Az Arsenal számára, bár a remény halványult, még mindig van esély arra, hogy megszerezzék az idei Premier Liga bajnoki címet, s ezért Arséne Wengerék a hétvégi, Liverpool elleni bajnokival indíthatják meg a végső rohamot, amely párharcot, a hírek szerint, három kulcsfontosságú játékos visszatérésével vívhatnak meg.

A The Guardian információi szerint Wojciech Szczesny és Johan Djourou is részt vettek a mai hivatalos edzésen, hogy még épp időben formába tudjanak lendülni a Liverpool elleni rangadó előtt.

Mindkét játékos felépülése óriási fegyvertény lehet az Arsenalnak, hiszen sanszos volt, hogy mind Szczesny, mind Djourou a szezon végéig kidőlt, mint ismert, a lengyel kapus ujjsérüléssel, míg a svájci védő a vállával bajlódott.

Egyes hírek szerint pedig már Alex Song is a pályán lehet, a kameruni játékos ugyanis kihagyta a Blackpool elleni meccset.

Bacary Sagnáról még nem tudunk semmit, ám Wenger korábbi sérülésjelentéséből úgy tűnt ki, hogy a francia védőnek csak kisebb húzódása van.

A hivatalos beszámolóra még a csütörtök-péntekig kell várni.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (7)

13 éve
Törölt felhasználó
a Pool-al vigyázni kell majd,kezdenek belejönni!
és persze örülök az egészséges embereknek,Sagna szerintem is pihenje ki magát,előző meccsen Eboue jól játszott,nemis értem mértnem rotál jobban ezen a poszton
13 éve
Törölt felhasználó
Go Gunners!!! a liverpool Dalglish érkezésével nagyon összekapta magát.Köszönhetően Surazeznek is ( carrol is biztos nagy segítség ,az erős fejjátéka miatt ,de őt még nem tartom olyan jónak mint Suraezt) Mindenképpen le kell győzni őket ,aztán visszavágni a a spursnek. Jó kerettel fogadjuk apoolt .szóval 3 pont legyen meg! ;)
13 éve
Törölt felhasználó
Nagyon kellene!!! ;)
13 éve
Törölt felhasználó
A Liverpool ellen összeállhat a legerősebb csapatunk :)
13 éve
Törölt felhasználó
JET gólt lőtt! %-P

Szólj hozzá