Arséne Wenger mai sérülésjelentésében annak a reményének adott hangot, hogy egy kis szerencsével öt játékost is újra a csapatban köszönthet majd a Liverpool elleni rangadó előtt.

E négy játékosból, kettő, Wojciech Szczesny és Johan Djourou felépülése is kisebbfajta csodának számít, hiszen az orvosok korábban azt jósolták, hogy a lengyel kapus ujjsérülésének, valamint a svájci vállsérülésének gyógyulása a hátralévő egész szezonban eltarthat majd.

Rajtuk kívül még Songnak és Denilsonnak is lehet esélye a visszatérésre, csakúgy, mint Almuniának. Mind az öt játékosról csak később dönt Wenger, révén a mérkőzés csak vasárnap lesz.

Wenger ezen felül még azt is közölte, hogy bár Thomas Vermaelen biztosan nem fog játszani a Liverpool ellen, a belga végre visszatérhetett a teljes körű edzésekre.

"Nem vagyok ellenére, hogy játszhasson, ugyanakkor még nincs meg a kellő fittsége. Csak ezen a héten kezdhetett el edzeni, szóval továbbra is türelmesnek kell lennünk." - mondta Wenger, így tehát arra is van esély, hogy Vermaelen még az idén játszhasson, noha korábban ezt kizárta a francia menedzser.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (10)

13 éve
Törölt felhasználó
A Liverpoolban amúgy a Suárez,Carroll kettőstől tartok ott elől, Gerrard szerencsére nem játszik, bár ő is csak keresi önmagát mióta a Liverpool sem úgy muzsikál ahogyan kéne! A középpályán Kuyt meg Meireles jelenthet még veszélyt, vagy legalábbis szerintem ez a 4 játékos alapjaiban fogja meghatározni a vasárnapi találkozót, mármint ami a Liverpoolt illeti!
13 éve
Törölt felhasználó
Szczesny
Eboué-Djourou-Koscielny-Clichy
Wilshere-Song
Fabregas
Nasri-Van Persie-Arshavin
13 éve
Törölt felhasználó
Ha emlékszel, nem olyan régen volt egy hír itt az oldalon, ami a statisztikákkal foglalkozott, én onnan rémlik nekem ez az 50%. Ez az egész addigi szezonra vonatkozott... Nem tudom pontosan mennyi, de nem is olyan lényegesek a számok, a fő az h Song a pályán legyen :)
13 éve
Törölt felhasználó
cesc90!

én úgy tudom 50% nagyon sok(sajnos)

azt hiszem Song nélkül a Blackpool ellen nyertünk először idén

Szólj hozzá