Továbbra is bizonytalanság övezi Cesc Fabregas játékát a jövő hétfőn megrendezésre kerülő Manchester United-Arsenal derbin.

Az Arsenal csapatkapitánya még a Sporting Braga elleni ütközeten sérült meg, a játékára ugyanakkor nagy szükség lehet a vörös ördögök ellen. Arséne Wenger elismerte, hogy a spanyol esélye a játékra 50%-os, és könnyen lehet, hogy csak az utolsó pillanatban fogja meghozni a döntését a kezdő tizenegyet illetően.

"Van rá némi esély, hogy Fabregas játsszon hétfőn, de továbbra is nagy a bizonytalanság afelől, hogy elutazik-e a kerettel, vagy sem. Erről a lehető legkésőbb fogunk dönteni." - mondta Wenger.

A francia tájékoztatást adott Kieran Gibbs sérülését illetően is. Mint már korábban a szezon folyamán, a fiatal angol játékos a meccs korai szakaszaiban sérült meg, és már nem tudta vállani a további játékot.

"Sajnos Kieran Gibbs ismét lesérült, de elvilegő az egyetlen, aki nem lesz bevethető állapotban a Partizán Belgrád elleni keretből. Jelen állás szerint három hetet kell kihagynia."

"Nagyon csalódott és szomorú vagyok őt illetően, csak remélni tudom, hogy nem bélyegzi meg saját magát, hogy egy sérülékeny játékos. A sérülése egy véletlen baleset következménye, ez sajnos benne van a pakliban. Talán az idő segít majd neki, hogy túljusson az esetleges mentális nehézségeken, ugyanakkor szerencsére nem súlyos a bokasérülése." - tette hozzá.

A Belgárd ellen Emmanuel Eboué játszott kényszerből bal hátvédet, a Manchester United elleni meccsre azonban megoldódhatnak Wenger ilyen irányú problémái, ugyanis Gael Clichy elvileg rendben lesz az enyhe megfázása után.

Wenger zárásképpen még annyit közölt, valószínűleg Johan Djourou is játékra alkalmas állapotban lesz hétfő este.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (13)

13 éve
Törölt felhasználó
szerintem kezdő:
fabi-clichy DJ Kosi sagna-song-wilshere-nasri-walcott chamack van persie
és uyg h wilshere nem vkp játszik song melett hanem nasrival irányit feljebb kicsit és ha kell besegit songnak
songnak nem tesz joh ha nem egyedül védekzik kajakra mert mindig előre megy maradjon csak a heylén:D
GO GUNNERS

13 éve
Törölt felhasználó
Ha nem 100%-as akkor ne játsszon. Nélküle is meg tudnánk verni a MU-t, csak fejben kell ott lennünk. Bár a MU ellenünk mindig nagyon jó és Rooney ilyenkor a legjobb, de ez elmondható Ji Sungról és Naniról is...
Én Rosickyt és Wilsheret/Denilsont játszatnám hétfőn. A többi alap.
13 éve
Törölt felhasználó
Amíg nem 200% os Cesc addig ne játszon! Miért játszon ? Van egy bomba Nasrink. A kcsapatkb így nézne ki hétfőn.

Fabianski
Sagna-a 3 kh-nk közül nem tudok választani. Mind a 3 játékos jó formában van.- Clichx
Song-Wilshere
Nasri-RvP-Arshavin
Chamakh

De még itt van Rosicky, Bendtner, Denilson, Vela, Eboué, Walcott szóval nem lesz itt gond. Erős csapattal állunk ki!
13 éve
Törölt felhasználó
Csak a padon legyen, Majd a 65.-75. percben jöjjön be, hogy fokozatosan nyerje vissza formáját, mert egy rossz Fabregasra nincs szükségünk a kezdőben az M.U. ellen.
13 éve
Törölt felhasználó
Egész jó hírek ezek,Gibbs sérülését kivéve! Remélem hamarosan újra játszhat Cesc,de ugyanakkor semmit nem kell elsiettetni vele sem!

Kacat11!

Diaby lassan-lassan vissza fog térni! Wenger minap éppen erről a két játékosról nyilatkozott,mármint Cescről illetve Abouról,és elmondta,hogy lassan visszafognak térni! Akkor Cescnek 50% esélyt adott,Diabynak kevesebbet ,róla azt mondta ,hogy kis esélye van, valószínűleg nem is utazik hétfőn,de ezek szerint nincs messze a visszatéréstől Abou!

Szólj hozzá