Mint ismeretes a csapat már egyedül az angol bajnokságban (Premier League) van versenyben, azonban a hazai trófe begyűjtésére nagyobb esélye nyílik a csapatnak, mint az elmúlt években. A gárda három ponttal van lemaradva a Manchester United gárdájától, egy mérkőzéssel kevesebbet játszva.

Az Ágyúsok valamint a Vörös Ördögök számára is a következő három mérkőzésén hoznia kell a papírformát (West Brom - i, Blackburn - o, Blckpool - i, valamint Bolton - o, West Ham - i, Fulham - o), azonbn ezt követően mindkét gárdának fontos mérkőzései következnek. Az Arsenal számára a vasárnapi Liverpool elleni hazai találkozót követően szerdán pótolják a Tottenham elleni mérkőzést a White Hart Lane-en, míg a United valamikor Április közepén fog találkozni az FA Kupában a városi rivális Cityvel valamint azt követően az Everton látogat hozzájuk.

Wenger gárdája a Bolton elleni idegenbeli mérkőzést követően fogadja a Vörös Ördögöket, ami valószínűleg a bajnoki döntő lesz, hiszen, aki megnyeri azt a mérkőzést megnyeri a bajnokságot is, hiszen a hátralévő hazai három mérkőzését mindkét gárda gyengébb csapatok ellen vívja (Stoke City - i, Aston Villa - o, Fulham - i, valamint Blackburn - i, Blackpool - o, Newcastle - i).

Továbbá az is az Ágyúsok mellett szól, hogy a United a mai napon valószínűleg továbbjut hazai pályán a Marseille csapata ellen, ami azt jelenti, hogy minimum további két mérkőzéssel bővül a United naptára.

Véleményem szerint a sorsolás nekünk kedvez, innentől be kell húznunk a bajnokságot, mert ilyen lehetőségünk nem biztos, hogy mégegyszer adódik.

Go Gunners!

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (33)

13 éve
Törölt felhasználó
rvp is egészségesen lépett pályára a hollandoknál, gondolom ennyire lenne egészséges dj is...
13 éve
Törölt felhasználó
úgy gondolom hogy ez van olyan fontos információ hogy belinkeljem
13 éve
Törölt felhasználó
Henry372!@

Helyedbe nem linkeltem volna magyar oldalt, mert ha elolvastad volna a szabályzatot, akkor tudnád hogy ezért VÉGLEGES Bann-t fogsz kapni :roll:
13 éve
Ez nem igazán kapcsolódik ehhez a cikkhez,de mikor lesz lesz nyereményjáték?

Szólj hozzá