Az Arsenal Lengyelországba látogatott, hogy összecsapjon a Legia Warsaw csapatával.

A vendégek kezdőcsapatában helyet kapott az egyikori Legia játékos, Lukas Fabianski is, valamint több fiatal tehetség kapott lehetőséget.

A meccset a hazai együttes kezdte jobban, már a 37. percben 3-0-ra vezettek. A 3. gólt követően az Arsenal magára talált és a félidő előtt sikerült 3-1-re módosítani az eredményt.

A második játékrészre Wenger többet cserélt, többek közt Eboue és Szczesny is pályára lépett.

Az új erővel feltöltött Arsenal elkezdett nagyobb támadásokat indítani, így a 61. percre már 3-3 volt az állás.

Miután az Arsenal kiegyenlített, a Legia összezuhant, ezt kihasználva Wenger fiai a 62. percben már a vezetést is megszerezték.

A hazai együttes azonban új erőre kapott és veszélyes támadásokat vezetett, a próbálkozásoknak köszönhetően a 73. percben kiegyenlítettek, az állás 4-4-re módosult.

Az Arsenal a gólt követően cserélt. A frissen beállt Emmanuel-Thomas pedig betalált és 4-5-re módosította az eredményt, majd 3 perc múlva Nasri is betalált, így a 81. percben már 4-6 volt az állás.

A találkozó hajrájában a hazai együttes lelkesedése továbbra is megmaradt, így a 90. percben beállították az 5-6-os végeredményt.

Gólszerzők: Cabral(18.), Jedrzejczyk(34., 37., 73.), Iwanski(90.) és Chamakh(39.), Eboue(53., 61.), Gibbs(62.), Emmanuel-Thomas(78.), Nasri(81.).

A meccs egészén az Arsenal védelme, védekezése hiányos és sebezhető volt. A védelem a kapusoktól kezdve Vermalen át a szélsőkig gyenge teljesítményt nyújtott.

A meccsen az egyetlen pozitívumként a fordítást lehet kiemelni. A csapatban nem volt tűz, nem volt akarat, kellő alázat. A védelem minden Legia helyzetnél zavarba jött, sok rossz döntést hoztak a játékosok. A meccs végén például 4-5 alkalommal is csak szögletre sikerült tisztázni -ami ilyen szinten nem elfogadható.

Úgy vélem ez a csapat még nem áll készen a tétmeccsekre (még ha hiányosan is álltunk ki). A védelembe kell igazolni egy belső védőt, mert ha valaki (gondolok itt Vermalenre) kiesik, nem lesz minőségi pótlás.

A mai meccs egy lecke volt, Wenger leckéje. Kíváncsi vagyok a meccs utáni értékelésére, de úgy érzem a csapat mentális erején kívül másról nem fog beszélni.

Reméljük a napokban rendeződnek a dolgok és felépül a 4!!! (Song, Arsavin, Diaby és Denilson) rövidtávú sérültünk. A szezon a jövő héten rajtol és máris 6! sérült játékosunk van, ami aggodalomra ad(hat) okot.

Hajrá Arsenal!!

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (343)

12 éve
Törölt felhasználó
cefregunner bocsi utána néztem csak tovább hogy az oldalon rosszul van leírva
azt rámentem az arsenal.com-ra és ott láttam
12 éve
Törölt felhasználó
OFF: Valaki tudna segiteni h tudnek arsenal meccsre jegyet szerezni angliabol?meg sose voltam arsenal meccsen szal nem nagyon vagyok ebbe otthon.legyszives segitsetek
12 éve
Törölt felhasználó
Arsene!

Akkor légyszíves nézz utánna jobban,mert el van írva az oldalon,de már szóltam egy szerkesztőnek,h írja át.:D

Liverpool v Arsenal
Anfield, 15 Aug 2010 16:00
Barclays Premier League

Bármelyik hivatalos oldalon megnézheted,de ha a legnépszerűbb kereső programot választod,akkor legelső találatként is kihozza,h 15 én van!
De megnézheted a digi oldalán is.Vasárnapra esik.

12 éve
Törölt felhasználó
arsen miért lenne a meccs 14.én??? ezért ? http://www.arsenal.com/the-match/fixtures-reports mert ide 15.e van írva 16:00 ami a mi időzónánkba 17:00!! NEMDE???
12 éve
Törölt felhasználó
cefregunner augusztus 14.én lesz a meccs nem augusztus 15. én

Szólj hozzá