nagyon de ez volt a legjobb példa ) a csapatban és ha máshól sikerűlt akkór itt is sikerűlni fog ( Lansbury ,Gibbs, Frimpong, Jet )...remélem az ő karriere is jól fog alakulniJun 06. 21:22
Athlon
Egyik kedvenc játékosom, remélem, hogy visszatér.Jun 06. 20:36