Az Arsenal együttese parádés játékkal, nagyon simán, 6-0 arányban legyőzte az első fordulóban 0-4-re a Wigan otthonában győzni tudó Blackpool együttesét.

Az első játékrészben álmosan kezdtek az Ágyúsok, igazi helyzet kialakításáig sem jutottak, aztán szépen lassan felpörgött a gépezetük, és egyre másra jöttek a lehetőségek. A támadások koreográfiája hasonlított egymásra, Walcott például rengetegszer kapott labdát a szélen, vagy elég volt csupán Chamakhhoz passzolni. Rosicky és Wilshere a kreativitását maximálisan beleadta ebbe az egész körforgásba, Diaby pedig a védekezésbe segített be (persze ott volt a támadásoknál).

A mérkőzés hőse Theo Walcott volt, aki három gólt is szerzett. A találatok vagy tudatosan kijátszott támadások, vagy egyéni megvillanás nyomán születtek, Theo pedig rászolgált arra, hogy a meccs embere legyen (legalábbis nálam). Az angol ifjonc góljait a 12., a 40., és az 58. minutumban szerezte.

Az Arsenal büntetőt is kapott a találkozón, mivel Chamakhot buktatták, a Blackpool-védő, Evatt pedig idő előtt mehetett zuhanyozni. A tizenegyest egyébként Andrey Arshavin értékesítette (32. perc), aki összességében hasznosan futballozott.

A második játékrészben Abou Diaby is bizonyította, hogy nem csökevényesedtek el a nyári szünetben a végtagjai, gyönyörű gólt lőtt belsővel a jobb sarokba (49. perc). Beálltak a nagyágyúk is, Cesc Fabregasról és Robin van Persie-ről van szó természetesen.

A hajrához érve a végig elképesztően villogó Marouane Chamakh tette fel az i-re a pontot, miután a 83. percben fejjel volt eredményes.

Nagyon jó találkozót láthattunk, amelyről hangfelvétel is készült, a gólos részek pedig az ArsenalFan.hu Podcast-adásában lesznek hallhatóak!

Meccs jegyzőkönyv:

Arsenal 6-0 Blackpool
Gól: Walcott (12., 40., 58.), Arshavin (32.-tizenegyesből), Diaby (49.), Chamakh (83.)

Helyszín: Emirates Stadion, London
Kezdés: 2010.08.21., 16:00

Összeállítások:

Arsenal: Almunia - Sagna, Song, Vermaelen, Clichy - Wilshere, Diaby (Fabregas), Rosicky - Walcott (Vela), Chamakh, Arshavin (van Persie)

Blackpool: Gilks - John-Baptiste, Evatt (kiállítva), Cathcart, Crainey - Sylvestre (Keinan), Vaughan, Adam - Harewood (Ormerod), Grandin, Taylor-Fletcher (Demontagnac)

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (311)

14 éve
Törölt felhasználó
Piquenek az álma meg egy 3 méteres katalán lóf... a seggébe
14 éve
Törölt felhasználó
Most olvastam a meccsünk tán Piqué nyilatkozatát: "Walcottnak minden álma a Barca":D:D
14 éve
Törölt felhasználó
no akkor...egész meccset nem láttam,de összességében elégedett vagyok...sőt...persze kicsit bosszankodtam amikor az utolso 25 percben már a kapu mögül akartunk jaszlis golt adni biciklicsellel s mindezt kézenállva ugy hogy a labda mindvégig a levegoben van de ilyen eredménynél ez elfogadható:DWalcott előtt le a kalappal,de vigyázat.ne hogy ugy járjon mint 2 éve az angol-horvát után amikor le se szállt rola a média a 3asa után és ez a pályán mutatott teljesitményére rovására ment.nem várom el tőle hogy most már minden meccsen 3 gol adjon de legalább igy használja ki gyorsaságát,passzoljon és legfőképp mutassa meg a fontos meccseken is mit tud,ez vonatkozik midnenki másra ne csak a kiscsapatok ellen villogjunk.Arshavin jol játszott,szép passzai voltak és küzdött,Rosicky-Cesc-RvP trió végre ismét összeállhat.ne bizzuk el magunkat,ez egy blackpool volt nem chelsea...ugy tunik idén London fog dominálni a bajnoki cimért folytatott versenybe...Gallas megy egy faszszopó...Szép volt fiúk :exclaim:
14 éve
Törölt felhasználó
na ez az!:D nem láttam a meccset de az eredmény magáért beszél!hazaértem egy barátnőmmel töltött tökéletes nap után, és jobb hírre nem is számíthattam volna...:DGOGUNNERS!
14 éve
Törölt felhasználó
ezen a vidón nagyon soat nevettem nézzétek meg XD :D :P

http://www.youtube.com/watch?v=nFrpGZfvWo4&feature=related

Szólj hozzá