Jack Wilshere még mindig nem mondott le a bajnoki álmáról. Az Arsenal bár az elmúlt hetekben számos pontot elhulljatott lefőbb riválsa, a Manchester Uniteddel szemben, hét bajnoki fordulóval a zárás előtt az angol játékos bizakodó, hogy megfordítható a hét pontos hátrány.

Wilshere ennek az egyik okát a Manchester United sűrű programjában látja. Sir Alex Ferguson együttese ugyanis a bajnokságon kívül még küzdelemben van a Bajnokok Ligája, valamint az FA Kupában is, s egyik sorozatban sincs egyszerű dolguk: kedden a Chelsea együttesét fogadják az európai kupasorozat negyeddöntőjében, míg a hétvégén a városi riválisuk ellen kell továbbmenetelniül a kupában.

"Azt gondolom, hogy ezen tényezők komoly veszélyt jelenthetnek a United bajnoki esélyeire, bár Ferguson jelentősen szokott rotálni a meccseik között. Most is ezt tette a Fulham ellen, de még így is nyerni tudtak.- mondta Wilshere.

Nekünk viszont van egy hetünk felkészülni minden egyes bajnoki meccsünkre, ez kétségtelenül jól jön most. Fontos, hogy megfelelően regenerálódjunk, hiszen minden meccsünk a szokásosnál nagyobb erőfeszítésbe fog kerülni. Már alig várjuk a Liverpool elleni meccsünket, s aztán jöhet a Tottenham is. És azt se feledjük, hogy még ellenük is fogunk játszani.

- tette hozzá.

Wilshere a bajnoki hajrában több fordulatot is el tud képzelni, többek között a Chelsea feltámadását is. Az angol ugyanakkor azt is leszögezte, hogy az Arsenal már tényleg nem bukhat többször, s erre a Blackpool ellen is volt esély.

Ebben a sportban bármi megtörténhet. Jól ismerjük mind a Unitedet, mind a Chelsea-t, és tudjuk, hogy még számos pontot elbukhatnak. Úgy gondolom, hogy a tabella ellenére is háromesélyes a bajnokság. A végsőkig el fog húzódni, és nekünk is készen kell állnunk harcolni hétről hétre.
Jól jött a Blackpool elleni győzelmünk, már nagyon kellett ez a diadal. Ha netán veszítettünk volna vasárnap, akkor tényleg oda lett volna még a remény is. Nagyon boldogak vagyunk a három ponttal.
Harcolunk a United ellen, még van egy meccs előnyünk, és még jönnek ők is az Emiratesben. Reméljük, hogy ők is fognak pontot hullajtani, és akkor még lesz esélyünk, de nekünk már nem lehet botlanunk.
Meccsről meccsre nagyobb lesz a nyomás rajtunk, de a Blackpool ellen jól játszottunk még így is. A rajongóink zseniálisak voltak, mint mindig, teljes mértékben a csapatunk mögött voltak, ami kétségtelenül nagyon fontos. Ezen kívül Cesc is játszott, ami óriási löketet adott nekünk.

A fiatal angol, akit a Premier Liga legjobb fiatal játékosa díjára is jelöltek a nagy visszatérőt, Jens Lehmannt is méltatta egy pár szóban.

"Egyszerűen brilliáns volt. Mindössze tíz perccel a meccs előtt tudtuk meg mindannyian, hogy ő fog védeni, de ő végig nagyon összeszedett volt. Tagja volt annak a csapatnak, amely veretlenül zárta a 2003/04-es idényt, szóval tudott egy-két dolgot mondani az öltözőben. Ezenkívül mi is érinthetetlenekké akarunk válni."

Olyan volt, mint egy asszisztens menedzser a pályán. Mindig mondta, hogy mi a helyzet hátul, emellett ő tartotta a csapatmegbeszélést a félidőben. Nagyon beleéli magát a játékba, mindenkivel üvöltött és ordibált.
Emlékeztem rá, hogy egy picit őrült, de egyben karakteres is. De hatalmas, csupaszív ember, akitől nagyon sokat lehet tanulni. 41 éves, de elmondanám, hogy jobb kondiban van, mint én.

- zárta mondandóját Wilshere.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (11)

13 éve
Törölt felhasználó
Bajnoki cím? Legyünk reálisak. A sorsolást nézve lehet, hogy a 2. helyet is csak vért izzadva tudjuk megőrizni. Spurs, Pool és MU!!! Még ha az utóbbi kettőt otthon is játszuk, nem lesz könnyű. És ne felejtsük el, hogy a Chelsea csal 5 pontra van tőlünk, tehát ha ezeken a meccseken sok pontot bukunk, máris a 3. helyen találjuk magunkat. Szerintem mindíg csak a következő meccsre kellene koncentrálnunk, és kihozni a maximumot, majd kiderül ez mire lesz elég.
13 éve
Törölt felhasználó
Ez az amiért semmi pénzért nem engedném el Ebouét! http://www.zimbio.com/pictures/7ssyUbnBywu/Blackpool+v+Arsenal+Premier+League/88lUN8qOBFC szegény némi túlzással szököévente kap lehetőséget de ő még mindig azok a játékosok közé tartozik akik imádják a klubot!
13 éve
Törölt felhasználó
http://www.zimbio.com/pictures/7ssyUbnBywu/Blackpool+v+Arsenal+Premier+League/BL-YJHx18_U

nagyon"szomoru" a blackpoolos a 3. golunk után :D (fecc linkén mentem tovább :D)
13 éve
Törölt felhasználó
13 éve
Törölt felhasználó
Na igen, nem szabadna buknunk.. De azért lesz itt még Tottenham-Arsenal, Arsenal-Liverpool na meg egy Arsenal-MU hogy csak a legfontosabb meccseket említsem.. De nagyon kemény 2 meccs lesz pl. a Bolton-Arsenal és a Stoke-Arsenal is és mind2 idegenben! Hát ha minden meccset megnyerünk most már, akkor aztán tényleg azt mondom, hogy megérdemelnénk azt a kib*szott bajnoki címet! :)

Szólj hozzá