Majdnem tizenkét óra elteltével a végső sípszó után a West Bromwich Albion ellen, sokan még mindig azt kérdezik, hogy mi futott át a kapus agyán, a második találatnál tegnap délután.

Arsene Wenger a mérkőzés utáni beszédét azzal kezdte, hogy mennyire büszke a játékosaira, mert a játék utolsó részében megmutatták, hogy készek harcolni, és készek megnyerni az angol Premier Leaguet.

A francia szakember elismerte, hogy ezzel a döntetlennel lemaradtak még 2 ponttal a versenyben, de fontos megérteni, hogy nem volt egyszerű dolguk.

A BBC arról érdeklődött, hogy nem fontolja-e meg a 41 éves Jens Lehmann játékát a Blackburn ellen. Az Arsenal főnök erre azt felelte, hogy versenyhelyzet van minden egyes poszton, de ha ő úgy gondolja, hogy egy játékos megérdemli a kezdőbe kerülést, akkor függetlenül a játékos helyzetétől a jobb fog bekerülni a kezdő 11-be. 

A 2-2 döntetlen után, Wenger kijelentette:

Büszke vagyok, hogy megmutattuk a lélekerőnlétünket. Ez azt jelenti, hogy készek vagyunk a harcra. Mi nehezítettük meg a saját helyzetünket a második góllal, és olyan ellenféllel találtuk szembe magunkat, akik nagyon szervezettek voltak.

Rengeteg helyzetünk volt, szinte egy kapuztunk, mint edzéseken. De majdnem megbűnhődtünk ezért, mert a második félidőben így volt esélyük gólt szerezni még a második góljuk előtt. A pálya nagyon nehéz volt számunkra, nem tudtuk kihasználni a gyorspasszos játékunkat.

A játékosok megmutatták képességeiket és rugalmasságukat. Matematikailag, elvesztettünk két pontot, de pszichológiailag nyertünk egy pontot, mert, ha  2-0-nál 20 perccel a mérkőzés vége előtt, visszajössz a meccsbe akkor nem vagy boldogtalan.

Nem akarom egyénileg bírálni a teljesítményt. A csapat megmutatta, hogy, tudnak reagálni az ilyen helyzetekre. Érdekes lesz a szezon vége, de mi készek vagyunk teljes mértékben rákoncentrálni és készek vagyunk harcolni.

Minden poszton versenyhelyzet van, és amikor egy játékos készen áll, vagy ha úgy ítélem jobb, mint az a  játékos, aki játszik, akkor megkapja az esélyt a játékra. Az már lényegtelen, hogy ez kapus poszton, vagy csatár poszton történik, mert ugyanaz.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (73)

13 éve
Törölt felhasználó
Clichyt nagyon szeretem, remélem nem fog elmenni! Múltkor az MU ellen láttam azt a Gibbset játszani és elég gyengus volt.
13 éve
Törölt felhasználó
azért ez kicsit necces h Fabregast eladjuk,azt hozunk helyére egy másik jó irányítót.akik egy szinten vannak vele,egyáltalán nem mozdíthatók,pl Xavi,sneijder,Vaart,Iniesta,és még sorolhatnám...alapból Fabregas se kéne h mozdítható legyen,de hát ő akar menni.azért véleményem szerint nem ilyen egyszerű pótolni őt.mert ha nem is játszik jól,de maga a jelenléte sokat lendít a csapaton,és persze benne van mindig egy megmozdulás...Ramseyvel össze se lehet hasonlítani,bár Aaront én is nagyon szeretem.Akit el lehet hozni,az pl arteta,jó játékos,de ő se dobna nagyot a csapaton!Taiwot én nagyon szerettem a fifában,na de könyörgöm,ő nagyon fegyelmezetlen védekezésben,csak bomba szabadrúgásai vannak ennyi.nála még Gibbsel is jobban járnánk.de Clichyt szerintem nem kéne eladni,és nem is fog elmenni...szóval tényleg csak egy Almunia,Denilson,Rosicky(bár őt is szeretem),Squillaci(őt úgyse fogjuk mert most vettük) 4est kéne eladni,és 1-1 jó játékossal felfrissíteni a keretet
13 éve
Törölt felhasználó
ericsson, az naon jó lenne 110 millió pluszban és akkor az lenne, hogy:

Taiwo jön ingyen, Ramseyt betesszük Fabregas helyére, ami persze röhejes ötlet 1 év kihagyás után, JET-et és Velát visszahívjuk és a 110 millió megy szépen zsebre Wengusnak meg még sok mindenkinek, mert az Arsenal már nem egy futballklub, hanem egy jó kis buisness!

Szomorú vagyok, hogy idén sem nyerünk semmit (ne jöjjetek azzal h még nyerhetünk mert úgy sem fogunk), mert nagyon jó csapatunk van, dehát ilyen helyzetekben, mint Ligakupa-döntő, fontos bajnoki meccs összeszarjuk magunkat, míg a MU végig higgadt marad, mert tudja, hogy úgyis bemákolják a végén. De Wenger felfogásával nem értek egyet: " Mentálisan nyertünk egy pontot "

DE AMÚGY MEG VESZTETTÜNK 2-T ÉS KIB*SZOTT MESSZE VAGYUNK A BAJNOKI CÍMTŐL! Mikor fogunk mi bajnokok lenni, ha egy kurva WBA ellen a mentális 1 pontra megyünk?!

És ha Lehmann-t azért nem veti be, mert nem áll készen a PL-re (JustArsenalon van egy hír, amiben ezt nyilatkozta), AKKOR MIÉRT IGAZOLTA LE?

Én eddig megvédtem a csapatot, hogy minden játékosunk jó játékos, de ami tény az tény: Igazolni kell! És nem azért, mert a játékosok képessége nem elég jó, hanem mert nekünk olyan játékosok kellenek, akik mégha kevésbé ügyesebbek, vagy nem adnak néha akkora labdákat, mint a (meg kell, hogy mondjam: nagy kedvencem) Koscielny, de nem rúgják oda az ellenfélnek a labdát a kupadöntőben.
13 éve
Törölt felhasználó
Igazad van, de Wenger nemfog ugy nyilatkozni h :
most szarok voltunk.....
Másrészről nemfog nagyon vásárolgatni wenger, mert sosem tette, bár igazán jól tenné
13 éve
Törölt felhasználó
Persze tudom!
Csak le kéne már arról szokni hogy ha a mi csapatunk hibázik még szépen körül írj a semmit annyiszor.Jó ne kötekedjünk!
Igazad van!
Akkor mondom így hogy elismeri mindig ,mert elismerte,de valójában felismeri a hibát vagy csak elméletileg vesz róla tudomást?
Gyakorlatban kéne javítani valójában, és felismerni hogy borzasztó gyenge kapus ALmunia vannak jó képességei nem kétlem,de hogy nem az Arsenalban az is fix,középszerű kapus,mit keres egy top csapatban de még jó pár embernél ugyanez a kérdés,hasznukra vannak ők a csapatunknak avagy sem?
Én az avagy sem re szavazok!

Szólj hozzá