Hírek /

Előzetes: Arsenal-Wigan Athletic

Az Arsenal a hétvégi a bajnokságban elért 4-2-es győzelmét követően egy másik porondon, méghozzá a Ligakupában folytathatja további jó szereplését, hiszen ma, 20:45-től a Wigan Athletic ellen dől el a továbbjutás - a tét már az elődöntő.

Az biztos, hogy bárkit is nevezzen Wenger a keretbe, elég hideg dolga lesz, hiszen az angol időjárás remekül időzített, s már november végén-december elején -9 fok és egy kevés hó fogadja majd mind a csapatokat, mind a szurkolókat.

Mint ahogyan arra a tavalyi szezonban már akadt példa, úgy most is fennállt a veszélye, hogy a zord körülmények miatt halasztják a találkozót, ugyanakkor az Arsenal eddigi jelentése szerint (amit magyar idő szerint délután kettőkor közöltek) a meccs a tervek szerint lesz megrendezve.

Az ugyanakkor már egy másik kérdés, hogy Ligakupa ide vagy oda, kiket fog Arséne Wenger szerepeltetni. Néhány évvel ezelőtt a francia főleg a B-keretnek adott lehetőséget, idén azonban, ahogyan a példák is mutatják, szerephez jutottnak a jól ismert, tapasztalt játékosok is.

Jack Wilshere, Kieran Gibbs, Craig Eastmond, Wojciech Szczesny játékára azonban lehet számítani, mint ahogy valószínű az is, hogy Walcott, Denilson és Bendtner is játszhat majd.

Wenger azonban nem aggódik afelől, hogy a fiatalok így nem jutnak majd elég lehetőséghez.

"Mindenki meg fog lepődni, ha majd megnézik az átlagéletkorát a mostani csapatnak. A helyzet csak annyiban változott az előző évektől, hogy most már egyre többet bukkanak fel a korábbi Ligakupa-sorozatokból megismert játékosok a bajnokságban is." - mondta Wenger.

"Valóban kellenek mérkőzések a fiatal játékosoknak is, és emiatt lehet az, hogy úgy tűnik, hogy kevesebb még fiatalabb játékosunk van. Ugyanakkor azok, akik a Ligakupában szerepelnek, még mindig nagyon fiatalok."

A mai mérkőzésen visszatérhet egy rég nem látott arc, Robin van Persie is.

"Igen, mindenképpen lesznek olyan játékosok, akik már több tapasztalattal rendelkeznek, nagy szükségünk van rájuk a fiatalok mellett. Nem becsülhetjük alá az ellenfelüket, de jó esélyünk van arra, hogy győzzünk és hogy továbbjussunk. Nagyon komolyan fogjuk venni a Wigant, mert jó szellemű játékot játszanak."

"De természetesen a keret kijelölésénél figyelembe kell vennem azt a tényt is, hogy az elmúlt hat hétben három fronton játszunk, ráadásul a bajnokság, a Bajnokok Ligája, valamint a Ligakupa mellett volt egy válogatott barátságos meccs a játékosaink zömének. Mindenképpen el kell döntenünk, hogy kinek kell egy kis pihenőt adnunk, és kinek kell mindenképpen játszania."

Ami a sérülteket illeti, Sebastian Squillaci térdsérülés miatt kihagyja a találkozót, de a már ismert sérültektől eltekintve papíron mindenki fitt és bevethető, aki az Aston Villa elleni bajnokin a pályán volt.

A Ligakupa idei kiírásában az Arsenalon és a Wiganen kívül már csak a West Ham, a Manchester United, a Birmingham, az Aston Villa, az Ipswich és a WBA szerepel.

A mérkőzés 20:45-től kezdődik.

 

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (56)

9 éve
fáán pörszi mekkora passz :)
9 éve
9 éve
GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL
9 éve
GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL
9 éve

Szólj hozzá

Legfrissebb Hírek