A Premier Liga 4. fordulójának nyitómeccsén a Vörös Ördögök döntetlent játszottak az Evertonnal a Goodison Parkban, így az Ágyúsok úgy léphettek pályára Owen Coyle legénysége ellen, hogy egy győzelem esetén, elléphetnek a Manchester Unitedtől.

Az Arsenal harmadik, s egyben utolsó nyári igazolása, Sébastien Squillaci Thomas Vermaelen kiválása miatt debütált a mérkőzésen, míg az összecsapásnak volt egy magyar vonatkozása is, méghozzá az, hogy a Bolton kapuját Bogdán Ádám védte.

A találkozó első nagy helyzete az 5. percben adódott Andrej Arsavin előtt, akit Tomás Rosicky indított tanári módon, ám az orosz támadó nem tudott túljárni Bogdán eszén, s így elpuskázta a ziccerét.

Ezt követően huzamosabb ideig nem történt semmi izgalmas a meccsen, leszámítva Kevin Davies fejesét, amit könnyedén hárított Manuel Almunia, illetve a Bolton csatárának sárgalapját, amit azért kapott, mert csúnyán megrúgta Jack Wilshere-t, azonban a 24. minutumban megtört a jég, s vezetést szerzett az Arsenal: Wilshere ívelte középre a labdát, amit Cesc Fabregas továbbított Laurent Koscielnyhez, aki pedig egy kisebb kavarodás után megszerezte első találatát az Ágyúsok színeiben.

A vezetőgól megszerzése után Arséne Wenger alakulata többször is növelhette volna az előnyét, Arsavin elhibázott két újabb helyzetet, míg Rosicky előtt is kimaradt egy lehetőség, s ez a 44. percben megbosszulta magát: a betaláló Koscielny fejelte haza röviden a játékszert, amire Lee Chung-Yong csapott le, majd mivel kisodródott, visszamelte a labdát Johan Elmander fejére, aki pedig bebólintotta azt az Arsenal kapujába.

A második játékrész első percei igazi helyzetek nélkül zajlottak le, ám amikor az 57. minutumban lehetőségig jutottak az Ágyúsok, rögvest a vezetést is visszaszerezték: Arsavin indította Fabregast a tizenhatos bal sarkánál, a spanyol karmester középre ívelte a labdát, megtalálva Marouane Chamakh fejét, ő pedig nem hibázott, s megszerezte második idénybeli találatát.

A gól után Diaby pályára lépett Wilshere helyett, ezt pedig Gary Cahill kiállítása követte a 64. percben. Az egyszeres angol válogatott bekk egyből pirosat kapott, miután beleszállt az észak-londoniak marokkói csatárába.

12 minutumnyi játék után Diaby kénytelen volt elhagyni a játékteret, hisz megsérült egy durva odalépéstől, a helyére Denílson érkezett. Ezt követően Fabregas kétszer is lövéssel kísérletezett, s bár ő nem járt sikerrel, a 77. percben Alex Song megszerezte az Ágyúsok harmadik találatát: Arsavin tűnt föl a jobb szélen, s egy rövid passzal megjátszotta a kameruni csapattársát, aki a tizenhatoson belül megtolta a labdát, majd egy finom mozdulattal a kapuba emelte a játékszert a kijövő Bogdán mellett.

Pár minutummal később Chamakh elhagyta a játékteret, s beállt Carlos Vela, aki három perccel a pályára lépése után, a 83. minutumban már gólt is ünnepelhetett: Fabregas indította remekül, ő pedig magabiztosan használta ki a 100%-os ziccert.

Ezt követően még akár egy újabb gólt is szerezhetettek volna az Ágyúsok, ha Fabrice Muamba belépője után tizenegyest ítélt volna a játékvezető, azonban Emmanuel Eboué hiába került a földre, hisz az eredmény már nem változott.

Az Arsenalnak tehát sikerült kihasználnia a Vörös Ördögök botlását, s bár a Chelsea is nyerni tudott, jó hír, hogy a MU mellett a Tottenham Hotspur és a Manchester City is csak egy döntetlenre volt képes a mai napon.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (364)

14 éve
Törölt felhasználó
jaja,majd ellenünk buknak:D
14 éve
Törölt felhasználó
Mekkora nap volt a tegnapi. Már sokan felsoroltátok az eredményeket. Főleg úgy hogy MU-s haveromnál voltunk vendégségben!! :D :D
Sok ilyen nap kéne még, csak a nyomorék Chelsea kapna már ki. Vela gólja külön öröm volt a 24 passz miatt, meg, hogy egyáltalán betalált.
14 éve
Törölt felhasználó
jaj,gyerekek mekkora arc ez a Jimmy:D:D:D

am tegnap tényleg jó volt:
Arsenal-Bolton 4:1
Everton-MU 3:3
Cagliari-Roma 5:1
Cesena-Milan 2:0
Újpest-Fradi 6:0
Bőrszalonna-Hércules 0:2
a hab a tortán a CHelsea-bukás lett volna:D meg Werder-győzelem:)
14 éve
Törölt felhasználó
Kitünő játék kitünő meccsen!GO GUNNERS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :D
14 éve
Törölt felhasználó
vagyis ma:) márhülyevagyok :D

Szólj hozzá