Meglehetősen jó hírekkel szolgált Arséne Wenger a Blackburn elleni bajnoki előtti sérülésjelentésében, amelyben az szerepelt, hogy négy játékos, Fabregas, Song, Walcott és Diaby mindenképpen visszakerülnek a keretbe.

A spanyol játékos a múltban térdín-, Song térd-, Walcott boka-, míg Diaby ágyéksérüléssel küszködött, ám a válogatott mérkőzések kihagyásával sikerült megfelelő állapotba hozniuk a fittségüket, így ők biztosan ott lehetnek a Blackburn ellen.

Három játékos azonban nem járt szerencsével. Nicklas Bendtner bokája az egyik edzésen kificamodott, ám ő 76 percet játszhatott a keddi barátságos meccsen Szlovákia ellen.

Van Persie szerencsétlen sérüléséről mi magunk is első körben értesülhettünk, miután a gólt szerző holland játékos összeütközött a magyar válogatott egyik játékosával, s a térdét fájlalván le kellett őt cserélni a félidőben.

Aaron Ramsey ágyéksérülést szenvedett, ám mind a három játékosnak még lesz egy utolsó vizsgálata a mai edzéseket követően, s csak eztán határoz Wenger afelől, hogy ki kerülhet majd véglegesen a keretbe.

A visszatérők mellett egy új sérültje lett a csapatnak, méghozzá Denilson személyében, a brazil játékosnak rövidtávú lábujjsérülése van.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (18)

9 éve
szerintem a legerősebb kerettel kell kiállni, amivel scak lehet.
Lehmann-Sagna-Squillacci-Koscielny-Clichy-Song-Wilshere-Walcott-Fabregas-Nasri-RvP
csere: Diaby-Eboué-Chamakh-Arshavin-stb.
9 éve
Én bizony beraknám Lehmannt a kezdőbe. Ennyi kihagyás után is jobb teljesítményre képes, mint Manu. Nem igazán tetszene, ha megint egy kapitális Almunia hiba miatt kellene lemondanunk a bajnoki címhez szükséges pontokról. Ha ez megtörténne, akkor biztosan lemondhatnánk a trófeáról.
Az én kezdőm:Lehmann - Sagna, Squillaci, Koscielny, Clichy - Diaby, Song - Arshavin, Fabregas, Nasri - Van Persie (talán játszhat)
RVP bever kettőt az első félidőben, majd a szünetben bejön helyette Chamakh.
9 éve
Laci14, ez nem 4-4-2, ez 4-2-3-1:D

Almunia
Sagna, Squillaci, Koscielny, Clichy
Song, Diaby
Nasri, Fabregas Arshavin
Chamakh

erre gondoltam:D
9 éve
fiuk készuljetek fel,április 1-je van,nem szivrohamot kapni egy jo nagy kacsánál! :D rossz eset pl: Fabregas és van Persie 60 millio euro fejében elhagyta az Arsenalt,HIVATALOS! vagy egy jó eset :HIVATALOS:Mata és Benzema 30 millioért érkezett az Arsenalba!
9 éve
4-4-2-ben felállítani a csapatot?
én akkor már sagnát is pihentetném és be raknám helyette eboué-t azért még is csak egy rovers-sel játszunk sztem megérdemli a játékot meg sagna is pihen picit glichy helyett meg gibbs-et és a védelmet meg irányítaná koscsielny.
és a cserepadra betenném ramsey-t wilshere-t rvp-t meg walcottot és akkor már nem lenne rossz a csapat :)

Szólj hozzá

Legfrissebb Hírek