Az Arsenal népes 'sérült táborából' egyedül Abou Diaby térhet vissza a hétvégén - közölte Arséne Wenger a mai sajtótájékoztatóján.

A francia középpályás két hete, a Bolton elleni bajnokin szenvedett bokasérülést, és a visszatérését a WBA ellen saccolta Wenger korábban.

Sajnos a Tottenham elleni hétközi Ligakupa meccsen megsérült Rosicky bokája és Eboue térde is, nekik még a pénteki nap folyamán lesz egy utolsó erőnléti vizsgálatuk.

A hétvégi meccsre visszatérhet a Sunderland ellen kiállított Song, valamint a Spurs elleni meccset apró izomsérülés miatt kihagyó Squillaci is.

Ami a már eddig sérült játékosokat illeti: Vermaelen és Fabregas biztos, hogy kihagyja a soron következő két meccset (WBA, Partizán Belgrád), ugyanakkor halvány remény mégis van, hogy mind a belga, mind a spanyol játékos ott legyen a jövő hétvégén sorra kerülő Chelsea elleni rangadón.

Ugyanakkor az mindenképpen megnyugtató, hogy a keddi meccsen lesérült Gibbs állapota nem olyan súlyos, mint azt korábban hitték. Wenger nagyon tartott attól, hogy az angol ugyanolyan lábközépcsont sérülést szenvedett, mint tavaly, ami miatt hat hónapot kényszerült kihagyni.

Wenger elmondta, hogy Gibbs minden bizonnyal kihagyja a WBA elleni meccset, de már annak is örülni kell, hogy nem tört el a lába. Egyelőre az Arsenal orvosi stábja várakozó állásponton van, mert jelen pillanatban úgy tűnik, hogy nincs baj az ínszalagokkal, így a legoptimistább jóslatok szerint már kedden visszatérhet.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (5)

14 éve
Törölt felhasználó
gibbs a kedvencem a fiatalok közül..és nem örülök h még mindig sok a sérült..
14 éve
Törölt felhasználó
Ezek azért nem valami jó hírek...
14 éve
Törölt felhasználó
heh...
nálunk örülni kell annak,hogy nem tört el vmilye..
14 éve
Törölt felhasználó
úgy jobban hangzik hogy legalább Diaby visszatérhet
14 éve
Gibbs hatalmas tehetség, nagyon megnyugodtam, hogy nem tört el semmije. Nem kell siettetni őt a Partizán Belgrád meccsre, bár érdekes lesz, hogy fogja Clichy bírni. Most jól jönne Traoré... Remélem, minél előbb láthatjuk Kierant a pályán.

Szólj hozzá