Az Arsenal a 95. percben, vagyis a ráadás utolsó pillanataiban kapott gólt egy lecsorgó labdát követően, Darren Bent találatára így már az idő rövidsége miatt sem tudtak válaszolni az ágyúsok.

Így ahelyett, hogy az Arsenal (vélhetően csak átmenetileg) megelőzte volna a Chleseat a Premier Liga ötödik fordulójának első játéknapján, a két csapat közti különbség négy pontra is nőhet, ha a kékek megvernik az újonc Blackpoolt a Stamford Bridge-n.

Wenger érthető módon szomorú és frusztrált volt a találkozót követően.

"Úgy gondolom, hogy jó teljesítményt nyújtottunk. Volt egy pár gondunk azzal kapcsolatban, hogy játékba lendüljünk az első félidőben, de a második játékrészben még tíz emberrel is remekül teljesítettünk, uraltuk a meccset. Sajnos a 95. percben azonban egyenlítettek." - mondta Wenger, aki nem kommentálta Alex Song kiállítását.

"Nem szeretnék véleményt fűzni a játékvezető döntéseihez - mindenki ugyanazt a meccset látta, amit ő, vagy én. Ne is kérdezzenek erről."

"Összességében nagyon elégedett vagyok. Jól játszottunk, jók voltunk a párharcoknál is, ebben a csapatban minden hozzávaló megvan, ami egy jó alakulathoz kell. Lassan lendültünk játékba, de a második félidőben már jól teljesítettünk."

Ennek ellenére a francia szerint az Arsenal megnyerhette volna a meccset.

"Voltak helyzeteink, amikkel lezárhattuk volna a meccset. Azonban nem használtuk ki ezeket. A védelem az egész meccs alatt remekül teljesített, ugyanakkor hibáztunk a gólnál az utolsó pillanatban. Bevallom, arra számítottam, hogy a büntetőt Nasri végzi majd el, de ő odaadta Rosickynek a labdát. Taktikailag ez is fontos része volt a meccsnek."

Az Arsenal bajnoki esélyeit nem növeli, hogy a Sunderland ellen is kénytelenek voltak elszenvedni egy újabb sérülést, amely ezúttal Cesc Fabregast hátráltatta. A spanyol játékos a góljánál sérült meg, Wenger csak annyit közölt róla, hogy térdín sérülést szenvedett.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (38)

14 éve
Törölt felhasználó
sztem akik nem kaptak szerepet a bajnokságban/ill nem naon kapnak ok játszanak és a fiatalok! igen sztem is ez lesz Aron :P :)
14 éve
Törölt felhasználó
Fiatalokat is játszassunk, emrt őket kell a CC-ben! Engem csak az idegesít h ha a zsidók kezdője ellen kikap a tartalék csapatunk, akkor elkezdik pofázni a kis köcsögök, hogy mennyivel jobbak, mint mi és h ezt most bizonyították be! Figyeljük meg h ez lesz!

OFF: EZREDIK HOZZÁSZÓLÁSOM:D:D
14 éve
Törölt felhasználó
hát igen az a 11-es nehezen emészthető csak úgy mint a gól...minden évben van egy ilyen botlás nem is ez idegesít hanem a piros és a sérülés....szerda nagy meccs lesz és félek h ismét abba a hibába esünk h fiatalok játszanak a spurs "nagyjai" ellen
14 éve
Törölt felhasználó
nigga! Én az MU védekezésére írtam,hogy hagyott némi kívánnivalót maga után! A Clichy féle mentési kísérletről pedig,ha higgadtabb,akkor megoldja a szituációt hiba nélkül,szerintem egyértelműen mentális hiba(koncentráció hiánya)!
14 éve
Törölt felhasználó
eriCesc szerintem egész jól végigvédekeztük a meccset,és az a gól pedig, szerintem nem azon múlt hogy nem figyeltek a srácok, hanem a felszabadítást clichy belevágta a labdát talán kosiba,és róla pattan a ball bent elé

Szólj hozzá