Alex Song úgy gondolja, hogy Jack Wilshere az Arsenal legtöbbet fejlődött fiatalja a jelenlegi keretben.

Miután az angol játékos egy fél évet töltött a Bolton csapatánál kölcsönben, idén, főleg Aaron Ramsey sérülésével, alapemberré nőtte ki magát: nyolc meccsből mindannyiszor játszhatott, ebből hatszor kezdőként.

"Jack nagyon jól tette, amikor elment a Boltonhoz kölcsönbe, s most pedig mi vagyunk nagyon elégedettek, hogy visszatért, s hogy nagyszerűen teljesít." - mondta Song a Partizán Belgrád elleni meccs előtti sajtótájékoztatón.

"Az Arsenalnál nagyon sok fiatal, tehetséges játékos van, de úgy gondolom, Jack az, aki a legtöbbet fejlődött. Nagyszerű jelleme van, és remélem, tud nekünk segíteni abban, hogy elérjük a céljainkat."

Wenger korábban már jelezte, hogy a sérülésekkel tüzdelt csapatában Wilshere akár ismét kezdhet a Partizán Belgrád ellen, s ezügyben a kameruni csapattársának sincs ellenvetése. Song ugyanakkor hozzátette, a meglepő WBA elleni zakó után az Arsenalnak győzelemmel kell felállnia a padlóról:

"Alapvetően megnyerjük a legtöbb meccsünket, de most kiváltképpen a legjobb teljesítményünkre lesz szükségünk, mert tudjuk, hogy az elmúlt napokban nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogyan szerettük volna. Meg kell mutatnunk, hogy készen állunk." - zárta szavait Song.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (3)

14 éve
Törölt felhasználó
nem ide tartozik , de a szerb tv (rts 1) adja a mai meccset és ha leszeditek a real playert hozzá akkor egész jó minőségben megnézhetitek csodálatos győzelmünket ! beírjátok a google-ba hogy rts 1 online, utána telepítitek a real playert, és máris van adás! nekem eddig megy, remélem a meccs is menni fog! - harcra fel, győzni kell!- :coolgrin: :coolgrin: :coolgrin:
14 éve
Törölt felhasználó
szerintem is hatalmas tehetség, én még egy egy dolgot hiányolok tőle, ez pedig a gólerősség, lehet, hogy elsősorban nem az ő feladata és kicsit védekezőbb a felfogása, de tudjuk, hogy ügyes a kapu előtt:) remélem ma nyerünk, nagyon nehéz meccsre számítok, és a chelsea ellen jó lenne egy x a győzelem óriási meglepetés lenne, és sajnos értéke is csak akkor lenne, ha nyertünk volna hétvégén...
mindenesetre kíváncsi vagyok a mai teljesítményre, mert Wenger azt ígérte, hogy gyökeresen mást fogunk látni... ha az első perctől fogva azt látjuk, hogy küzdenek a srácok akkor nem lesz gond:) GO GUNNERS!
14 éve
Törölt felhasználó
Szerintem Jack pontosan tisztában van vele,hogy mekkora tehetség,nem kell ezt tudatosítani benne minden héten egy új nyilatkozattal! (:
Persze jó,hogy Song is elmondta,de sajnos nem sikerült megelőzni azt a 15 játékostársát akik korábban már megjegyezték ezt!

Szólj hozzá