A Blackpool elleni meccset követő sajtótájékoztatón valamennyi média ugyanazzal a kérdéssel állt Arséne Wenger elé: mi a helyzet az Arsenalt illetően az átigazolási piacon.

Mint ismert, Wenger legalább még egy védőt szeretne igazolni a nyári átigazolási idény lezárulta előtt, és ha még belefér, akkor egy kapust is.

A hírek szerint Wenger prioritását mindenképpen egy középső védő jelenti, mivel ezen a poszton eredetileg három játékos van a keretben, míg tavaly öten is szerephez jutottak a különböző komolyságú sérülések miatt.

A héten egybehangzó lapértesülések szerint Sebastian Squillaci ügyéről tárgyalt az Arsenal a Sevillával, a 30 éves francia az elmúlt két meccsen nem játszott a csapatánál. Bár az első hivatalos ajánlatot a spanyolok visszautasították, az RMC úgy tudja, a Sevilla végül elfogadta a 7 millió eurót a védőjéért.

Erre utal Arséne Wenger meccs utáni szavai is, mely szerint előrelépés történt ez ügyben.

"Egyelőre sem ma, sem a holnapi nap folyamán nem várható bejelentés. Talán a jövő héten. Valóban szeretnénk még egy védőt igazolni, és egy picit közelebb is állunk ehhez, de egyelőre még semmilyen megegyezés nincs." - mondta a francia.

A pletykák szerint amennyiben Squillaci megszerzése mégsem jönne össze, Michael Ciani vagy Matthew Upson jelentené az alternativákat Wengernek.

A kapuskérdés már jóval kacifántosabb, és valószínűleg csak a záró napon oldódnak meg az ezzel kapcsolatos kételyek. Mark Hughes még mindig nem szívesen engedné el Mark Schwarzert, aki a második meccsét is kihagyta az idei bajnokságban, állítólagos sérülésre hivatkozva.

A Daily Star szerint az Arsenal az átigazolási idény utolsó napján fogja megajánlani a Fulham által kért 4 millió fontot, kérdés, hogy Mark Hughesék találnak-e addigra megfelelő helyettest az ausztrál kapusnak.

Roberto Mancini, a Manchester City menedzsere pedig továbbra is ragaszkodik a második számú kapusukká 'avanzsált' Shay Givenhez, és maximum csak januárban adná kölcsön.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (17)

14 éve
Törölt felhasználó
Wenger olyan ovatos mindig,egyem a szivet...
14 éve
Törölt felhasználó
fölül ott van, csak a fejléc lett kicsit átalakítva :) ;) azon kívül semmi nem változik, tehát uúgy a legfrissebbek leszünk :) Squilaccit is hamarabb jelentettük be, mint a SkySports... szal nincs ok az aggodalomra :D
14 éve
Törölt felhasználó
OFF: mi az oka, hogy a 'legfrissebb' jelzőt elhagyta az oldal? :P
14 éve
Törölt felhasználó
Várjunk csak, várjunk! Erre ennyit lehet mondani. Valószínű, hogy érkezik még egy ember, de erre várnunk kell.
14 éve
Törölt felhasználó
2 hétig tartott a csönd! megint felvetődtek a pletykák, hogy a lúzerfc eladja ibrát és abból a pénzből mégegyszer próbálkozni fog fabregasért. Komolyan mondom szánalmasak!

Egy másik hír, miszerint Murinnyú Clichy-t le akarja igazolni!

Szólj hozzá