Arsenal 1-1 AC Milan
Az Emirates Cup idei kiírásának második meccsén az Arsenal döntetlent játszott az AC Milannal.

- Dátum: Jul 31. 17:08
- Forrás: -
- Hozzászólások: 214
Az Emirates Cup idei kiírásának második meccsén az Arsenal döntetlent játszott az AC Milannal.

Az Emirates Cup első játéknapján a Lyon-Celtic meccset követően (amely 2-2-es döntetlennel ért véget), az Arsenal lépett pályára az AC Milan ellen.
Az Arsenal a felkészülés során több kisebb csapattal is összecsaphatott, de a mai napon ismét egy rangosabb együttes ellen, nagyobb stadionban játszhatott.
Wenger vegyes összeállításban küldte pályára, a már több sérülés miatt hiányos csapatát. Így kerülhetett a kezdőbe a 18 éves Frimpong is. A ghánai mellett még Wilshere, Gibbs és a két nyári igazolás, Chamakh, valamint Koscielny is helyet kapott a kezdőcsapatban.
A Milantól néhány nevesebb játékos hiányzott, elég csak Ronaldinho nevét megemlíteni. Az olaszok kezdőjében helyet kapott az egykori Ágyús, Mathieu Flamini is.
A mérkőzésre az Arsenal támadó felfogásban lépett pályára, míg a milánói csapat defenzívebb játékot mutatott.
Az első félidő során a hazai csapat alakított ki veszélyesebb helyzetet, a 20. percet követően például Vermaelen került két alkalommal is helyzetbe. -a kísérleteit végül Abbiati vagy a védők blokkolták.
A mérkőzés első gólját az Arsenal új nyári szerzeménye, Marouane Chamakh szerezte a 36. percben. A gólpasszt Arsavin adta.
A gólt követően a Milan kitámadt, ezt kihasználva az Arsenal több nagyobb helyzetet alakított ki. Ezek közül Rosicky próbálkozása volt a legveszélyesebb.
A Milan legveszélyesebb támadása az első félidő végén volt látható, amikor Boriellot ugratták ki, de a kapuból jó ütemben kifutó Fabianski végül megakasztotta a támadást.
A félidőre 1-0-ás eredménnyel mehettek a felek.
A második félidőre Rosicky helyére érkezett Walcott, Gibbs helyére Clichy és Eboue helyett Sagna érkezett.
A félidő elején az Arsenal játszott lendületesebben, a 47. percben közel is álltak a gólszerzéshez, de Wilshere lövését a kapus védte.
Az 50. percben Flamini került helyzetbe, a lövését végül Fabianski hárította.
A 60. perc elején az Arsenal továbbra is fölényben játszott, majd egy nagy helyzetet kialakítva kishíján megszerezték a második gólt. Chamakh passzát követően Arsavin lőtt kapura, de Abbiati ismét védett.
A 60. percet követően több csere volt mindkét csapatnál, a meccs ezen szakaszában komolyabb helyzet és jelentősebb esemény nem történt a pályán. A 63. percben Arsavin helyére érkezett Vela, míg 5 perccel később Frimpong helyére Djourou állt be, majd a 72. percben az Arsenal első gólját szerző Chamakh helyére Mark Randallt cserélte be Wenger.
A 76. percben egy szabadrúgást követően Pato fejelt Fabianski kapujába, így az állás 1-1-re módosult.
A gólt követően a Milan elkezdett támadni, így alakíthatott ki egy kontrát az Arsenal, melynek végén Randall lőhetett két alkalommal, de Abbiati mondkét próbálkozását védte.
A meccs végéhez közeledve a csapatok lendülete alább hagyott, de a 87. percben Zambrotta kapás-lövésből szerzett kapufája aggodalomra adott okot az Arsenal játékosai körében.
A 89. percben Wenger fiai is helyzethez jutottak, de Wilshere begurított labdájára késve érkeztek középen. A helyzetet követően a játékvezető lefújta a találkozót, amely végül 1-1-es döntetlent hozott.
A gólszerzők: Chamakh (36.), Pato (76.)
A mérkőzésnek voltak pozitív és negatív szakaszai, talán a legnagyobb pozitívum a két nyári igazolás meglepően kiemelkedő teljesítménye. Chamakh jól kezeli a labdát, megérti/megérteti magát a társaival, míg Koscielny jó ütemben szerel és magabiztosan védekezik. A legnagyobb negatív élmény kapu előtti tanácstalanság említhető meg, sajnos ez korábban is jellemző volt az Arsenalra.
Az Emirates Cup korábbi mérkőzése is döntetlennel zárult (2-2), így a több gólt szerző csapatok (Lyon, Celtic) megosztva állnak az első helyen 3-3 ponttal, mögöttük 2-2 ponttal pedig az Arsenal és a Milan foglalja el a 3. és 4. helyet.
vasárnap, 01 33 -
A Twitteren azt repesgetik, hogy Sagna lehet a francia válogatott új kapitánya. Pénteken kiderül Fehéroroszország ellen. (@jamesreuben)
vasárnap, 01 33 -
Squillaci megbukott az első orvosin (csekély sérülés volt), az Arsenal pedig újratárgyalta a Sevillával a szerződést, így csak 3 millió fontba került.
vasárnap, 01 33 -
Almunia 13 bajnoki büntetőjéből 5-öt védett, ebből 4-et az Emiratesben. (@Orbinho twitter)
vasárnap, 01 33 -
Továbbra sincs döntés afelől, hogy Mannone vagy Szczesny megy ki kölcsönben. A lengyel szeretne, Wenger viszont az olaszt erőlteti ilyen téren.
vasárnap, 01 33 -
Akik pedig már hiányolják az átigazolási szezont: a pletykák mindennaposak, január 1-jéig pedig már 'csak' 122 napot kell aludni.
Az Ágyúsok nem engedték meg neki, hogy a Barcelonához igazoljon.
Marouane Chamakh elismerte: elégedett teljesítményével, de fárasztóbbak az edzések az Arsenalnál.
fecc04
elégedett vagyok a látottakkal, szerintem egy jó, hajtós meccset láthattunk, sok pozitívummal, és ahogy Wenger is elmondta a mérkezős előtt, ezen a meccsen nem az eredmény a fontos, hanem a mutatott játék, a csapaton belüli összhang, és az egyes játékosok feltérképezése!nos, az összhang megvolt a fiúk között, az új emberek - gondolok itt az új igazolásokra, és a fiatalokra - úgy játszottak, mintha már összeszokott öregrókák lennének. (nem akarok túlozni)
kezdeném a sort a gólszerzőnkkel, Chamakh-al, aki engem lenyűgözött! a felkészülés alatt még megközelítőleg se láttam ennyire jól játszani, márpedig ha ő így is tud, akkor nagy baj nem lehet a jövőben!
tehát nem akarok tovább áradozni, elvégre ez egy tétnélküli, felkészülési meccs volt, de biztató amit láthattunk Chamakhtól! és azért nem is a Neusiedl 1919 volt az ellenfél...
Koscielny...ő is meglepett, róla eddig nem tudtam volna nyilatkozni, mindössze annyit, hogy az eddig meccseken nem teljesített rosszul, de nem is volt nyomás alatt a védelem...de a mai meccsen már megvolt a nyomás, és bizony Koscielny álta a sarat, -számomra- meglepően jó teljesítményt nyújtott! persze bíztam benne eddig is, mert Wenger nem hiába fizetett érte egy vagyont! Koscielnyről egy francia lap munkatársa azt mondta, hogy "jól olvassa a játékot" és "a labdákat nem kivágja a tizenhatoson belül, hanem megjátssza, a rövid passzokkal hozza ki a játékszert" - és mindez milyen igaz! nagyon jól olvasta a játékot, nem egyszer méterekkel hátrébbról sprintelt az adott támadó mögé, és szerelte, mielőtt az megszerezhette volna a labdát...higgadt, jól passzol, az előre játékban is segített, nem egyszer! engem valahol Vermaelenre emlékeztet! és csak remélhetjük, hogy hasonló pályát fut be, mint a belga társa! tudom, hogy ezen még korai gondolkozni, de amint Chamakhnál is említettem, az előjelek bizakodásra adnak okot
Frimpong véleményem szerint idén berobbanhat a csapatba...ez a srác egyazegybe Songra hasonlít! jól szerel, erős - bár 18 évesen még bőven van hova fejlődnie, és plána erősödnie a PL-hez - és jól passzol! a 3x BL-győztes Seedorfot levette a pályáról, sőt nem egyszer földbe döngölte...érdekes párharc volt a kettőjüké! nagy játékos lesz belőle ez biztos, és Song méltó társa!
Walcott harcossága tetszett még, ismét gyors volt, mint a villám, és ezúttal sokkal hasznosabbak, és veszélyesebbek voltak az elfutásai, mint tavaly! bár gól nem született a beadásaiból, de nem egyszer veszélyt teremtett! emelett csúszott-mászott a labdáért, sikeresen! Arshavin harcossága is kiemelendő, nagy labdát adott Chamaknak! ezért kell az orosz a kezdőbe, mert mindig benne van a veszély!
tehát én a játékkal elégedett vagyok, élvezhető meccs volt! a gól elrontotta a képet, és ezután a Milan undorítóan ráült a labdára...de ez már mástéma.
holnap a Celticet megtömjük!
ja és utóiratként megemlíteném, hogy Randall egy vicc...
Jul 31. 22:24
szarka
remélem holnap Szcesny bizonythat és Koscileny meg Chamakh ugyanilyen jól gog játszani mint ma, a csapat pedig még pörgösebb gyorsabb és hatékoynabb támadásokat fog vezetni, azaz befejezik az akciót 1-1 góllalJul 31. 21:41
Vermaelen
Nem láttam a meccset! Milyenek voltunk ? Valaki mondjon pár szót!Jul 31. 21:30
marci2000000
Többre lehettünk volna képesekJul 31. 20:24
.::Allen::.
Jó kis meccs volt. Nekem nagyon tetszett a csapat játéka, ritka határozottan odatette magát mindenki, volt jópár szép megmozdulás, szép cselek, nagy helyzetek...összességében grat a csapatnak!Chamakh most játszott először úgy ahogy kéne, kimondottan jól játszott ma.
Koscileny nagyon jó igazolás volt, nagyon jól védekezett, labdát szerzett...
Kár azért a bekapott gólért, a meccs vége felé már átvette a Milan az irányítást, nagyon leeresztettünk és ez meg is hozta az eredményét.
Remélem holnap legalább 2 góllal verjük a Celtic-et és megnyerjük a kupát.
Jul 31. 19:40
Arshapatya
33.perc:ZTE-Kaposvár 0-3
Jul 31. 19:38
Arshapatya
lucas...Jul 31. 19:30
lucas1994
Mért akkor mi volt?Ez egy felkészülési kupa!Nem mind1 hogy nevezzük?Edzőmecs,barátságos mérkőzés,felkészülési mérkőzés!
Jul 31. 19:30
Almunia57
"edzőmeccs" inkább te vagy az okos...Jul 31. 19:29
lucas1994
Istenem mennyi okos van itt xDEz csak egy edzőmecs!Nyugi van mind1,hogy mi az eredmény!a hibákat kell kijavítani azt csőJul 31. 19:28
Woolwich
Felkészülési meccs ide vagy oda, ezt a Milant azért illett volna megverni. Nem voltunk rosszak, de van még hova fejlődnünk. 2 hetünk van még a Pool elleni meccsig, addig mindenképpen javulást várok. Látszott, hogy ez a csapat nem igen játszott még ilyen felállásban és valószínűleg nem is fog sokszor a jövőben sem. Gyorsabban kell majd játszanunk a PL-ben és hatékonyabbnak is kell lennünk. Az egyéni teljesítmények is változóak voltak. Az új emberek sztem elég jól játszottak, látszott rajtuk, a bizonyítási vágy. Egyébként a védelemmel úgy összességében nem volt gond, bár a gól elkerülhető lett volna. A középpályán Frimpong és Wilshere nem villogott annyira, mint az eddigi meccseken, de ez azért érthető is. Utóbbi sztem kicsit túlságosan is akart bizonyítani a tavalyi teljesítménye után és ez kicsit visszafogta. Tavaly sokkal felszabadultabban játszott. Nasri rengeteget futott, voltak jó megoldásai, viszont néha többet is kivehette volna a részét a játékból. Legalábbis sokszor előre ment egész Chamakh mellé és onnan azért nem tudja úgy irányítani a csapatot, mint középről. Tetszett még Vela játéka is, volt pár jó megmozdulása, remélem holnap több szerephez jut majd!A holnapi meccsről annyit, hogy hazai pályán azért illene megnyerni!
Jul 31. 19:25
atigunner
bocs h buta vagyok de valaki nem tudja honnan lehet más arsenal drukkker msn címét megtudni?Jul 31. 19:25
Arshapatya
ha nyerünk 3--0-ra akk sztem megnyerjükJul 31. 19:23
bergkampx360
ez a meccs nagyon jó példa volt arra, hogy miért nem nyertünk évek óta semmit. itt egy ellenfél akit teljesen lejátszottunk,simán több góllal kellett volna nyerni de nem tudtuk befejezni a meccset. tipikus... de azért jól játszottunk csak a szokásos képlet .... :(Jul 31. 19:20
DJourou
ezt a meccset be kellett volna húzni, de ha kitömjük a celticet, akkor még megnyerhetjük a tornát. randall egy menthetetlenül tehetségtelen játékos, remélem, h végre megválunk tőle. kár, h jet nem játszott... am sztem voltak jó jelek a meccsen, csak holnap vágjunk egy négyest!Jul 31. 19:18
Fegyaboy
Az a sanda gyanum ha maradt volna Chamakh ö berugta volnaJul 31. 19:18
Arsenaldenis
Kár az eredmény miatt.egész jól játszottunk,néha volt egy-két pontatlanság,de ezeken kivül jók voltunk.úgy éreztem mintha a második félidő közepétől a csapat túlságosan megnyugodott volna,és h biztos h megvan a meccs.A végén meg már késő volt.Sajnálatos a kihagyott helyzetekért,főleg Randall-é és a végén Wilshere beadása után kár h nem érkezett senki.Koscielny nagyon jól játszott,magabiztos volt,szerintem nagyon hasonlit vermaelenre.Chamakh is jó volt,Nasri is sokat mozgott,sokat cselezett,nekem ez hiányzott nagyon belőle,amióta idejött az Arsenalba.Talán wilshere,aki túl sokat erőlködött,sokat válalt,rossz döntéseket hozott.Persze egyik játékos teljesítménye se jelent semmit,mert ez csak egy meccs volt,és felkészülési meccs.az eredmény miatt csalodott vagyokJul 31. 19:18
fanti
rendall egy fos ezt samak berúgta volnaJul 31. 19:17
baptista
Inkább legyenek kihagyott ziccerek, minthogy ne legyen semmilyen ziccer. Nekem tettszett a meccs.Jul 31. 19:17
Vik
Vége! Számomra is csalódás ez az 1-1, de inkább most, mint a tényleg fontos meccseken! Ott nyerni kell majd!Jul 31. 19:16
szarka
ezt Wenger jól elcserélte ezt a meccset. behozta Randallt és két ordító ziccert sikerült kihagynia, ugy ahogy még jópár Arsenal játékosnak is. és valszeg ez lesz PL-ben is hogy kihagyjuk a ziccereket és a helyzeteket. emiatt nem megy a szekér sohaJul 31. 19:15
Athlon
Kicsit csalódás ez az 1-1, még ha barátságos is, mert megnyerhettük voln. Összességében tetszett a csapat játéka, összeszedett volt, ha mindenki egészséges lesz, akkor (szerintem) okés lesz. Csak Randall ne maradjon itt.Jul 31. 19:14
Fegyaboy
Chamakh mien paszt adott Arshavinnak még mindig azon flashelekJul 31. 19:14
Almunia57
Jól játszottunk.Csak a helyzetkihasználást kell javítanunk, és akkor oké.Ez RvP-vel, és Cesc-el valószínűleg javulni fog.Az újak nagyon jók voltak.Tetszett a meccs.GO GUNNERS!Jul 31. 19:14
Arshapatya
ok,köszam egy Milan ellen 4-ed annyi komi van,mint a neusiedl ellen?
Jul 31. 19:13
Tomco
Simán nyerhettünk volna, és jobbak is voltunk, de ez a hibánk, hogy nem tudjuk behúzni a győzelmeket. Mindegy, a MU is kapott már ki kétszer.Jul 31. 19:13
Blade
DeJul 31. 19:13
seva9
igen ez az állásJul 31. 19:13
Arshapatya
Celtic 3,Lyon 3,Mi 2,Milan 2,így állunk nem?Jul 31. 19:12
Arshapatya
mi van Vermával?nem játszik ma jól
Kosi viszont meglepően jó
Jul 31. 19:12
Tomco
Kár, hogy nem nyerünk.Jul 31. 19:12
matthew73
azt a ropogós kapufa sarkát fuhh... majdnemJul 31. 19:11
Blade
Bővebben elbasztuk, mint mindentJul 31. 19:10
Almunia57
Szép védés Fabianski.Még jó, hogy a játékvezető nem vette észre.Jul 31. 19:10
Tomco
A Milannak is megvan az esély hogy nyerjen.Jul 31. 19:09
Nasri0220
bővebben?Jul 31. 19:08
Arshapatya
2 gólJul 31. 19:07
Nasri0220
Cs all most értem haza! Mi volt eddig?Jul 31. 19:05
henry011
walcott mintha erősödött volnaJul 31. 19:05
Arshapatya
Randall most meg szabálytalankodik,......Jul 31. 19:04
Almunia57
Randallt elfogja adni Wenger.Talán ez egy kis "reklám".De nem jó.Jul 31. 19:04
Tomco
De megint a helyzetkihasználás.Jul 31. 19:03
Athlon
Randall mit keres ott ezt UGATOM WENGER???? MIT LÁTSZ MÉG BENNE???Jul 31. 19:03
Touré 5
Randall le a másodosztályba. Odavaló.Jul 31. 19:02
G.Pippo
ez a gyerek egy balfasz nem hiszem el az 5 éves lányom belötte volnaJul 31. 19:02
Arshapatya
Wilkshere-.-"Jul 31. 19:02
ricsóó
ááá de gyenge lővés ááááááááJul 31. 19:02
Tomco
Na Randall bmeg.Jul 31. 19:01
Fabregas4
Randall ááááááááááááááááJul 31. 19:01
Arshapatya
pf.randall
Jul 31. 19:01
Almunia57
Koscielny nagyszerű.Hihetetlen ez a Wenger.Ilyeneket igazolni.Chamakh is...Jul 31. 19:00
G.Pippo
Ez tiszta szégyen ez nem szabadott volna bekajálni egy ilyen gyenge MilántólJul 31. 19:00
ricsóó
ümmmmm csöves..Jul 31. 18:59
Almunia57
Ez szép volt Pato.Jul 31. 18:59
Arshapatya
Beckham az anyádatJul 31. 18:59
Touré 5
OMG ilyet 1-1Jul 31. 18:59
Vik
bazze 1-1Jul 31. 18:59
Fabregas4
na hopppá ez nem kellet vona:SJul 31. 18:58
Tomco
Áhhh..Jul 31. 18:58
Arshapatya
pff..ez mi volt védelem???????
Jul 31. 18:58
henry011
almunia57!fabianski hogy bizonyítson ha alig kap lehetőséget?most remélem bent ragad a kapuba és nem néha-néha bajnokin kell bizonyítania mert az úgy szar, láthattuk!Jul 31. 18:58
Arshapatya
mér mit tett Randall?Jul 31. 18:57
Athlon
Eddig nagyon király minden, Vela remek, viszont nem értem ,hogy Randall miért van ott és miért kap játéklehetőséget, azok után, amit tett... hol van Nordtveit, JET és Szczesny?? Remélem ők játszanak holnap!Jul 31. 18:57
Arshapatya
ja,ugy látom.Jul 31. 18:56
Almunia57
Walcott a középcsatárunk?Arshapatya ezt nem ebből mondom.Nézem a válogatott meccseit+amikor játszik általában jó, és ilyenekre képes emellett.
Jul 31. 18:56
Arshapatya
Almunia!...
Akkor Fabit is dícsérd,Velának sem egy szólóból kell bizonyítani..
Jul 31. 18:56
Fabregas4
Ezzel a cserével Theo bement kozepre ha jol látomJul 31. 18:55
Touré 5
Vela, ez sem volt rossz és jobb lábbal lőtt nem is rosszul.Jul 31. 18:55
Blade
Én már mióta mondom hogy Vela kurva nagy tehetség...én csereként számolnék vele minimumJul 31. 18:55
Arshapatya
Theo lesz elől?Jul 31. 18:55
Almunia57
Vela, na kell csatár?Mert ha jön ő még kevesebbet játszana.Jul 31. 18:54
Arshapatya
Chamakh le,taps-taps
Jul 31. 18:54
Blade
Vela jujj!!!Jul 31. 18:54
Fabregas4
Vela Vela VelaJul 31. 18:54
seva9
Vela de szép voltJul 31. 18:54
Arshapatya
Nasri kiba-jóJul 31. 18:52
Almunia57
Henry011 kevés meccsből nem lehet megállapítani, majd ha 20 meccs alatt maximum egyszer potyázott, akkor már kilehet jelenteni, hogy az csak meccshiány volt.Jul 31. 18:52
Vik
Djourou Frimpong helyére! Hm érdekes akk ő lesz a DM!Jul 31. 18:51
Arshapatya
hol vannak a Chamakh-kritizálók?ok,hogy nem bajnoki,de...
Jul 31. 18:51
henry011
sztem fabianski személyében megvan az 1, számú kapusunkJul 31. 18:49
henry011
asszem ezzel a 2 játékossal megint nem vettünk zsákbamacskát!Jul 31. 18:48
Tomco
Arshavin megsértődött, vagy csak leveszik neki az öltözőben azt a cuccot a hátáról?Jul 31. 18:48
ricsóó
jack kicsit túlpörögJul 31. 18:47
Vik
Wow Chamakh micsoda labdaátvétel, nem tudtam h ilyen technikás a srác! (Y)Jul 31. 18:46
henry011
basszátok meg chamakh milyen jóJul 31. 18:46
Fabregas4
Csoppet átvette a llabdát Chamakh!Jul 31. 18:45
ricsóó
nah vela most mutasd meg...Jul 31. 18:45
Fabregas4
Jon Vela ez az!!!Jul 31. 18:45
fecc04
Chamakh kis labdát adottJul 31. 18:42
Blade
Chamakh mit csinált!Jul 31. 18:42
ricsóó
ez igen...aza sarkalás...grat...Jul 31. 18:41
Vik
Chamakh mekkora passz!Jul 31. 18:41
Vik
Walcott micsoda szerelés!Jul 31. 18:39
ricsóó
ez a málé szájú rohadt idegesítJul 31. 18:38
Vik
Arshavinon ma látom a küzdeni akarást! Csúszik, mászik, csíp, harap! Persze ennél még jobban is küzdhetne, de ez nála már haladás!Jul 31. 18:35
Vik
Nasri nekem nagyon pozitív csalódás idén! Vagy lehet h csak tavaly volt a kelleténél rosszabb! De most nagyon jó lehet idén eddig nagyon jóó!Jul 31. 18:32
Almunia57
Sőt én azt se tudtam, hogy Sámák, néha Wilksör.Jul 31. 18:31
Fabregas4
Theo most felporgeti a játékot ugy érzem!!!Jul 31. 18:30
Vik
WilksörJul 31. 18:29
Blade
Wilkshere visszatért...Jul 31. 18:28
Vik
Nagyon figyeljetek srácok, mert itt minden játékos nevét pontosan meg lehet tanulni kiejteni! Már én is sokat tanultam eddig! Pl megtanultam h Wilshere nevébe van egy néha "k", és igazából Wilkshere!Jul 31. 18:28
Touré 5
Song helyett ZongJul 31. 18:27
Almunia57
Zong????Okés.Most már tudom, hogy kell kiejteni..XDGájál Klisi.XDMindjárt beszarok.
Jul 31. 18:26
Weector94
Bánki....... FourFourTwoban vannak jó írásai, meg a SztárSportban. Kezdek kételkedni abban h ő írja. "Fabregas marad, már csak azért is mert zig-vérig katalán" ááááááááááááááááááááááááááááááááá kicsinálom bazmeeeeeeeeeeg (bocsánat, de ez nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon idegesít)Jul 31. 18:26
Vik
Engem mikor szeretnének behívni a Digi stúdiójába? Annyit én is tudnék mondani, mint ezek!Jul 31. 18:24
Weector94
Vikre nyomok egy LIKEotJul 31. 18:23
Touré 5
Blanc behívja Chamakhot a francia válogatottba ??? Bánki se 100asJul 31. 18:22
henry011
aszondja bejött a franciánakxDDDDDDDDDDDDDDDDDDchamakra, hát beszarokxDJul 31. 18:22
Fegyaboy
CHAMAKH FRANCIA XD számítana rá a válogatottban XDDDDJul 31. 18:22
Weector94
ez sportadó??? csak mert elég buta emberek vannak. izgulnak és túl akarnak esni a mondataion. minden egyes mondaton. ilyet húgom is tud mondani. sőőőőt. anyám is.Jul 31. 18:22
Vik
Azt mondja a Csisztu Abbati védett! Uristen mindjárt megölööööm!Jul 31. 18:21
seva9
Én is meglepődtem a Bozsikos kiírásnálJul 31. 18:20
DJourou
Jó kis meccs, s sztem eléggé jól is játszunk.Jul 31. 18:19
Touré 5
Bánki József alá az volt írva, hogy:Bozsik Péter korábbi szövetségi kapitányEz szint...
Jul 31. 18:18
Almunia57
Na eddig nem vagyunk rosszak, de ennél több kell majd a riválisok ellen.Az "újoncok" nagyon jók, emellett Gibbs, Vermaelen, Rosicky és Nasri is nagyon él.Arshavinnak volt egy szép megmozdulás, egyből gól, ezért kell ő a pályára.Eboue sem rossz, de talán ő meg Wilshere volt a leghalványabb.Frimpong sokat szabálytalankodik, de jól játssza tovább a labdát, és néhányszor szerez is és kevésszer mentek el mellette.Fabianskival nem volt gond, de egy meccsből nem lehet kiindulni.Bár most nagyon jó formában van.Lehet neki kének ez deni a Pool ellen, majd Wenger eldönti.Mindenesetre egy kicsit unalmas első félidő volt, néhány szép Arsenal támadással, és pár Milan lövéssel.Jul 31. 18:16
Vik
Gondolom az a GPSes szerkentyű!Jul 31. 18:16
matthew73
Chamakh villantottJul 31. 18:14
lucas1994
Kurva nagy ez a kommentátor xDJul 31. 18:11
lucas1994
Dömeneh xDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDJul 31. 18:11
Fabregas4
Hirtelen megijedetem mikor látatm kifele futni LukasztJul 31. 18:11
Blade
Fabianski sztem jó lesz Almunia helyére...Jul 31. 18:11
seva9
Fabi micsoda spintJul 31. 18:10
szabi97
Jul 31. 18:10
cunii
először is go gunners, aki meg nem találja meg magától a diginek az oldalát az próbáljon meg már gugliozni, vagy vki tényleg olyan ........, hogy erre se képes?Jul 31. 18:10
Weector94
most Chamakh , Nasri , Arsha a legjobb. 5perce a koszi Koscielny volt. ( a diginél )Jul 31. 18:09
Vik
Nasri mekkora csel! Nasri nagyon jóóó!!Jul 31. 18:09
lucas1994
Aztmondja a kommentátor "megin a cseh" xDDDDDDDDJul 31. 18:08
seva9
Nasri jól toljaJul 31. 18:08
Blade
ROCICKI!!! OMG EZ A KOMMENTÁTOR!Mostmeg Jepec..
Jul 31. 18:08
Fabregas4
Rosi ááááááááááááááááJul 31. 18:08
Athlon
Chamakh is jó, Koscielny is jó....Jul 31. 18:06
Velafan
Ez az samakh pedig nem volt egyszerű így betenni na meg arsha végre.Jul 31. 18:05
matthew73
Pontosan ezt hívják befejező csatárnakJul 31. 18:05
Fabregas4
Ottvan Ramseyyy háháJul 31. 18:04
Fegyaboy
És még azt állítottátok nem lesz jó haha CHAMAKHJul 31. 18:04
Vik
CHAMAKH (L)Jul 31. 18:04
Tomco
Ezaz!!!!!! Chamakh!Jul 31. 18:04
Blade
Ez egy tipikus Chamakh gól!Jul 31. 18:03
Fabregas4
Chamakh!!!!!!!!!!!Jul 31. 18:03
Touré 5
Chamakh gól ! Eddig jónak tűnik, szép a mozgása.Jul 31. 18:03
ricsóó
góóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóólllllllllllllll ennnyiiiiiiiiiiiiJul 31. 18:03
Blade
CHAMAKH!!!!!!!!!!!!!Jul 31. 18:03
Blade
ASSZONDJA A KOMMENTÁTOR: "EBOUÉ OLYAN MINT EGY MÉRGES PULYKA!" XDDJul 31. 18:02
Touré 5
Szóltak neki, hogy Wilshere vagy észrevette!Jul 31. 18:01
Weector94
SZÓLTAK NEKI!Jul 31. 18:01
Vik
Elég uncsi a meccs!Jul 31. 18:00
szabi97
Jul 31. 17:59
GoGunners7
koscy jol tolja eddig teccikJul 31. 17:56
seva9
Ha szólnak neki, de inkább szóljanak akármilyen ciki csak mondja ki helyesenJul 31. 17:55
Blade
Hát ha hagyják Wilksherezni akkor az a vezetőket is minősíti!Jul 31. 17:55
Touré 5
Szerintetek melyik a cikibb ha szólnak neki, hogy a 2. félidőbe Wilshere-t mondjon vagy ha hagyják Wilkshere-ezni ? Na mindegy megvan a szint a Diginél.Jul 31. 17:54
szabi97
elég lasu a mecsJul 31. 17:51
Tomco
Flamo az egyik legjobbjuk.Jul 31. 17:49
seva9
Víla betalált a Neusidl ellen XDDJul 31. 17:49
Blade
Ez a hülye tényleg Wilksherenek mondja...Jul 31. 17:49
seva9
Flamini mit kapott volna ha belövi?Jul 31. 17:48
Blade
Beszarok.Jul 31. 17:47
seva9
Flamoney lerúja KositJul 31. 17:47
ricsóó
csöves rohadék flaminiJul 31. 17:47
gergo077
Arsenal: Fabianski, Eboue, Koscielny, Vermaelen, Gibbs, Rosicky, Frimpong, Wilshere, Nasri, Chamakh, Arshavin,pad: Szczesny, Sagna, Djourou, Clichy, Nordtveit, Emmanuel-Thomas, Randall, Walcott, Vela,
Jul 31. 17:46
seva9
majdnem gól VermaJul 31. 17:46
Tomco
Vermaelen a legjobb csatár!!Jul 31. 17:46
Fabregas4
Megint VermaJul 31. 17:45
Blade
Verma nem volt rossz...Jul 31. 17:45
KRArsenal
Uhh VermaelenJul 31. 17:45
fecc04
szerintem Koscielny szar. jól lép ki a labdákra, nagyokat ment, és jól szerel! de pénz kidobás...Wenger mellényúlt, megint...pfffff "ÍGY ÍRTOK TI"Jul 31. 17:45
Touré 5
Wilkshere ... Elég hülye ez a kommentátor. Jack Wilshere a neve te gyagyás ...Jul 31. 17:45
ricsóó
ojjjjj vermaaaaJul 31. 17:45
lucas1994
Valaki pls digi sportnak az oldalát pls ott akarom nézni!Jul 31. 17:45
Fabregas4
Verma ez már valamiJul 31. 17:45
Fabregas4
Nagyon jo KosziJul 31. 17:44
seva9
ilyet szól: legálisan tartózkodott előlJul 31. 17:43
szabi97
http://www.veetle.com/v/4be5a7227bca8Jul 31. 17:43
Weector94
kezdőt tud írni valaki?Jul 31. 17:43
Weector94
Na jöttem jó a Digi is .. szar kommentátor,de legalább jó a kép. GO GUNNERSJul 31. 17:42
Fegyaboy
Chamakh eddig nagyon jó!Jul 31. 17:41
Vik
Eddig kicsit pontatlanul játszunk!Jul 31. 17:40
Fabregas4
Ez a Boriello tiszta Eduardo ugy néz kiJul 31. 17:38
Athlon
Ez az igazi barátságos, neves ellenféllel! Koscielny jó. Gibbs isJul 31. 17:36
ricsóó
eddig a két szerzeményünk jól játszikJul 31. 17:36
Almunia57
Laurent eddig nagyon jó.Ismét egy Vermaelen lehet, de majd meglátjuk folyamatosan, hogy teljesít.Jul 31. 17:36
seva9
Gibbs, Kosi és Chamakh is jól játszikJul 31. 17:36
Tomco
Eddig Koscielnyi elég OK!!Jul 31. 17:36
Fabregas4
Na Arsha végre valamiJul 31. 17:36
szabi97
na valamiJul 31. 17:33
Vik
Chamakh (Y)Jul 31. 17:32
Fabregas4
Udvozlek mindenkit kicsit késbve de megjottem!!Jul 31. 17:32
matthew73
SopCast: Channel - 6816Jul 31. 17:31
ricsóó
nagyon szép támadás volt..Jul 31. 17:31
szabi97
előre is köszönömJul 31. 17:31
szabi97
esetleg egy link vagy tipp hogy hol neszhetnemJul 31. 17:30
szarka
tudtok mondani egy kezdőt, nekem nem jön be a digiJul 31. 17:30
ricsóó
milán is hova süllyedt h Abiati a kapusuk...flamoney....Jul 31. 17:30
seva9
Chamakh hátán ott a GPS.Jul 31. 17:29
Touré 5
Jack Wolfskin új támogató ?Jul 31. 17:28
matthew73
alohaJul 31. 17:28
Almunia57
És még egy rossz bírót is kapunk.EZAZ!Jul 31. 17:27
Almunia57
Na én nézzem nagyba.Még egyszer jó szurkolást.Jul 31. 17:26
eriCesc
Ahogy elnézem a Milan kezdőt azért elég veretes,tehát remélhetőleg nem az a szint,mint az eddigi ellenfelek!Jul 31. 17:26
seva9
pornós és Lehel kürtjeJul 31. 17:25
seva9
kommentátor: én még mindig nem venném készpénznek, hogy Fabregas marad Londonban.Jul 31. 17:25
ricsóó
nah végre pubJul 31. 17:24
Vik
Telt ház! (Y) Mondjuk ez Angliában alap!Jul 31. 17:24
Touré 5
Kommentátor:Monoki LehelJézusom mi van itt ?
Almunia57 egyszerre.
Jul 31. 17:23
Almunia57
Neeee!Lehel kürtje lesz a kommentátor.Az a fos.Mocskos emus.Jul 31. 17:23
seva9
Nemrég igazolt át az Interből AlmuniaJul 31. 17:23
Vik
Ja nem rég igazolt a Milanhoz Filkor! Am Go Gunners!!!Jul 31. 17:23
KRArsenal
GO GUNNERS! am hello mindenkinekJul 31. 17:22
Almunia57
Filkor Milános?Jó tudni.XDJul 31. 17:20
Tomco
Gólt biztos kapunk, mert gyenge a védelmünk. De jól kell támadni, mert a Milan se olyan jó.Jul 31. 17:20
Almunia57
Jó estét, jó szurkolást!Szerintem nyerni fogunk, de megkapjuk az első gólunkat.Egy 2-1-el már elégedett lennék.GO GUNNERS!Jul 31. 17:19
Tomco
Ki mit vár a mai meccstől? Szerintem nagyon nehéz meccsünk lesz. De majd meglátjuk.Jul 31. 17:19
Clichy
te jó ég, kik ezek a digis "szakértők" 10 perce nézem, de rohadtul idegesít :@Jul 31. 17:18
Tomco
Első?Jul 31. 17:17