AZ előző meccsek jól alakultak. Egy héttel ezelőtt a West Ham fogadott minket otthonukban, a Nasri-Van Persie- Fabregas tengely komoly közreműködésével 0-3-as eredményt jegyezhettünk, majd szerdán az FA kupa Leeds United elleni újrajátszott mérkőzésen ismét nagyobb részben Nasri, kisebb részben pedig Van Persie röpítette a csapatot a következő fordulóba.
Úgy tűnik, ha kevesebb a sérült, és a nagyok játszanak, jön az eredmény is.
Első ízben a Chelsea elpáholása 3-1-re, majd a Birminghami 0-3-as győzelem, eztán a 3 pontot ugyan nem hozó, de komoly játék a Manchester City ellen, majd pedig a West Ham és a Leeds, valamint a Wigan Athletic elleni victory igazolja a tényt, hogy igenis lehet jól játszani, és a visszavárt játékosok, elsősorban Van Persie, képesek hozni a meccseket az elvárt módon, jó és szép játékkal.
A mai napon az Arsenal a Wigan Athletic-kel találkozott, a már előző mérkőzéseken és pompásan játszó Robin Van Persie szimplán kivégezte a Wigant, mesterhármast ért el, annak ellenére, hogy kihagyott egy tizenegyest. Fabregas pompás labdákkal látta el a mezőnyt, ma elsősorban a masból érkeztek jobbnál-jobb indításai.
Hivatalos kezdő:
Szczesny, Sagna, Koscielny, Djourou, Clichy, Song, Wilshere, Fabregas, Nasri, Van Persie, Walcott
Pad:
Gibbs, Arshavin, Chamakh, Bendtner, Denilson, Shea, Eboué
Játékvezető:
Kevin Friend
Hozzászólások (320)
a szezon masodiuk feleben nem 10 sarga lap utan jar az eltiltas????
Szcesny
gibbs DJ kosi Sagna
Song
deni fab
rosy Rvp arsha
hát a huddersfield ellen télleg egy c csapattal is tovább kéne menni, de eezt a ligakupát nemszalaszthatjuk el
Man.U:18,Arsl:23,Man.C:27,CFC:28,spurs: 31
A csapatok ennyi pontot hullajtottak el!Ezt csak érdekesség képpen írtam le.
És remélem a a Bolton ha nem is nyer hétfőn ,de egy X-et összehoz nekünk!
A a Liga kupáról még csak annyit ,hogy remélem !Wenger nem akarja ,h a félvilág rajtunk nevesen ,illetve h hosszú évek után nagy lehetőséget kapott a csapat!!Ezt ki kell használni! ;)
OFF: Songnak, Koscielnynek és Chamakhnak 4 sárgája van. Ha szereznek sárgalapot kedden akkor a hétvégén nem játszhatnak. És hát ismerve a védőink helyzetét kicsit nehézkes lesz ;)
Szólj hozzá