Alexander Hleb 2008 júliusában a Barcelona együtteséhez szerződött, miután három idényen át szerepelt az Ágyúsok színeiben. A katalán gárda játékosaként sikerült tripláznia, ám nem sikerült beilleszkednie Pep Guardiola alakulatába, így a 2009/2010-es szezont a Stuttgartnál töltötte kölcsönben, míg most a Birmingham City együtteséhez került kölcsönbe.

A fehérorosz játékos elmondta, hogy a Barcával szerzett trófeák ellenére, hibás döntésnek tartja az észak-londoniak elhagyását, hisz Spanyolországban nem úgy jöttek ki a dolgok számára, mint azt eltervezte.

"A Barcelona hívó szavát kevesen tudják visszautasítani, de ha tudtam volna, hogyan alakulnak majd a dolgaim, akkor ezt tettem volna. Beismerem, hogy hiba volt elhagyni az Arsenalt, hisz bár megnyertem a Bajnokok Ligáját, nem játszottam, elveszítettem a formámat, s a magabiztosságomon is csorba esett."

Hleb, aki örül, hogy visszatért Angliába, még mindig tartja a kapcsolatot Cesc Fabregasszal, akivel egyaránt a pályán, s azon kívül is jól megértette magát. 

"Jó érzés visszatérni Angliába. Eddig is hallottam ezt-azt Fabregastól, de ez csak maradjon köztünk, mint barátok között. Nem tudom, hogy milyen érzések fognak elragadni, ha az Ágyúsok ellen játszok majd, nagyon sokat gondolok erre."

Hleb után a Tottenham Hotspur és a Liverpool is érdeklődött a nyár folyamán, azonban ő mégis a Birmingham gárdájánál kötött ki, ahol szeretne újjászületni.

"Hogy miért igazoltam a Birminghamhez? Mert tisztában voltam azzal, hogy jó csapatuk van, s vissza akartam térni a Premier Ligába. Újra olyan formában szeretnék játszani, mint az Arsenalban, úgy érzem, hogy ehhez még van bennem minden, csak ismét úgy kell majd pályára lépnem, mint régen tettem, nagy kedvvel."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (42)

14 éve
Törölt felhasználó
bizony bizony nagy hiba volt elmenni akkor Hlebnek, de Flamininek úgyanolyan baromság volt eligazolni, kesőbb Adebayornak is, na de ő már nem hiányzik senkinek! 🧀
14 éve
Törölt felhasználó
Hát én már kb akkor nem vágtam, hogy mi a fenének ment el egy olyan csapatba, ahol csak padra ül. Mit ér a Bl győzelem ha a padról nézed? Pfujjj
Szerettem Hleb-et nagyon, de amikor elment akkor megcáfolta a róla kialakult képet. Itt az eredmény: Jól rábasztál és mehetsz egy szar másodosztályba való birminghambe!!! ;) :gulp:
14 éve
Törölt felhasználó
Everton mu 3-3 🐍
14 éve
Törölt felhasználó
Remélem szépeket fog védeni bogdán,de kikapnak!!!!
Csak ne az ő hibájából!!!!
14 éve
Törölt felhasználó
Sziasztok én nem értem, miért kell erőltetni a wilshere játékát,minden meccsen kezdőként,oké nagy tehetség meg minden de csak 18 éves, azt meg végképp nem értem hogy Velát miért nem játszatja mr.wenger!!!!!
Ugy elfog menni innen hogy csak na,ha nem kap lehetőséget!!!
Remélem nem de ez így lesz!!!!

Szólj hozzá