Arsene Wenger ismét beszélt a közelgő átigazolási szezonról, és elismerte, hogy vannak olyan részei a csapatnak, amelyet meg kell erősíteni, de azt is elmondta, hogy ez attól függ, hogy hány játékos hagyja el az Emirates stadiont ezen a nyáron.

Elismerte, hogy le kell ülnie és beszélnie kell Nicklas Bendtner, Gael Clichy, Samir Nasri és Kieran Gibbs négyessel, hogy itt maradjanak az Arsenal-ban a következő szezonban is, és ha megtagadják a szerződés megújítását, akkor nincs más választása, és el kell adni őket.

Wenger azt mondta tegnap:

 

"Meg fogjuk tenni azokat a lépéseket, amire szükségünk van. Ez egy nagyon fiatal csapat, és szeretnénk megerősíteni a nyáron. De nem tudom ehhez hány emberre van szükség. Attól függ, hányan hagyják el a csapatot."

Azt is kiemelte, hogy mennyire fontos, hogy megnyerjék az utolsó három mérkőzést, hogy automatikus Bajnokok Ligája indulást érő helyen végezzenek.

Majd így folytatta:

 

"El akarjuk kerülni, hogy júliusban játsszunk. Egyelőre előnyben vagyunk a Manchester City-vel szemben, de csak akkor, ha megnyerjünk a mérkőzéseinket. Zavaró lenne, ha játszanunk kéne júliusban is Bajnokok Ligája selejtezőt. Küzdeni fogunk, mint az őrültek, hogy bekerüljünk az első háromba."

Miután a Manchester City meglepő vereséget szenvedett tegnap, az Arsenal-nak elég egy győzelem és egy döntetlen az utolsó három mérkőzésen, ahhoz, hogy automatikusan BL résztvevők legyenek.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (357)

13 éve
Törölt felhasználó
Mostantól: optimista: 2. hely
pesszimista:3.,4.hely
De ez már szerintem tökmindegy(bár dobogó azért kell) mert elsők nem lehetünk de a BL hely megvan.Az volt a gond hogy mindig ott voltunk nevető harmadikként de sose jött be, és mostmár télleg sok újítás kell(vagy nem annyira sok) mert a végén a City is beér minket jővőben.Most egy könnyű év lehetet volna hisz a MU simán befogható volt, Chelsea megbotlott, City közel állt Pool meg visszatalált a jó formába csak későn. Köv. idénybe sokkal nehezebb dolgunk lesz ha csak nem lesznek megint ilyenek, bár bármi megtörténhet. Csak Torres nehogy "túlpörögjön" a góllövésben :D
Jövőre a cél 1.hely és a Bl-t nem is a kupákat megkell szerezni!
Go Gunners!!!!!
13 éve
Törölt felhasználó
Felkavaró egy év volt ez is! Én mindenesetre már lenyugodtam, csak azt akarom, hogy legalább a 3. hely legyen meg. És ugyan úgy várom a következő szezont, mint az eddigi években. Továbbra is a szeretett csapatom szurkolója maradok!!!!!!
Valamint ezúton szeretném megköszönni a szerkesztők munkáját, hogy ilyen színvonalas oldallal biztosították számomra, hogy az ARSENAL a meccsnapokon kívül is az életem része legyen. Hatalmas RESPECT és KÖSZÖNET mindenkinek.
Forever Arsenal, Go Gunners!!!!!!!!!!!!!!!!! :D
13 éve
Törölt felhasználó
TopiG nem Wengert es a munkásságát szidom, vagy bántom , illetve unom, hisz az Ő Arsenaljaba szerettem bele, csupán a nyilatkozataival van bajom. Az a jo, hogy egyes komment irok kiforditjak a másik szavát. Itt mindenki elmondhatja mit gondol, nem kell rögtön neki esni es kiforditani a mondanivalóját. Ráadásul egy szurkoló nem azert szurkoló h vakon csak a jót lássa, hanem a rosszat is.
13 éve
Törölt felhasználó
Na hol is kezdjem?Megvan!!!Mondjuk ott hogy február 12-óta 3 meccset nyertünk,ebből 2-t a bajnokságban és 1-et az FA kupában!!!Ez cirka 3 hónap.szörnyű,borzasztó,hihetetlen és fájó!!!Fájó nézni hogy a februárig játszó csapat akiket nagyon sokan istenítettek és több kupát vártak tőlük,most jelenleg a béka feneke alatt van önbizalom és akarat terén!!!Fájó azt látni hogy a csapat akik miatt várom a hétvégéket és a hétközi kupameccseket össze van roppanva!!!Fájó azt látni hogy a manager akit az évtized edzőjének választottak meg és a higgadságáért irigyeltek a kolegái tehetetlenné vált!!!Fájó hogy olyan csapatok osztanak le minket akiknek rettegniük kellene tőlünkm,és fáj a sok negatív kritika,mert sajnos sok benne az igazság!!!Remélem ezt nem csak én látom így ,a kritikákat ,hanem a csapattal foglalkozó szakik is!!!Várom a felkészülési meccseket és várom az Emirates Cupot de leginkább vároma következő idény rajtját és látni szeretném újra a RÉGI ARSENAL-t!!!!!
13 éve
Törölt felhasználó
Nagyon köszönöm én is türelmet! TopiG

Szólj hozzá