Arséne Wenger attól tart, hogy a jövő héten esedékes válogatott meccsek rosszul jöhetnek az Arsenalnak, ahol végre-valahára elkezdtek visszaszállingózni a sérültek.

November 17-én, azaz két hét múlva szerdán tucatnyi válogatott mérkőzés lesz napirenden, azonban ezek nem képzik az EB-selejtezők részét, csak barátságos találkozók lesznek. Ugyanakkor, szintén a szokásostól eltérően, nem lesz megállás a bajnokságokban sem, a szerdai meccseket követően a hétvégén már folytatódnak a hazai ligák.

Az Arsenalnál pedig ismételten sok játékos lehet akcióban. Elég csak az Anglia-Franciaország mérkőzésre gondolni, a sérülésektől függetlenül nyolc ágyús lehet jelen a meccsen Walcott, Gibbs, Wilshere, Clichy, Diaby, Sagna, Nasri és Squillaci személyében.

"A mérkőzéslistánkat nézve a novemberi barátságos meccs nem igazán fent ideálisan időzítve, mivel még azon a héten, hétvégén a ligában, rá egy hétre pedig a BL-ben játszunk." - mondta Wenger, aki számos játékosát elveszítette az októberi, illetve a szeptemberi EB-selejtezőkön.

"Ha megnézzük, hogy játszunk a bajnokságon, és a BL-en túl még a Ligakupában is, akkor még inkább rájöhetünk, hogy ez a novemberi barátságos meccs egyáltalán nem hiányzott."

"Ráadásul nem is könnyű meccsek előtt állunk: azon a hétvégén a Tottenhammel játszunk, aztán kedden a Sporting Bragával, idegenben."

"Az időzítésről csak annyit, hogy nem játszhatják a barátságosakat kedden, mert túl sok bajnokság van, ahol még az előző héten, vasárnap is játszanak meccset. Ez pedig nagyon sok klubnak rosszul jön, nem csak az Arsenalnak."

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (12)

13 éve
Törölt felhasználó
Soha nem jönnek jókor. Megint le fog sérülni jó néhány játékosunk, azt szevasz.
13 éve
Törölt felhasználó
Bebe-Unknown :D:D:D:D:D:D:D:D
13 éve
Törölt felhasználó
Eastmond - Parker??? :O nekem még nem tűnt fel ez a hasonlóság, de legyen így! Scott Parkert igazi PL játékosnak tartom, mert felszántja a pályát - bár néha már túl durva -, hajt a meccs végéig, és jól lő távolról! Eastmond viszont még távol áll ettől.

JET vs. Adebayor? bárcsak :D
13 éve
Törölt felhasználó
off: A Sky Sports nem kisebb kapushoz,mint a dánok klasszisához Peter Schmeichel-hez hasonlítja Wojciech Szczęsny-t,de vannak még érdekes összehasonlítások a PL legígéretesebb játékosai között:

http://www.skysports.com/looktothefuture/story/0,28751,19689_6472844,00.html
13 éve
Törölt felhasználó
hmmmmm ilyen hülyeséget komolyan mondom.Pont a tottenham ellen fogunk játszani??

Szólj hozzá