Az Arsenal a Liverpool ellen kezdhette meg a 2010-11-es szezont, a találkozót az Anfield Roadon játszották.

A vendég csapat keretéből hiányzott Cesc Fabregas és sérülés miatt Bendtner, Djourou, Ramsey, Song és Denilson nem léphettek pályára. A padra leülhetett van Persie és végül kapus poszton Almunia kapott lehetőséget.

A meccs első félidejében kiegyenlített játék volt, több Arsenal lövéssel és magasabb vendég labdabirtoklási aránnyal.

Az első játékrészben egyedül Vermaelen lövése jelentett nagyobb veszélyt Reina kapujára, más lövések még ha kaput is találtak, azt kis erővel tették.

A félidő végén Joe Cole szabálytalankodott Koscielnyvel szemben, majd az angol középpályás tettét a bíró piros lappal díjazta.

A második játékrészre az emberhátrányban játszó hazai csapaton nem látszottak az aggódás jelei, sőt a 47. percben megszerezték a vezetést is N'Gog révén.

A gólt követően az Arsenal játékosai összezuhantak, így a liverpooliak sok veszélyes támadást vezethettek.

A hazai csapat fejben sokkal jobban ottvolt, míg a vendégek számos alkalommal kapkodtak és pontatlankodtak.

A mérkőzés hajrájára az Ágyúsok átvették az irányítást, így születhetett meg az egyenlítést jelentő gól, amely Chamakh kapufát találó lövését követően Reina hibájából született.

A meccs utolsó perceiben még Koscielnyt kiállította a játékvezető, így végül 10-10 emberrel fejezték be a meccset a csapatok.

Az Arsenal legjobbja talán Nasri volt. A fiatal francia számos helyzet kialakításánál játszott kulcsszerepet.

A védelemben továbbra is problémák vannak, amelyet a kevés bevethető belső védő okoz. Kosicelny kiállítása miatt Wenger nagy döntés előtt áll. Vajon igazol belső védőt, vagy sem?

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (713)

14 éve
Törölt felhasználó
Ezt meg kellett volna nyerni azért örültem Reina potyályának. :D
14 éve
Törölt felhasználó
Hm számomra ez a Schwarzeres dolog még mindig egy kicsit hihetetlen lenne (mármint hogy jön), mert köztudott, hogy Wenger makacs, és nem nagyon hajlandó igazolni, főleg most kapusposztra! De én nagyon örülnék Schwarzernek, mert szerintem jobb, mint Almunia! Persze Given azért tényleg jobb lenne, de örüljünk annak is, hogy Schwarzer jön! (ha jön)
14 éve
Törölt felhasználó
De ha Gallasba lenne vmi tisztelet megakarná hosszabitani a szerződését és akk nem kellene új védő.
14 éve
Törölt felhasználó
Meg kell lennie az 1000nek
14 éve
Törölt felhasználó
hát jó lenne ha lenne vmi változás hátul kapus terén, mert Almunia borzalmas, viszont ha jön Schwarzer/Given, Almuniat és Fabianskit el kéne adni és Szczesny lehetne második számú míg Mannone lehetne harmadik kapus. + jönne még egy 186 cm körüli védő, aki kicsit korosabb, bár szerintem tegnap Koscielny, Vermaleen páros elég jól bevállt a gól elött Wilshere hibázott hatalmasat arról nem tehettek a védőink

Szólj hozzá