Úgy űtnik, a háromoroszlánosok vezetői meghallgatták Arséne Wenger könyörgését, és mégsem viszik ki Jack Wilshere-t a nyáron Dániában esedékes U21-es Európa bajnokságra.

Wenger az elmúlt hetekben többször is aggodalmát fejezte ki a játékos szerepeltetésével kapcsolatban, hiszen ha most ő is kerettag lesz, akkor vagy elmarad Wilshere nyári szünete, vagy az Arsenal nyári programját kellett volna módosítani, ami kihatással lett volna a jövő szezon elejére is.

A jövő évi felnőtt EB miatt pedig félő lett volna, hogy Wilshere idő előtt kiég, pedig az is várható, hogy Fabio Capello igényt tart Jack szolgálataira, aki mögött fantasztikus év áll: 19 éves kora ellenére állandó tag az Arsenal középpályáján, nála többet egyedül Laurent Koscielny játszhatott.

"Jack háta mögött több mint 50 meccs áll. Ha úgy döntenek, hogy kiviszik az U21-es EB-re, akkor az után adnom kell neki egy négy hetes pihenőt." - mondta Wenger ezzel kapcsolatban.

A Daily Mirror szerint azonban hallgattak Wenger szavára, s Stuart Pearce utánpótlás edző mégsem nevezi Wilsheret a nyári tornára.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (7)

13 éve
Törölt felhasználó
Én se értem miért kell még az U21-ben játszania. Ő már felnőtt szinten van játszon csak a nagy válogatottban meg úgyis van elég tehetség ott még, vigyék ki Wickham-et csatárnak majd potólja góljaival Wilshere eszét.
13 éve
Törölt felhasználó
Clichy! Kétlem,hogy Wenger egy játékos kedvéért az egész csapat felkészülési programját módosítaná.
Valószínűleg arról van szó,hogy Jack -hasonlóan tavaly nyáron Cesc-hez,és RvP-hez- kihagyná az alapozás nagy részét(felkészülési meccsekkel együtt),és a 4 hetes pihenő után majd csak augusztus közepén kezdené meg a felkészülését így kihagyva a szezon elejét.
13 éve
Törölt felhasználó
sosem értettem(nemcsak Wilshere esetében)hogy egy fiatal játékosnak mi értelme a felnőtt és az u21 nemzeti csapatban is játszani
13 éve
Törölt felhasználó
Theo is mostanság pihente ki a válogatott szerepléses fáradtságot. Nem szabad elengedni. Érdekes, hogy Wenger akár alakítana a felkészülésen is, ami mindent elmond Jackről.
13 éve
Törölt felhasználó
Nagyon megkönnyebbültem mikor megláttam, hogy lehet, hogy nem megy... Csomó kulcsjátékos a VB-ről kiégve érkezett meg. És jövőre még fontosabb szerepe lesz Wilshere-nek, mert szerintem elmegy Fabregas, ha kifizeti a Barca az 50 milliót.

Szólj hozzá