Immáron már csak az Arsenal hivatalos közleményére kell várni, hogy teljesen biztosara vegyük: Jens Lehmann hat hétig a csapat vészkapusa lesz.

Erre pedig, a hírek szerint, már csak órákat, maximum napokat kell várni. Mint ismert, az Arsenal rövid időn belül veszítette el hosszú távra az első két kapusát, Szczesnyt és Fabianskit, valamint az összes tartalék hálóőr, Mannone, Shea és Martinez is sérült.

Wenger már az Manchester United elleni FA Kupa meccsen is utalt rá, hogy igénybe veheti az angol labdarúgó szövetség által kínált lehetőséget, mely szerint ilyen esetekben a csapatok az átigazolási szezonon kívül is kölcsönbe vehetnek kapusokat. Erre már a tavalyi szezonban is volt példa, amikor a Manchester City akkori első számú kapusa, Shay Given megsérült, a második számú kapusuk, Joe Hart pedig visszahívási opció nélkül volt kölcsönben a Birminghamnél. Akkor a manchesteri klub választása Fülöp Mártonra esett.

Lehmann egyébként amúgy is visszatért volna az Arsenalhoz, Wenger ugyanis kapusedzőnek hívta meg. A 41 éves német portás már Londonban van, s maga a játékos árulta el, hogy visszatért egykori klubjához:

"Az Arsenalnak jelenleg kapuskrízise van, én pedig örömmel vállaltam el a feladatot, hogy segítsem őket." - mondta Lehmann a német Bildnek.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (25)

13 éve
Törölt felhasználó
Már csak Titi hiányzik:D
13 éve
Törölt felhasználó
Ezt is megélhettem Lehmannnnnnnnnnnnnnn!!!!!!!!!!!!!!! :coolsmirk: :coolsmirk: :coolsmirk: :coolsmirk:
13 éve
Törölt felhasználó
okés már megtaláltam , hogy hol figyeltél fel rá ;)
13 éve
Törölt felhasználó
ArsenalFanz.Hol olvastad a Dj-es hírt?
13 éve
Törölt felhasználó
Szerintem 90% hogy aláír, nézzétek a http://transfermarkt.de/de/fc-arsenal/startseite/verein_11.html itt már ide van írva a neve kapusokhoz + megnéztem Angol Wikipédiát és már ott is odavan írva a neve hogy nálunk van :) + olvastam hogy lehet hogy 2 héten belül Djourou felépülhet az EB selejtező mérkőzésre, bár ha van valóságalapja akkor még ha fel is épülne akkor se engedném Wengi helyébe hogy játsszon a válogatottba mert ha történne valami akkor még súlyosabb lenne a sérülése és akkor kampó nekünk :/

Szólj hozzá