Miután óriási (negatív) meglepetésre a múlt hétvégén 3-2-re kikapott otthon az Arsenal, Arséne Wenger fiainak a szokásosnál is nagyobb nyomással kellett pályára lépniük Belgrádban, a Bajnokok Ligája csoportkör 2. játéknapján.

Pedig még az is benne volt a levegőben, hogy meccs nélkül kell távoznia az Arsenal legénységének. Tudniillik, a mérkőzés előtt nem sokkal áramkimaradás volt a Partizán stadionban, s pont kezdés előtt pár perccel sikerült életet lehelniük a szervezőknek a fényforrásokba, amiknek így jócskán kellett idő, hogy bemelegedjenek.

Ugyanez volt igaz az Arsenal csapatára is. Wenger a hétvégi meccset követően (s a mostani hétvégére esedékes Chelsea-rangadót is szem előtt tartva) sok változtatást eszközölt a kezdőben: Almunia sérülésével adott volt, hogy Lukasz Fabianski kezd a kapuban, de Koscielnyt Djourou, Clichyt Gibbs, Nasrit Rosicky, Ebouét pedig Denilson váltotta a kezdőben, s Diabyt, a rejtélyes kimaradása okán, Wilshere pótolta.

Az Arsenal szépen, fokozatos erőltette meg magát, s hasonlóképpen lendültek bele a támadásokba az ágyúsok. Ezen akcióknak többségét, ha nem is mindig szabályosan, de lekapcsolták a hazaiak játékosai. Sőt, kis híján a Partizán szerezte a vezető találatot, ennek elkerülését pedig először Denilsonnak, másodszor pedig Cleo elhibázott lövésének köszönhették a többiek.

Az ágyúsok ezt követően lassan, de biztosan merészkedtek egyre közelebb a Partizán kapuja elé, de a kapusuk, Vladimir Stojkovic előbb Arshavin, majd Rosicky lövését is hárította. Végül a 14. percben, egy Arshavin-Wilshere összjátékot követően szerezték meg a vezetést az arsenalosok: az angol középpályás remekül tette vissza sarokkal a labdát az orosznak, aki kilőtte a bal sarkot.

Ám az öröm nem tartott sokáig: egy kétes szituációt követően a német Wolfgang Stark játékvezető úgy ítélte meg, hogy Denilson szándékosan kezezett a tizenhatoson belül, így büntetőt ítéltek a hazaiak javára, amit Cleo értékesített is. A kihagyott helyzetek most is megbosszulták magukat, az Arsenal játékosai csak maguknak köszönhették, hogy 1-1-el fordultak a félidőt követően.

A játék képe a második játékrészben sem változott, az Arsenal igyekezett magabiztosan, s a labdát tartva támadni, de a Partizán védői jól felkészültek voltak. Egészen a 55. percig. Ekkor Arshavin ugratta ki Chamakhot, akit, hozván eddigi formáját, csak gáncsolva tudtak megállítani. Mivel a marokkói az utolsó ember volt a kapussal szemben, ezt a szabálytalanságot Stark piros lappal 'honorálta' Marko Jovanovic felé - és értelemszerűen büntetővel.

Miután Tomas Rosicky a Sunderland ellen kihagyott büntetője után úgy határozott, hogy többé nem vállalja el a tizenegyesrúgást, Arshavin állt a labda mögé - ám az orosz egyenesen Stojkovicba lőtte a labdát - ismét kihagyott büntető, maradt az 1-1.

Az emberelőnyt azonban később ki tudta használni a csapat. A 71. percben Rosicky adta be a labdát Chamakhnak, aki először még a kapusba fejelte a labdát, majd a kipattanót lábbal jutotta a hálóba. Az Arsenal vezetését pedig a 82. percben a szintén új érkező, Sebastien Squillaci szilárdította meg, miután a csereként beálló Nasri szögletét fejjel váltotta találattá.

A Partizán Belgrádnak meg lett volna az esélye a szépítésre, miután Kieran Gibbs a tizenhatoson belül szabálytalankodott a meccs utolsó perceiben, ám Cleo második büntetőjét már védte a (végre) jó formát kifogó Fabianski.

Az Arsenal a 3-1-es győzelmével 6 pontos a H-csoportban a második játéknap után, de ugyanennyivel büszkéledhet a Shakhtar Donetsk is, miután az ukrán bajnokcsapat 3-0-ra győzte le a Sporting Bragát Portugáliában. (Az ágyúsok egyedül a jobb gólkülönbségnek köszönhetően vezetik a tabellát.)

Folytatás a bajnokságban a Chelsea ellen a Stamford Bridge-n, a BL-ben pedig a Shakhtar Donetskkel, október 19-én, az Emiratesben.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (13)

14 éve
Törölt felhasználó
Hát srácopk ezeket ki kellett volna tömvi vagy 6 góllal már nem azért a két fillérért! Iilyen megingásokkal és bizonytalanságokkal nem lehet továbbmenni a csoport kört követően! >:-(
Arshavin eléggé sziporkázott, aztán meg kihagyott egy büntetőt. Érdekes ez az ember :D
14 éve
Törölt felhasználó
Ezt mondom, ezekkel az ingásokkal kitömnek minket a hétvégén!! :S:S:S
14 éve
Törölt felhasználó
"71. percben Rosicky adta be a labdát Chamakhnak, aki először még a kapusba fejelte a labdát, majd a kipattanót lábbal jutotta a hálóba." Nem kötekedésből, de láttátok legalább az összefoglalót? Chamakh a felső kapufára fejelte és a kipattanót is fejessel fejezte be. Szép mozdulat volt. A védelem nem volt igazán jó. Djourou és Fabi párszor nem értették meg egymást. És a meccs elején nem igazán mi hagytuk ki a helyzeteket, hanem inkább a Partizán kapusa védte ki a szemünket. A 11-est elcseszte Arsha, ez van. De miután 10 emberre csökkent a Partizán légió, enyhén szólva odaszögeztünk őket a kapuhoz. Ezután született a két további gól. Az más kérdés, hogy az uccsó percben megint bénázott a védelem és majdnem kaptunk 2 gólt. A kapus védett kétszer is szépen. A Chelsea ellen sokkal több kell persze.
14 éve
Törölt felhasználó
MINDENKIVEL egyetértek.
14 éve
kacat11! Nem, nem akartam hátsó megfogalmazást adni a mondanivalómnak, de tény, hogy a meccs korai szakaszaiban nagy gondban lettünk volna, ha nincs Denilson, meg Cleo nem hibázza el a lövését. Kikapni kétszer egymást után nem lett volna semmi. Nehezen indult be a meccs tény mi tény, de aztán átvettük az irányítást. A helyzetkihasználáson azonban még van mit javítani.

Szólj hozzá