Laurent Koscielny, a nyáron a Lorienttől az Arsenalhoz igazolt francia védő arra bíztatta csapattársait, hogy legyenek 'megtörhetetlenek' az Emirates stadionban a hétvégén.

Bár a Chelsea az Anfield Roadon játszik rangadót, az Arsenalnak sem lesz könnyebb dolga a Newcastle ellen, ugyanakkor az ágyúsok biztosan azon lesznek, hogy tovább csökkentsék a hátrányukat a kékekkel szemben, igaz, ehhez kell majd a Liverpool jó szereplése is.

Az Arsenal teljesítménye azonban elmaradt a várttól az Emiratesben. A Birmingham Cityt például éppen hogy legyőzték, az újonc West Bromwich Albiontól azonban végül 3-2-re kaptak ki az ágyúsok, a Newcastle pedig ennél biztosan nehezebb feladat lesz.

"A legnehezebb meccsem kétségtelenül a West Brom ellen volt." - emlékezett vissza Koscielny a nehéz pillanatokra, amely meccsen 3-0 is volt a vendégek előnye.

"Azt megelőzően talán túl sok meccsen játszottam, és már a képességeim határán lehettem azon a meccsen. Amikor pedig fizikailag sem vagy a megfelelő szinten, mentálisan is nehéz megfelelni a játék követelményeihez." - tette hozzá.

"Természetesen keserű szájízzel hagytuk el az Emirates gyepét a meccset követően, és ez az amiért megtörhetetlennek kell lennünk otthon. Ebben mindenkinek részt kell vennie, olyan dolgokat kell csinálnunk, amelynek az egész csapat az előnyét élvezi. Ez nagyon fontos."

"Bízunk önmagunkban, remek a hangulat, mindenki egy irányba húzza a csapatot. Ilyen pozitív érzések kellenek egy-egy meccs előtt, hogy segítsenek megnyerni azokat."

Koscielny arsenalos karrierje már az első meccsén derékbe törhetett volna Joe Cole becsúszását követően, ám a francia szerencsére épen megúszta az esetet. Első számú társa, Thomas Vermaelen hosszú távú kiesése pedig azt eredményezte, hogy Koscielny a vártnál előbb lett kulcsembere az Arsenal új védelmének. Azóta pedig első angol élvonalbeli találatát is megszerezte - a Bolton ellen.

"Zsúfolt, de örömteli kezdete volt az arsenalos karrieremnek, nagyon boldog és elégedett vagyok az első pár hónapommal. Olyan csapathoz jöttem, ahol teljesen más minden, mint az előző együttesemnél, a Lorientnél."

"Mindig kell egy kis idő, mire hozzászokik az ember az új környezetéhez, főleg, amikor külföldre igazol. Ugyanakkor nagy szerencsém van, hogy ilyen sok francia játékos van a keretben, mindenben segítenek és ez megkönnyíti a beilleszkedésemet."

"A dolog pedig egyre jobban és jobban mennek, a kommunikációm a csapattársaimmal is javul, sok szót ismerek már angolul is, főleg, amik a meccs közben el kell hogy hangozzanak. Tudom, hogy sokat fogok profitálni ebből a remek környezetből és életstílusból."

Arséne Wenger is elismerően nyilatkozott Koscielnyről, akiért 10 millió fontot sem sajnáltak a leigazolására.

"Fantasztikusan beilleszkedett. Az én szememben ő máris egy remek játékos, de még sokkal több jön majd tőle." - zárta rövidre a francia menedzser.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (36)

13 éve
Törölt felhasználó
sztem nem volt bukó eladni, mert kellett neki a környezetváltás ahhoz, h rátaláljon öngamára. am sztem nagyon jól érzi magát ukrajnában, hisz teljes mértékben passzol a stílusa a csapatához. am az is igaz, h egy erősebb bajnokságban is meg tudná állni a helyét, de angliában lehet, h már nem tudta volna visszanyerni a régi formáját, mégha meg is kapta volna a lehetőséget.
13 éve
Törölt felhasználó
hatalmas bomba gólt akasztott Eduardo...lehet mégis bukó volt eladni???
13 éve
Törölt felhasználó
én nem mondom h engem nem idegesít, igenis rohadtul idegesít h nem buktál el azt a 2 pontot, de tudok vele mit kezdeni? csak szidni őket:D és ez nézőpont kérdése h mák vagy nem mák, a pool elleni gólunk na az mák volt, de pl aza song fejes nem volt mák....
13 éve
Törölt felhasználó
valóban "megtörhetetlennek" kell lennünk, és hozni kell a holnapi meccset!
nem számítok könnyű meccsre, de van egy olyan sejtésem, hogy "könnyebb" mérkőzés lesz, mint a WHU elleni! a Newcastle teljesen más felfogásba játszik, mint a West Ham, nyíltabbak lesznek, és ebből a taktikából még profitálhat az Arsenal! jó meccset, és győzelmet várok, és reménykedjünk, hogy az éledező Liverpool megszorítja a Chelseat az Anfielden!
13 éve
Törölt felhasználó
N3O14! Itt egy videó Fabianskiról, egyik ismerősöm csinálta:



http://www.youtube.com/watch?v=nmkZ09cUSGY

Szólj hozzá