Arséne Wenger az idei nyáron is meredek szerzeményekkel borzolta a kedélyeket, hiszen azok után, hogy 2009 nyarán egy akkoriban relatíve ismeretlen védőt, Thomas Vermaelent hozta az Arsenalhoz, idén még jobban 'elvetette a sulykot', ugyanis egy olyan játékost szemelt ki magának Laurent Koscielny személyében, aki mindössze egyetlen szezont töltött el a francia elsőosztályban.

A szurkolók egy része bízott a menedzser döntésében, a másik részét azonban, talán jogosan, aggodalom fogta el: vajon elég lesz-e Koscielny tudása és tapasztalata a világ egyik, ha nem a legjobb ligájában, ráadásul egy olyan csapatnál, amelyik egy hosszú sikertelenséget akar megtörni egy trófeával.

Koscielny tudására azonban már a felkészülési meccseken fény derült, és az sem okozott meglepetést, hogy ő kezdett Vermaelen mellett az évadnyitó, Liverpool elleni mérkőzésen. Ám ekkor, egy balul sikerült Joe Cole-becsúszásnak eredményeképpen sokan már attól tartottak, hogy a friss szerzemény már az első bajnokin lesérül.

"Körülbelül két percig attól féltem, hogy eltört a lábam. Természetesen a piros lapra, vagy a szimulációra egyáltalán nem gondoltam." - mondta Koscielny a Daily Telegraphnak adott nyilatkozatában.

Koscielnynek aztán a meccs hátralévő részeiben akadtak remek pillanatai: kétszer állította meg az előtretörő Fernando Torrest, igaz, a jó teljesítményt picit beárnyékolja, hogy két sárga lap után idő előtt távoznia kellett az Anfield Road mezéről.

A történtek azonban nem szegték a francia védő kedvét, aki, elmondása szerint, élvezi és várja az angol liga legnagyobb jellegzetességét: a fizikai kihívásokat.

"Ez egy óriási csata - részben blöff, részben megítélés kérdése. Kedvelem az fizikai kihívásokat, és nem félek semmitől. Teljesen pozitívnak láttam ezeket a párharcokat az Anfielden is.- tette hozzá."

Egészen addig nem ismertem az angol liga intenzitását, de amit ott láttam, éreztem, és tapasztaltam, az kellemes csalódás volt. Nagyon élveztem.

Koscielny teljesítményére, a Liverpool elleni meccset követően, a vegyes szó illik a leginkább. Mindkét, a Blackburn és a Bolton elleni kapott gólban hibás volt, de az Arsenal végül hozni tudta a hat pontot.

Az azonban figyelemreméltó, ahogyan a pénteken a 25. születésnapját ünneplő Koscielny visszavágott a hibáira: mind a Blackburn, mind a Bolton elleni meccsek második félidejében az összes párharcot megnyerte az ellenfél valamelyik támadója ellen.

 

A szombati Bolton elleni meccsen pedig megszületett Koscielny első bajnoki találata, amikor a 23. percben mattolta Bogdán Ádám kapuját. Ugyanakkor érdekesség, hogy ez a történet másképpen is alakulhatott volna, hiszen kevesen tudják, hogy négy éve még a francia másodosztályban, a Guincampnál koptatta a padot.

"Volt egy időszak, amikor egyáltalán nem a futball volt a rögeszmém. 15, vagy 16 éves még nem gondoltam arra, hogy egy nap professzionális játékos leszek. A szülővárosomban, Tulleban például nem is volt profi csapat." - árulta el Koscielny.

"Csak a tévében néztem a meccseket, és szórakozásból játszottam. Fiatalabb koromban még csatár voltam, aztán visszahúzódtam a középpályára, később pedig még hátrébb kerültem."

Talán ezek a tapasztalatok is kulcsszerepet játszottak abban, hogy Arséne Wenger miért éppen az ő leszerződtetésére törekedett semmint arra, hogy minden áron meghosszabbítsa William Gallas lejáró szerződését.

A tárgyalás sorozatok Koscielny előző csapatával, a Lorienttel öt hétig tartottak, az Arsenal szándékát pedig jól jelzi, hogy három hivatalos ajánlatot is tettek a játékosért, akit végül 8.5 millió fontért vettek meg. Azt azonban Koscielny is elismerte, hogy váratlanul érte Wenger hívása.

"Éppen Briveben nyaraltam a családommal, amikor befutott Wenger érdeklődése. Teljesen meg voltam lepve, mert mindössze egy szezont játszottam a francia első osztályban, és álmomban sem hittem volna, hogy egy ilyen nagy klub akar engem."

Minden szempontot mérlegeltem, aztán úgy döntöttem, hogy nem akarom kihagyni ezt a kihívást. Végül Wengerrel Párizsban találkoztam. Elmondta, hogy érdeklődik irántam, a képességeim iránt. Úgy gondolta, hogy jól teljesítettem az előző szezonban, s hogy intelligensen játszottam a meccseken.

- tette hozzá.

Azóta pedig Koscielny élete teljesen megváltozott, a francia védő erre is kitért - az angol ételekről pedig talán Andrey Arshavinnal vannak egy állásponton.

"Angliában még az edzőpályák is jobbak, mint némely francia futballgyepek. Ennek ellenére az angol ételekhez még nem vagyok teljesen hozzászokva. A franciák inkább az ízesebb ételeket kedvelik, ezért mindent megtesznek. Itt egy picit más a helyzet, ezt még meg kell szoknom. - mosolygott."

Nagyon örülök, hogy itt lehetek, azonban tudom, hogy ez csak a kezdet, még semmit sem bizonyítottam. Remélem, hogy a történetem példa lesz mindenki számára: ha keményen dolgozol, és hiszel magadban, bármi megtörténhet és valóra válhat - még a legvadabb álmod is.

- zárta szavait Koscielny.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (79)

14 éve
Törölt felhasználó
A hibáit még ki kell küszöbölnie, de még csak 25 éves, egy védőnél ez nagyon fiatal még! Remélem a hibái meccsről meccsre csökkenni fognak, és felváltja majd a magabiztos, jó játék, úgy mint a Blackburn és a Bolton ellen a 2. félidőben, amikor szinte minden harcot megnyert!:)
14 éve
Törölt felhasználó
Navas tudtommal szélső! Szélsőből meg van elég! Eboué, Walcott, Arshavin, Vela és még több játékos is tud ott játszani! Inkább a hiányposztokra, gyenge posztokra kell igazolni!
14 éve
Törölt felhasználó
arsenal99!
próbáld a Szuszánál az Újpest-Shopban,meccsek közben(előtt,után) nyitva van asszem
14 éve
Törölt felhasználó
Az Arsenal a Daily Star értesülései szerint Jesus Navast akarja leigazolni.
KACSAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA:D
14 éve
Törölt felhasználó
kétszer voltam emiratesbe meccsen hát nagyon adta:D am nemtudja vki hol tudok olyan pólót venni h köszönöm Istenem h nem vagyok fradista???

Szólj hozzá