Arséne Wenger is meglehetősen csalódott hangnemben összegezte az Arsenal újabb vereségét, ami egyúttal az első volt hazai pályán a 2011-es naptári évben.

Az ágyúsok nagyon rosszul kezdték a meccset, az Aston Villa Darren Bent duplájának köszönhetően már a 15. percben ráülhetett az eredményre. A csapat csak eztán ébredt, s kezdték kidolgozni a helyzeteket, de hol a befejezés, hol a téves játékvezetői ítéletek okán maradt a vendég előny. Végül csak a 90. percben tört meg a jég, amikor Robin van Persie egy visszapattanó labdát tudott begyötörni Friedel kapujába, s lett ezzel 1-2 a végeredmény.

"Nagyon csalódást keltő eredmény született, ami a lassú kezdésünkből nőtte ki magát. Utána persze egyre erősebbek lettünk, s néhány alkalommal nagyon balszerencsések voltunk. Három pontot dobtunk ma el, ami nagyon kellett volna az automatikus BL-indulást érő helyhez." - mondta Wenger a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.

"Úgy érzem, hogy picit kísérletezve álltunk a meccshez. A támadásoknál nem voltunk elég dominánsak, így a védelmi hibákért most nagyon nagy árat fizettünk. Eztán próbáltunk visszajönni a meccsbe, de még ekkor is pechesek voltunk. Volt egy meg nem adott büntetőnk, és egy érvénytelenített gólunk, amiket nem igazán tudom, hogy miért fújt le a játékvezető." - tette hozzá.

A meccset a szezonban először a Thomas Vermaelen-Sebastien Squillaci védőduóval kezdték meg az ágyúsok, a belga játékosnak ez volt az első meccse nyolc hónap után. Ám a két játékos közti együttműködés közel sem volt hiba nélküli: az első Bent-gólnál Squillaci ragadt be, a második találatot megelőző gólpassz előtt pedig Vermaelen esett el.

"Igen, két nagyon könnyen elkerülhető gólt sikerült saját magunknak összehoznunk, s már csak azért is fájó, mert két tapasztalt védőről van szó. Vermaelennel kapcsolatban picit hamar vártuk, hogy ismét olyan domináns irányító legyen, mint korábban, de nyolc hónap után ez volt az első meccse. Összességében azonban már a meccs folyamán egyre jobban és jobban játszott."

"Squillacit azért kellett lehoznom, mert kockáztatnom kellett - két gólt kellett volna rúgnunk. Ezenkívül pedig ott volt Song, aki, ha kellett, vissza tudott zárni."

"A meccs következtében könnyen lehet, hogy a negyedik helyen végzünk, s emiatt igazítanunk kell a nyári programunkon is."

Wenger pedig végül a rajongókról ejtett néhány szót. Bár a csapat tájékoztatása szerint teltház volt, a kamerák tanulsága szerint erről szó sem volt, ráadásul 200 rajongó távolmaradással tiltakozott Wenger politikája ellen. A meccset követően pedig szinte a kiürült Emiratesben kellett letudniuk a tiszteletkört a csapat játékosainak.

"Egyszerűen ennyi járt a rajongóinknak, megköszönvén nekik az egész éves támogatást, természetesen nem olyan hangnemben, mintha nyertünk volna. Úgy gondolom, nem volt kínos az egész, nem kellett, hogy az legyen. Ez nem a mi egónk növelésére szolgált, hanem azért, hogy megköszönjük a rajongóinknak a bíztatást."

"Azt is el kell fogadnunk, hogy néhány szurkoló úgy döntött, hogy már a lefújás előtt távozik. Szerencsésnek érzem magam, hogy a klubnál eltöltött 15 év folyamán szinte mindig teltházasak a stadionjaink, s ezen okán, ha a szurkolóink nem boldogak, akkor ilyen úton megmutathatják az elégedetlenségüket. Ezt pedig el kell fogadnunk."

A csapat az utolsó meccsét a Craven Cottage-n, a Fulham ellen teljesíti, s ennek okán Wenger még azt közölte, hogy Samir Nasrinak nagyon halvány esélye van a visszatérésre, Cesc Fabregas pedig biztosan nem fog játszani a 38. fordulóban.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (28)

13 éve
Törölt felhasználó
Én imádom a csapatot, és elismerem AW érdemeit, tudom, hogy mennyire kemény a PL, de néha sírni tudnék, mennyire les*arnak egyes meccsket. Kell a vérfrissítés, majdnem minden posztra, méghozzá klasszis játékosok, pláne ha Cesc elmegy. Egy csomó meccsünk azon megy el, hogy nem tudjuk befejezni az akciókat...
13 éve
Törölt felhasználó
hát igen ezt én sem értem.. de sztem simán elég az 1 csatár csak úgy kéne h RvPnek a szélen kell játszania .. song nasri wilshere és walcott meg tudna szélen futosgálni ahogy RvP is Bendtner meg középcsatár esetleg chamakh..
13 éve
Törölt felhasználó
Arsenal23: Pedig Bendtner is tudna játszani csak Wenger ezt az 1 csatáros módszert erőlteti folyton, ezért nem jutnak szerephez RVP-n kívül a csatárok.
Nem tudom miért nem elég 4 ember a középpályára...
13 éve
Törölt felhasználó
FullMetal91 : nagyon sokat fejlődik ez látszik rajta de még nincs azon a szinten amivel mindenki elégedett lenne mivel nem kap rendszeresen lehetőséget ... úgy pedig elég nehéz.. szóval wengernek el kell döntenie h eladja v játszatja !! mert ha padoztatja azzal csak hátrányunkra van mellesleg ő sem örül neki ..
13 éve
Törölt felhasználó
Arsenal23: Mondd ezt Wengernek, mert szerinte Bendtner is egy világklasszis csatár! :D

Szólj hozzá