Az Arsenal TV Online egy interjút készített Arséne Wengerrel, a Stum Graz elleni mérkőzés után, melyben beszél többek között Nasriról és a két sérült, Nicklas Bendtner és Denílson állapotáról is.

A menedzser nem fogja pótolni a frissen távozott Eduardót, mivel szerinte rendelkezik elég csatárral, ám a védelmet mindenképpen meg szeretné erősíteni.

Samir Nasri jó formában van, mind fizikailag, mind pedig mentálisan. Nem játszhatott a világbajnokságon, de tele van önbizalommal, ami nagyon jót tesz neki.

-nyilatkozta Wenger.

[Nasri és Walcott] sokkal motiváltabb, mint a többiek, mert így szeretnék ellensúlyozni a csalódottságukat, és a legjobb válasz a kritikákra, ha megmutatod az éhséged a pályán. Fizikálisan és mentálisan nagy előny, hogy nem utazhattak Dél-Afrikába, mert például, ha döntőt játszol július 11-én, nehéz kipihenni augusztus végéig a fáradalmakat.

Sem Denílson, sem pedig Bendtner sérülése nem hosszútávú, ám most még nem végezhetnek teljeskörű edzéseket. Mindeketten ágyék sérülésben szenvednek.

-folytatta a menedzser.

Még mindig van egy Robinunk, egy később visszatért Bendtnerünk és egy frissen igazolt Chamakhunk, szóval nem hinném, hogy egy támadó érkezne hozzánk.

Nincs újabb hír egy védőről, de a számokat nézve, kevesen vagyunk a védelemben. Sol Campbell sorsa még nem dőlt el, valamint nézelődünk a piacon.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (33)

14 éve
Törölt felhasználó
Majdnem sírva fakadok amikor újra és újra előkerül az a 07-08-as csapat.Ha visszamehetnék az időben és én lennék Wenger most így nézne ki a keret:
kapus:Almunia,Fabianski,Mannone, itt nincs mit változtatni legfeljebb jöhetne Schwarzer.
védők:Sagna,Eboué,Touré,Djourou,Koscielny,Vermaelen,Clichy,Gibbs,Traoré
középpálya:Fabregas,Arshavin,Nasri,Song,L.Diarra,Denilson,Diaby,Walcott,Rosicky
csatár:Adebayor,van Persie,Chamakh,Bendtner
Ez így 25 fő.Na egy ilyen csapat lenne képes arra ,hogy visszahozza a (nem is olyan)régi sikereket.És még kihagytam a következő játékosokat:Ramsey,Wilshere,Vela és Szczesny őket kölcsönbe küldeném mert ebbe a 25 főbe, fájó szívvel mondom ugyan de MÉG nem férnének be.
14 éve
Törölt felhasználó
Gabregas:

Javítalak:
1 védő és 1 kapus, és PL-ben újra elérhetjük a 3. helyet, esetleg nyerhetünk egy FA kupát, mást nem.;)

"jött Chamakh aki egészen jó eddig"

Tényleg marha jó, eddig semmit nem csinált, azon kívül hogy volt pár jó passza.:-S :D
Nem azt mondom hogy rossz igazolás volt vagy ilyesmi, de eddig 0 amit csinált, remélem ennél sokkal többre lesz képes év közben, elsősorban gólokat kéne lőnie, nem is keveset.

Mi nem pesszimisták vagyunk, csak reálisan nézzük a dolgokat, ha nem történik valami nagy dolog még a nyáron, akkor jövőre ismét garantáltan trófea nélkül végzünk. ;)

Jónak jó a csapat, szépen is játszunk meg minden, de ez még kevés ahhoz hogy bármit is nyerjünk.
14 éve
Törölt felhasználó
Jól van Gabregas mert a Rosicky, Vela, Walcott, Nasr igazi befejező csatárok? ne hülyéskedj! Majd megint ledől mindenki aztán nem lesz ki elől rúgja a gólokat, mert előre nem ilyen kistestű emberek kellenek mint a Vela akit könnyen elnyomnak!
14 éve
Törölt felhasználó
Sorry h nem a témához írok.
Légyszi írja meg valaki aki veszi a ks-t h mi van benne.
köszi szépen.
14 éve
Törölt felhasználó
Szerintem ha azt nézzük, hogy a sok kapott gól miatt végeztünk ott, ahol... akkor jogos, hogy a védelembe kell erősítés, a gólokkal nem volt gond, egyedül a rangadókon :S de ott nagyon, az ezelőtti szezonban minden nagyot vertünk :D volt hogy több góllal is, de akkor csak 4. lettünk, most a kötelezőket behúztuk de a rangadókon siralmasak voltunk, ha meg tudnánk oldani, hogy mindkettő teljesüljön 1 szezonban(rangadók+kötelezők) akkor az valami fenomenális lenne XD

Amúgy Szcsesny-t simán beraknám kezdőbe :D hamár úgyis agyon vagyunk fiatalítva akkor megpróbálhatnánk :D
Chamakh jó lesz szerintem, ősz közepére beindul :P

GO GUNNERS!

Szólj hozzá