Jelentős rotáció várható a szerdai, Leyton Orient elleni FA-Kupa meccsen a vasárnapi Ligakupa döntőhöz képest, ugyanis az Arsenal játékosai közül sokan szenvedtek kisebb-nagyobb sérülést a Birmingham, illetve az azt megelőző Stoke elleni bajnokin.

Ennek a sérüléshullámnak az egyik ékes példája Robin van Persie újabb sérülése, aminek következtében a holland legalább három hetet fog kihagyni, magyarán ő nem csak a szerdai meccsre, hanem a Barcelona elleni visszavágóra is kidőlt.

"Sajnos, rossz hírünk van van Persievel kapcsolatban, a következő három héten biztos,hogy harcképtelen lesz, vagy még többre. A három hét a legoptimistább becslés, szóval azt már ki lehet jelenteni, hogy a Barcelona ellen nem lesz bevethető." - mondta Wenger.

A Birmingham elleni meccsről van Persien túl még Koscielnyt és Songot is elvesztette a csapat, igaz, kisebb időre, mint a csatárt.

"Alex Songnak, a jelentések alapján, kisebb térdsérülése van. Ő a Leyton Orient ellen nem játszhat, és arra is van esély, hogy a szombati Sunderland-elleni találkozón sem szerepelhet. Ugyanakkor a Barcelona ellen már visszatérhet."

"Koscielnynek térdín sérülése van, emellett egy picit a fáradság miatt is pihennie kell, szóval egy meccsig ő sem fog játszani, ahogy Wojciech sem. A lengyel kapus jól van, ott lesz a padon, de Almuniának is kellenek a meccsek."

"Diaby elővigyázatosság miatt hagyta ki a vasárnapi döntőt. A meccsek jelentős többségén nem léphetett pályára kisebb-nagyobb sérülések miatt, szóval nem akartam vele kockáztatni, már csak a döntő intenzitása miatt sem. Az azonban biztos, hogy szerda este játszani fog."

A még a Stoke elleni bajnokin lesérülő Fabregas-Walcott duóból a spanyolnak van jó esélye arra, hogy a Barcelona elleni kulcsfontosságú visszavágón ott legyen a pályán, Walcottra azonban nem számíthat majd Wenger.

"Cesc játéka erősen pozitívnek tűnik azon a meccsen. Úgy tűnik, gyorsan fel fog épülni, ugyanis sikerült előrelépéseket tenni az állapotát illetően. Szóval, ez lehetséges."

"Ami pedig Walcottot illeti, picit pesszimistább vagyok vele kapcsolatban, nagyjából a Stoke elleni meccstől három hét a teljes felépüléséig való idő."

A szezon legnagyobb sérültjéről, Thomas Vermaelenről pedig csak annyit, hogy a belga még távol áll attól, hogy a felnőtt csapatban is pályáralépjen. Egyelőre úgy fest, hogy a mai, West Ham elleni tartalékmeccsen nem fog játszani, noha Wenger kijelentette, hogy egy meccsre mindenképpen szüksége lesz a belgának az utánpótlás csapatban.

Vermaelen visszatérését így március végére, április elejére taksálják, ugyanakkor az biztos, hogy a Barcelona elleni visszavágón ő sem fog játszani.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (38)

13 éve
Törölt felhasználó
Hát nem .A srácoknak viszont jóvá kell tenni a hétvégi kudarcot.És ezt csak is trófeával,Trófeákkal tehetik meg!!úgy érzem ez a tüske még jó darabig a szívünkben lesz,de azt ki lehet húzni .Csak a srácokon múlik!!! ;)
13 éve
Törölt felhasználó
jaja, nyerni kéne, de az korántsem lesz olyan egyszerű...
13 éve
Törölt felhasználó
Elvileg se Ferdinand ( sérülés) sem pedig Vidic ( 1 meccses eltiltás) nem lesz ott a hétvégi Liverpool elleni rangadón.Ez nekünk csak jó . Viszont mindenféleképpen nyerni kell a Suderland ellen. Go Gunners!!!!
13 éve
Törölt felhasználó
Szintén 6mb netem van de mindig be akad.... Nagyon idegesítő tud lenni....
13 éve
Törölt felhasználó
Az a gáz, hogy nekem elég gyors netem van, de nekem mindig akad és sosem engedi, hogy megnézzem normálisan. >:-(

Szólj hozzá